Pesti Srácok

Legalább hatan meghaltak a Fekete-tengeren egy elsüllyedő teherhajó legénysége közül

Legalább hatan meghaltak a Fekete-tengeren egy elsüllyedő teherhajó legénysége közül

Legalább hat tengerész életét vesztette hétfőn egy panamai zászló alatt hajózó teherhajó szerencsétlenségében Törökország fekete-tengeri partvidéke előtt - jelentette az Anadolu török hírügynökség török tisztségviselőkre hivatkozva.

Osman Kaymak, Samsun tartomány kormányzója újságíróknak elmondta: az összesen tizenhárom fős legénységből a török partiőrség hét matrózt élve ki tudott menteni, de a hajó kapitánya a halottak között van. A teherhajó a török partoktól 80 tengeri mérföldre (150 kilométer) süllyedt el. A DHA török hírügynökség szerint a mentési munkálatokban két hajó és négy helikopter vett részt.

Az Anadolu szerint a legénység tagjai közül kilencen ukrán, ketten-ketten pedig azeri, illetve orosz állampolgárok voltak. A kormányzó elmondta, hogy a legénység kimentett tagjai jó állapotban vannak. Szavai szerint megpróbálják a holttesteket is kiemelni, de félő, hogy többen a kétezer méteres mélységbe süllyedt hajóroncsban rekedtek.

A Volga-Balt nevű teherhajó az oroszországi Azovból a törökországi Samsun kikötőjébe tartott. A hajó 3300 tonna szenet szállított.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.