Pesti Srácok

Leépítések az MSZP-nél és újabb beismerés Kunhalmitól

Leépítések az MSZP-nél és újabb beismerés Kunhalmitól

Miközben a párt vezetői azt állítják, hogy az MSZP pénzügyileg stabil lábakon áll, a jelek nem erre utalnak. A társelnöki tisztségéből távozó Tóth Bertalan „fájdalmas lépésekről” beszélt, amivel valószínűleg arra utalt, hogy a párt harmadával csökkenti alkalmazottainak számát. Az MSZP másik társelnöke, Kunhalmi Ágnes pedig ismét amerikai tanácsadókról tett megjegyzéseket, akik szerinte ráerőltették a „putyinozást” az ellenzékre a kampány során.

Önellentmondásos választ adott Tóth Bertalan az ATV-ben arra, hogy ­miért nem indul újra az MSZP társelnöki posztjáért, noha frakcióvezetőként továbbra is a frontvonalban marad. Magyarázata szerint pártja egyrészt lényegesen kevesebb állami támogatásban részesül, másrészt nagyon sok elszámolnivalójuk van a közös ellenzéki kampány, illetve az Állami Számvevőszék felé.

− hangoztatta. Noha állítása szerint ezekkel a pénzekkel „csont nélkül” el tudnak számolni, az elmúlt négy évben pedig „nagyon stabil alapokat sikerült összerakni” az MSZP-ben, Tóth Bertalan bejelentette, hogy „fájdalmas lesz a következő pár nap, egy hét, le kell építenünk”. Hozzátette: a hálózatot meg tudják őrizni, ami gerince volt a mostani kampánynak is. A Magyar Nemzet szocialista elnökségi forrásai azt közölték, hogy a frakciólétszámmal arányosan csökken a párt alkalmazottainak, tanácsadóinak és egyéb munkatársainak a száma. Mivel 2018-ban az MSZP-nek tizenöt fős képviselői csoportja volt, most pedig tíz, a párt kollégáinak legalább egyharmadától válik meg a következő napokban.

PestiSracok facebook image

Tóth Bertalant egyébként nem érintik a „megszorítások”, hiszen országgyűlési képviselőként 1,3 ­milliós illetményben részesül, erre jön még a frakcióvezetőknek járó ugyancsak 1,3 milliós juttatás, a búcsúzó társelnök tehát havonta legalább havi 2,6 ­milliós fizetést kap. További javadalmazást jelenthetnek még számára az esetleges bizottsági tagságért járó több százezer forintos összegek is.

Mindeközben az MSZP másik társelnöke, Kunhalmi Ágnes az Azonnalinak adott interjúban arról beszélt, hogy a választási kampányban a külföldi, amerikai tanácsadók erőltették a putyinozást, ami szerinte hiba volt, mert a békére és a szociális ígéretekre kellett volna helyezni a hangsúlyt. Mint fogalmazott, Márki-Zay Péternek „volt egy saját MMM-es tanácsadói köre magyar és külföldi tanácsadókkal. Ők valamilyen okból még az utolsó körben is a putyinozó plakátokat erőltették.” Kunhalmi szerint azért tudta megnyerni a körzetét, mert a békéről és a jóléti intézkedésekről, a programjukról beszélt, és „nem arról, hogy mi van Putyinnal”.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Kovács Attila

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?