A Nyugat “beavatkozó” Afrika-politikáját bírálta etiópiai látogatásán az orosz külügyminiszter szerdán, Addisz-Abebában. Az orosz külügyminiszter egyúttal azt is kijelentette, hogy Moszkva támogatja Etiópia törekvéseit belpolitikai helyzetének stabilizálására.
Az orosz diplomácia vezetője négy országot érintő afrikai körútjának végén érkezett Etiópiába, miután megbeszéléseket folytatott Egyiptomban, a Kongói Köztársaságban és Ugandában. Afrikai körútjának célja, hogy megerősítse Moszkva nemzetközi támogatottságát, és enyhítsen az ukrajnai orosz agresszió okozta globális diplomáciai elszigeteltségen.
Az afrikai országok többsége – az Oroszországhoz és a Nyugathoz egyszerre szorosan kötődő gazdasági érdekeik és történelmi kapcsolataikat szem előtt tartásával – nem volt hajlandó állást foglalni az orosz–ukrán háborúval kapcsolatban. Etiópia már régóta a Nyugat elkötelezett hívének számított, amikor 2020 novemberében az ország északi részén, Tigré tartományban konfliktus robbant ki a helyi erők és a központi kormányzat között. Az etióp kormányt jelentős politikai nyomás alá helyezte az Egyesült Államok és az Európai Unió a válság erőszakos kezelése miatt, amelyben több ezren meghaltak és több millióan elmenekültek otthonukból.
Megerősítettük határozott támogatásunkat az etióp kormányzat erőfeszítéseit illetően, amelyekkel stabilizálni próbálja a belpolitikai helyzetet, és széleskörű társadalmi párbeszédet indított a legfontosabb problémák megoldására
– mondta Szergej Lavrov etióp partnerével, Demeke Mekonnen külügyminiszterrel közösen tartott sajtótájékoztatóján. Az orosz diplomácia vezetője szerint az afrikai országok maguk akarják alakítani jövőjüket és megoldani problémáikat, ami jól illeszkedik a leendő multipoláris világ nemzetközi kapcsolatrendszerébe. Ennek az új világrendnek a kialakulását azonban Lavrov szerint a Nyugat igyekszik megakadályozni az Egyesült Államok hegemóniájának fenntartása érdekében. Demeke Mekonnen kijelentette, hogy országa hálás “Oroszország rendíthetetlen támogatásáért, amellyel Etiópia szuverenitásának megőrzését segíti”. Az addisz-abebai kormányzat évek óta azzal vádolja külföldi bírálóit, hogy jogtalanul akarnak beleavatkozni az etióp belügyekbe. Lavrov ennek megfelelően a gyarmatosító gondolkodású, arrogáns nyugati hatalmakkal szemben Afrika tisztelettudó barátjaként jellemezte és mutatta be Oroszországot. Ez volt megszólalásainak vezérmotívuma a Kongói Köztársaságban és Ugandában tett látogatásain is. Erről a témáról hosszabban is beszélt abban a félórás előadásában, amelyet az addisz-abebai orosz nagykövetségen tartott az Etiópiába akkreditált külföldi nagyköveteknek. Az előadásban az orosz kormány Ukrajnával és más nemzetközi kérdésekkel kapcsolatos álláspontját is bemutatta általánosságban.
Biztos vagyok benne, hogy a világ országainak túlnyomó része nem kíván olyan világban élni, ahol visszatérnek a gyarmatosító idők
– fejtette ki az orosz külügyminiszter afrikai körútja utolsó állomásán.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Keystone/Salvatore Di Nolfi
Facebook
Twitter
YouTube
RSS