Pesti Srácok

Lázár János: Botka ma már nem a szegediek, hanem szervezett baloldali bűnözői körök polgármestere

Lázár János: Botka ma már nem a szegediek, hanem szervezett baloldali bűnözői körök polgármestere

Lázár János a Promenád című vásárhelyi lapnak adott interjúban Botkát nevezi meg, mint a környék fejlődésének legfőbb akadályát, és ezt azzal támasztja alá, hogy Szegeden bűnözői körök vették át a hatalmat. Távlati fejlesztési tervként beszél arról, hogy a Dél-Alföld úgy válhat újra meghatározó térséggé, ha infrastrukturálisan összekötik a Trianonban elszakított magyarlakta településekkel. Vásárhely kapcsán nem mulasztotta el megjegyezni, hogy Márki-Zay Péter csak az országos ambíciói hátországának tekinti a várost, ahogy fogalmazott: „a város ügyei a jelenlegi városvezetést kevésbé foglalkoztatják, mint az országos politikai kérdések”.

„Hódmezővásárhelynek ma a liberális körök kegyét leső, migránspárti városvezetése van. Márki-Zayék Vásárhelyet nem egy fejlesztendő, hanem egy kiaknázandó településnek látják, az Orbán-ellenes mozgalom gazdasági, politikai hátországának” – fogalmazott meglehetősen egyértelműen Márki-Zay polgármesterről és országos mozgalmárról Lázár János a hódmezővásárhelyi lap kérdésére. Az interjúban hosszasan ostorozta a másfél évre megbízást kapó polgármestert, amiért nem a város ügyeivel foglalkozik, hanem az országos ambíciói hátterének tekinti a várost, ahol megállt a fejlődés, miközben ádáz polgárháború dúl; miközben békét, megosztottságot hozott.

– jelentette ki. A helyi Fidesznek ezért az a dolga, hogy megvédje a várost, megszervezze a polgári többséget és 2019-ben olyan polgármester-jelöltet állítson, aki „ezeken a vitákon felül tud emelkedni, képes békét teremteni és újra fejleszteni”.

PestiSracok facebook image

Szegedet erős centrummá akarja fejleszteni a kormány

„Szeged vesztese volt az elmúlt évek regionális átrendeződésének, hiszen Kecskemét és Temesvár is megverte, ám még vannak tartalékai” – utalt Lázár János arra, hogy az országos ambíciókat dédelgető Márki-Zay mellett Botka Lászlót tekinti legnagyobb ellenfelének. A két várost 2020-ra tram-train köti össze, gyakorlatilag összenőnek, de Szeged mégse képes a térség vezető városává válni, mivel Botka személye akadályozza a fejlődést. Lázár megerősítette, a kormány elkötelezett partner a térség fejlesztésében, és kiaknázandó potenciálként említette a Délvidék munkaerejét, amit érdemes volna összekötni a Dél-Alföld gazdaságfejlesztésével.

– vázolta Lázár János a térség előtt álló lehetőségeket. Az interjúban szót ejtett még a legszemélyesebb harcáról, a dohányzás visszaszorításáról, amit azzal indokolt, hogy évente 22 ezer ember hal meg a dohányzás következtében. Megerősítette, hogy tovább fog lobbizni a dohányzás visszaszorításáért, a kereskedelmi lehetőségek szűkítése érdekében.

Vezetőkép: facebook.com

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?