Pesti Srácok

Legális füvezéssel a füvezés visszaszorításáért! – Bősz Anett, az összefogás érdi jelöltje biztos nem feledkezett meg kedvenc témájáról, a drogliberalizációról

Legális füvezéssel a füvezés visszaszorításáért! – Bősz Anett, az összefogás érdi jelöltje biztos nem feledkezett meg kedvenc témájáról, a drogliberalizációról

Az ellenzéki összefogás programjáról vajmi kevés konkrétumot lehet tudni, hacsak azt nem, hogy mindent ugyanúgy csinálnának, mint a polgári kormány, csak jobban, és csak még több pénzt adnának az embereknek, ha cserébe kevesebbet fürödnek – de egy pillanatig se gondoljuk, hogy a drogliberalizációs lobbi nem kapott helyet a soraik között. Bár a marihuánafogyasztás legalizálásában élen járó, és ezzel az üzenettel a belpesti fiatalokat és a '68-as generáció értelmiségét maga köré édesgető egykori SZDSZ-es Liberálisok mintha véglegesen megszűntek volna létezni, egyik tagjuk, a DK-s rinocéroszbőrt magára öltő Bősz Anett viszont helyet kapott az ellenzéki jelöltlistán, az érdi választókerületben...

Bősz Anett még 2018-ban a Liberális Párt akkori ügyvivőjeként a 2018-as költségvetést illető kritikáiban arról beszélt, hogy javaslataik között szerepel a marihuána fogyasztásának legalizálása; mint mondta, azért, hogy az abból befolyó bevételt a szenvedélybetegségek visszaszorítására használhassák fel. Hogy tehát ennél is érthetőbb legyen: Bősz Anett azért legalizálna egy drogot – amely minden propagandaállítás ellenére függőséget okoz –, hogy aztán ebből a függőségből embereket lehessen kigyógyítani a befolyó összegből. Kreálnának tehát egy egészségügyi problémát, amelyet aztán önmagával akarnának gyógyítani.

Ilyen a liberális logika, amely – ha áprilisban a választók áldást adnak rá – kormányzati szintre emelkedhetne. Mert egy pillanatig se gondoljuk, hogy a Liberálisok elfeledkeztek volna a drogliberalizációról, nyilván nem véletlenül támogatják...

Vezetőkép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.