Pihenjetek

A műfaj hazai művelői közül a 24. hu egyik cikke a kedvencem. Eszerint Orbán, Merkel és Macron, meg úgy lényegében minden uniós vezető elárulta Európát, amiért szobázásokkal, háttéralkuk árán döntötték el, ki vezesse ezt a kócerájt. Az írás a végére annyira önmaga hatása alá kerül, hogy egyenesen azt vizionálja: ez a lépés Európa bukásába fog kerülni, mert egyetlen rendszer sem maradhat fent, amely árulásokra építette az identitását.

A dolgok lassan úgy mennek, hogy megint és mindig nekünk kell elnézést kérni a tények miatt.

Szóval az uniós csúcsjelöltekről a pártcsaládok döntenek. Ezek képviselőit valóban az uniós polgárok választják meg, csakhogy a tagállamok miniszterelnökeit is, akiknek az (lenne) a dolguk, hogy hazájuk érdekeit képviseljék a közösben. Réges-rég lehúzhattuk volna a rolót, ha az Európai Unió identitását most kellene felépíteni, de hála az égnek, az már jó negyed, közvetve pedig több mint fél évszázada fennáll. A bajt éppen az okozza, hogy ettől globalista pénzemberek és belső hatalmi harcok nyomására el akarunk térni. Az Európai Uniót úgy alakították ki, hogy a legfőbb, végső legitimitással rendelkező szerve az Európai Tanács legyen. Vagyis az a tömörülés, amely a tagállamok állam- és kormányfőit fogja össze. Az alapelv és a józan paraszti ész szerint ugyanis ők azok, akik saját hazájukban legitimitást kaptak arra, hogy a vitás kérdésekben országuk érdekében lépjenek fel.

Amikor a balliberális média és a sértett politikusok azt kérik számon, hogy miért ők döntötték el, ki vezesse az eredetileg egyébként nem az unió fejének pozícionált Európai Bizottságot, éppen az emberek akaratát veszik semmibe. Erre az analógiára a 24.hu egy teljesen életszerűtlen szekvenciát is felállít, miszerint - muszáj idéznem - "a Weber vezette szövetség győzött, hogy aztán Orbán „demokratikus indoklással” támogasson Weberrel szemben egy olyan embert, aki egyetlen európai választópolgárnak sem juthatott eszébe, amikor szavazni ment, miközben sokan közülük nézhették a vitákat Weber és Timmermans között Európa jövőjéről, eszmékről, politikákról."

Oké. Tegye fel a kezét, aki Weber alakoskodó, perisztaltikus mozgásán vagy Timmermans regnáló bizottsági alelnökként eleve problematikus MSZP-s kampányán kívül fel tudna idézni bármit a programjaikból. Akinek a szeme előtt Manfred lebegett, amikor behúzta a Fideszre az ikszet. Nevetséges azt állítani, hogy az emberek a csúcsjelöltek miatt szavaztak xy pártcsaládra, sőt, a valóságnak inkább az felel meg, hogy nem a csúcsjelöltek miatt, hanem a csúcsjelöltek ellenére szavaztak. Az uniós polgárok a saját otthoni pártpreferenciájukra voksoltak májusban (az már mellékes, hogy egyébként éppen jórészt az Európai Tanácsban csücsülő tagállami vezetőket adó pártokat jelenti).

A csúcsjelölti rendszert már öt éve is úgy erőltették ránk, mintha nem lenne holnap, előre tolva egy félhülye Junckert, akinél bármilyen, a Tanács által választott jelölt már akkor jobb lenne, ha csak nyilvánosan kevesebbet inna. Ő volt, és a következő csúcsjelölt lett volna a tagállamok megkerülésének jelképe. A szerződések őrének létrehozott Európai Bizottság kezébe oda nem való politikai hatalmat adva, az Európai Parlament cinkos együttszavazóival tekerték az új, hatáskörein túlnyúló szabályozó tandemet.

Mindenki győzött, akinek szerepe volt abban, hogy ez ne történhessen meg újra. Igen, Orbán Viktor is, aki még Ujhelyi István szerint is első volt a küllők közé botot dobók között. A szocik ep-képviselője ezt első felindulásában le is írta a Facebookon, aztán jött a hiszti és a következő "Orbán nem (értsd. mégsem) győzött" kezdetű poszt. Ha legalább a hisztiben következetesek lennének, de még ezt is túlzás várni. Most inkább mindenki, de leginkább a saját érdekükben kérjük meg őket arra, hogy menjenek nyaralni.