Pesti Srácok

Ledöntötték Baranyi Krisztina kedvenc rózsaszín G-Mercis műalkotását

null

Vasárnap éjjel ismeretlen tettesek ledöntötték a Public Art pályázat keretében kiállított rózsaszín "Turul-G" szobrot a Ferenc téren - írta közösségi oldalán Baranyi Krisztina. A ferencvárosi polgármester "őszintén bízott abban, hogy most nem azoknak lesz igazuk, akik azt mondták, úgyis jönnek a nácik és tönkre teszik egy művész munkáját".

Baranyi Krisztina tájékoztatása szerint "a Ferenc téren felállított szobrot ma éjjel egy hatfős társaság rombolta le. Egy térfigyelő kamera felvette az esetet, „használható képeket készített, amit a rendőrség lefoglalt és elvitt a nyomozás miatt”. Korábban lapunk is beszámolt ennek a "kiemelkedő műalkotásnak" a részleteiről. Mint a Ferencváros honlapján nyilvánosan elérhető jegyzőkönyvben is olvasható,

– így részletezték az úgynevezett Public Art pályázatot. Ez egyébként dióhéjban arról szólt, hogy rengeteg pénzt költenek „modern művészetre”, amiket majd a helyiek megcsodálhatnak, és amelyek – az örökzöld balos klisé szerint – párbeszédet indítanak majd el az emberek között.

Ennek a Public Art pályázatnak az egyik fénypontja a fentebb már idézett Turul-G nevű alkotás, amely azt ábrázolta, ahogyan a mondabeli Turul elragad egy G-osztályú Mercedes terepjárót.

És hogy miért ragadja el? Erre is van magyarázat. Mert ezt az autót a leírás szerint

Továbbá a "ragadozó madár totemállat szerű megjelenítésével ráadásul egyéb kerületi szobrászati tárgyakhoz és kapcsolódik vizuálisan" (Fradi sas)

– olvasható a mű hivatalos leírásában.
PestiSracok facebook image

Forrás, fotó: Facebook