Pesti Srácok

Internesönel szitizenz, lécci vót for ellenzék

Internesönel szitizenz, lécci vót for ellenzék

Érdekes fordulatot vett az ellenzék önkormányzati választási kampánya Terézvárosban, bár az nem nagy meglepetés, hogy megint a momentumosok aktiválták az EU szoknyája mögé bújás bátor és korrekt politikai aktusát. Mégis, van annak egy vészjóslóan nosztalgikus vetülete, ahogy Soproni Tamás, az ellenzék hatodik kerületi polgármesterjelöltje világossá tette, hogy októberben kire és kikre számítanak igazán. Akinek a párt eddigi ténykedése alapján sem lenne ötlete, annak eláruljuk: nem a magyarokra.

Elöljáróban: Soproni Tamás (Cseh Katalin és Donáth Anna) után messze az egyik legidegesítőbb, legkellemetlenebb tagja ennek a pártnak nevezett hazaáruló elitalakulatnak. Mondhatni, egyfajta átmenet a külföldről az ep-képviselőségig szponzorált lányok, és a teljesen fogalmatlan pártelnökük között:

egyszerre ötvözi a komplett hülyeséget és a bicskanyitogató arcoskodást.

Soproni Tamás

ment már rém kellemetlenül zavarogni

és nagyképűen pampogni kormánypárti sajtótájékoztatóra, de még az ásóról is olyan nagy pofával csúszik le a lába, mintha ő is elhinné, hogy végzett már életében fizikai munkát.

A két neokomcsi horrorbarbi brüsszeli acsarkodása alapján nyilván azt a következtetést vonta le, hogy ebben a pártban így lehet eredményeket elérni.

PestiSracok facebook image

Ami igaz, csakhogy Fegyőr után Soproni kommunikációs képességeinél is csak az értelmi szintje alacsonyabb. Ennek újabb ékes példája az a kampányvideó, amit ezúttal angolul, a magyarországi lakcímmel rendelkező külföldi állampolgároknak címzett.

"Nemzetközi állampolgár vagy Budapesten? Ne felejts el szavazni októberben!" - avagy segíííts, Brüsszel, segíííts!

Az európai uniós tagság egyik kényszerű velejárója, hogy a helyhatósági választásokon az egyébként nem magyar, de érvényes magyarországi lakcímmel rendelkező eu-s állampolgárok is szavazhatnak.

Hogy a szabályozás önmagában jó-e vagy rossz, most hagyjuk, a dolog ugyanis új értelmet nyer, amikor egy országnak pont ilyen spicli, küszöb alatt külföldre kúszó, feljelentgető ellenzéke van.

Mostanában ezt viszont már szinte csak a klasszikusnak számító Gyurcsány-Dobrev páros mellett a momentumosok csinálják ennyire leplezetlenül.

De ami Feriék gerinctelensége, az a Momentum, ez esetben pedig Soproni Tamás ostobasága.

Miközben az ellenzéki politikusok közül (Feriéket kivéve) aki teheti, igyekszik letagadni, eltitkolni, elrejteni, kinek az érdekeket képviseli valójában és milyen tisztek tartják, ezek a kezdetektől fogva

Verhofstadtot ölelgetnek

,

amerikai értékeket

hangoztatnak,

Brüsszelbe szaladgálnak

,

lobbiznak

, és eleve tele vannak

külföldön született,

külföldön képzett

aktivistákkal

és

politikusokkal

. Erre pedig még nagyon hangosan büszkék is.

Először is, ha Soproni Tamás és a pártja okosabb lenne mint egy Fekete-Győr András, akkor rájöhettek volna már, hogy a magyar emberek túlnyomó többsége egyáltalán nem vevő erre.

Márpedig még a Momentumnak is itthon kellene eredményeket elérnie bármilyen választáson, és ehhez bizony a magyar emberek túlnyomó többségére lenne szükség. Ezért úgy kezdeni egy videót a kampányhajrában, hogy kedves nemzetközi állampolgárok (érdemes a szóhasználatot is megnézni: nem eu-s, nemzetközi!), nem épp a legjobb ötlet. Igazából olyan az egész, mint egy homokba rajzolt SOS felirat: segíts, légyszi segíts!

Nem vagyok teljesen biztos benne, hogy Soproni Tamás érti a zsarnokság, szélsőséges, totalitárius meg a rezsim szavak jelentését. Az is a frusztráltsági szintjük iránti aggodalomra ad okot, hogy képes a demokrácia hanyatlásáról beszélni, miközben épp szavazásra buzdít, de hát valahol érthető: az általa hangoztatott jó esélyeiket már önmagában a videó elkészítése is cáfolja.

Mennyire kell az itthoni viszonyok között elkeseredettnek lenni, hogy már nem is a magyarok körében kampányolnak, ráadásul teljesen értelmetlenül?

Mert kinek szól ez a videó? Egyrészt azoknak, akik külföldi létükre idejöttek egy eu-s kánaánból ebbe az élhetetlen, lehetőségek nélküli országba munkát vállalni, és voltak olyan hülyék, hogy a látottak alapján annak fővárosában, sőt autóktól terhelt, gusztustalan, mocskos hatodik kerületében olyannyira letelepedtek, hogy még lakcím-kártyájuk is van. Ők minden bizonnyal a voksoláskor is lesznek annyira felnőttek, hogy a saját tapasztalataikra hagyatkozzanak. A másik réteg viszont, a CEU-s szójaturmixot szürcsölgető, leopárdmintás kerek szemüvegen át a világra tekintő genderhívő bölcsész meg hiába él itt, úgyis csak a külföldi médiából tájékozódik, vagy a buli kedvéért csinálja az egészet és azt sem tudja, hol van. Náluk - bár jó részük a belvárosban koncentrálódik - ha el is mennek szavazni, többen vagyunk. A videónak így nagyjából más értelme nincs, mint hogy meg kellett mutatni a csak angolul beszélő szponzoroknak is, hogy a sok kampánypénzért cserébe dolgoznak valamit. Esetleg még az a lehetőség állhat fenn, hogy a hazaszerető magyar embereknek akartak üzenni, valami ilyesmit:

Nincs mit hozzátenni csak azt, hogy szép munka volt! :)

Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.