Pesti Srácok

Lázár migránsos videója miatt tombolnak az osztrák szocialisták

Megdöbbentő, hogy így becsmérli egy szomszédos ország fővárosát Lázár János – reagált a szociáldemokrata Renate Brauner, Bécs nemzetközi ügyekért felelős városi tanácsnoka Lázár János kedden közzétett bécsi videójára. Az osztrák Szociáldemokrata Párt pedig azt írta közleményében: tarthatatlan, hogy a magyar választási kampányba Ausztriát, illetve Bécset is bele akarják keverni. Lázár János videóját azóta törölte a Facebook.

Ahogy azt korábban megírtuk, a Facebook törölte Lázár János keddi videóját, amelyben arról beszélt, hogy Bécs már nem a régi, a migránsok miatt bizonyos területeken kosz, szegénység és rendezetlenség van. A kisfilmről hírt adott az AP hírügynökség és a Welt is, így igen gyorsan eljutott az osztrák politikusokhoz is. A hvg.hu írta meg először a szociáldemokrata Renate Brauner, Bécs korábbi alpolgármesterének Twitteren közzétett üzenetét. Ebben a gazdasági, pénzügyi és nemzetközi ügyekért felelős várostanácsi megbízottként dolgozó politikus azt írta,

Ezután a portál az osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) bécsi tartományi párttitkárának közleményét idézte. Ebben Barbara Novak azt írja: tarthatatlan, hogy a magyar választási kampányba Ausztriát, illetve Bécset is bele akarják keverni.

PestiSracok facebook image

– fogalmaz közleményében Barbara Novak, aki szerint Lázár János kancelláriaminiszter videójában légből kapott állítások hangzanak el, amelyek részei „rasszista” és „idegenellenes” választási stratégiájuknak. A párttitkár egyúttal azt is jelzi: tiltakoznak az ellen, hogy rossz színben tüntessék fel az osztrák fővárost, valamint azonnali bocsánatkérést követelnek Lázár Jánostól.

– zárul a közlemény.

Azt már a 444.hu írta meg, hogy valamennyi osztrák lap vezető hírben számolt be a videóról. A portál szerint a Standard úgy értékelte,hogy a videót a magyar közönségnek szánta, mivel április 8-án választásokat tartanak. Lázár ezért üzente azt, hogy ha az ellenzék nyer, Magyarország is úgy néz ki 20 év múlva, mint a videóban szereplő, bécsi városrész. A Presse szerint Lázár Ausztriába vitte a magyar választási kampányt, amikor Bécs menekültpolitikáját kritizálta. A Krone Zeitung nevű bulvárlap azért megjegyezte, hogy ezeket a problémákat a bécsi hivatalnokok az asztal alá söprik, és inkább azzal dicsekednek, hogy Bécs évek óta stabilan vezeti a világ legélhetőbb városának ranglistáját. A Kurier pedig megjegyezte, hogy a magyar miniszter kijelentéseivel ellentétben a videóban bemutatott utcák nem piszkosak vagy rendetlenek.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter egy tegnapi sajtótájékoztatón újságírói kérdésre elmondta, nem látta a videót, de Bécsben a beiskolázásra kerülő gyerekek között óriási az aránya a bevándorlóknak, és kérdés, hogy szeretnénk-e hasonló helyzetet Budapesten vagy más magyar városban. Hozzátette: nem szeretné, ha a magyar társadalom hasonlóan alakulna át, mint amilyen folyamatok jelenleg Ausztriában vagy Bécsben zajlanak.

Lázár János videója egyébként a

Youtu.be-on még elérhető

.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?