A cserépkályha-fűtés mindig sugárzó meleget ad, nem is hasonlítható más fűtési módokhoz – nyilatkozta Sápy László kályhásmester, aki emellett videónkon elmondja és be is mutatja, hogyan lehet minél környezetbarátabb módon – felülről lefelé – fűteni egy cserépkályhában. A MACSOI alelnöke arról is beszél, a modern, jól megépített kályhák körülbelül háromszáz forintnak megfelelő famennyiséggel akár 12-16 órán keresztül is meleget adnak. A törvényi szigorításnak köszönhetően ráadásul lassan eltűnnek a piacról a silányabb minőségű tüzelőberendezések. Videónkban azt is körüljárjuk, hogyan érdemes főleg vidéki környezetben úgy fűteni otthonainkban, hogy emellett a levegő tisztaságára is odafigyelünk.
TIHANYI RITA – SUSÁNSZKY MÁTYÁS PÁL
Korábbi cikkünkben és a hozzá kapcsolódó videóban bővebben is foglalkoztunk azzal a sajnálatos ténnyel, hogy az Európai Bizottság 2018 májusában bejelentette, több uniós országgal egyetemben az Európai Bíróság elé citálják hazánkat a rossz levegőminőség miatt. A kötelezettségszegési eljárás annak köszönhető, hogy Magyarország a megszabott uniós határértéket sem 2005-ben, sem 2010-ben nem tudta teljesíteni. Ismert, a légszennyezésnek Európában évente 400 ezer áldozata van, többen szenvednek miatta légzőszervi, illetve szív- és érrendszeri betegségekben, ráadásul a rossz levegő évente több, mint 20 milliárd euró kárt okoz az európai gazdaságnak. Mint korábbi összefoglalónkban rámutattunk, a levegő szennyezettségéért a közhiedelemmel ellentétben nem a füstölgő gyárak, erőművek, vagy általánosságban a közlekedés tehetőek felelőssé, hanem az átlagemberek, azaz mi, és néhány jellemző, káros szokásunk. Szakértők rámutatnak: míg a nagyvárosok esetében a közlekedési, valamint a peremkerületekben előforduló helytelen fűtési szokások okozzák a legnagyobb problémát, addig vidéken egyértelműen a fűtés tehető felelőssé a rossz levegő miatt.
Soron következő videónkban Sápy László, kályhásmester, a Magyarországi Cserépkályhások, Kandallóépítők és Gyártók Országos Ipartesülete alelnökének segítségével bemutatjuk azt a helyes fűtési technikát, amellyel fatüzelés esetén a legkevesebb káros anyagot juttatjuk a levegőbe, illetve kifejtjük a hamarosan várható törvényi szigorodás egyes elemeit is. Amiről bővebben is szó lesz:
- a megfelelő tüzelőanyag kiválasztása;
- a tüzelőanyagok nedvességtartalma;
- a szén- és lignittüzelés környezetkárosító hatásai;
- a 2020-tól, illetve 2022-től szigorodó tüzelőberendezési elvárások.
A témában a Fűts okosan!-kampány keretében kiadott, szabadon letölthető dokumentumban, illetve a kampány honlapjáról is fontos információkat találhatnak.
Forrás/fotó/videó: PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS