Pesti Srácok

Miattunk, átlagemberek miatt is egészségkárosító a levegő (PS-VIDEÓ)

Egy felmérés szerint a rossz minőségű levegőért a közhiedelemmel ellentétben nem a gonosz gyárak, hanem elsősorban a lakosság a felelős. Az érintettek, azaz mi mégsem vagyunk tisztában azzal, hogy helytelen fűtési, közlekedési szokásaink bizony komoly egészségkárosító hatásokkal is járhatnak, amelyeknek évente közel félmillió ember esik áldozatul Európában. Hogy egyértelműbb legyen: aki a kazánba egy kis szemetet is begyömöszöl, az nemcsak magát, de a szomszédját is mérgezi. Az egyelőre megoldatlan problémával egyébként Magyarország nincs egyedül, hiszen jelenleg öt másik uniós országot is az Európai Bíróság elé citáltak a levegő rossz minősége miatt. Videónkban arra keressük a választ, hogyan láthatunk tisztán a légszennyezés kérdésében.

TIHANYI RITA - SUSÁNSZKY MÁTYÁS PÁL

Igaz, hogy Magyarországot érte már kritika az Európai Bizottság, illetve az Európai Parlament egyes jelentéstevői részéről már amiatt is, amiért a Gólya, gólya, gilice kezdetű népdalt oktatják a magyar óvodákban és bölcsődékben, ugyanakkor e szervezetek egyes jelzéseit érdemes komolyan vennünk. Például a légszennyezés kérdését, amely évente 400 ezer áldozatot követel Európában, többen szenvednek miatta légzőszervi, illetve szív- és érrendszeri betegségekben, ráadásul a rossz levegő évente több, mint 20 milliárd euró kárt okoz az európai gazdaságnak. A problémával ráadásul nincs egyedül Magyarország, hiszen több más tagországgal szemben is eljárásokat kezdeményeztek Brüsszelben. A megszabott uniós határértékeket egyébként sem 2005-ben, sem 2010-ben nem tudta hazánk teljesíteni. Az elhúzódó problémára 2018 januárjában próbált pontot tenni az Európai Bizottság, amikor az érintett kilenc tagállamot – köztük hazánkat - felszólította arra, hogy bemutassák cselekvési terveiket. A légszennyezettségi határértékek rendszeres túllépése, az elégtelen intézkedések és a cselekvési tervek hiányosságai miatt az Európai Bizottság 2018 májusában bejelentette, hogy az Európai Bíróság elé citálják az Egyesült Királyságot, Franciaországot és Németországot, Olaszországot, Romániát és Magyarországot. Karmenu Vella uniós környezetvédelmi biztos a bejelentés alkalmával úgy fogalmazott,

PestiSracok facebook image

Hiába azonban a bírósági eljárás, az esetleges büntetés, ha azok a szereplők, akik valóban felelősek a rossz levegőért, nem változtatnak eddigi szokásaikon. A közhiedelemmel ellentétben a szállópor magas koncentrációjáért nem a gonosz, füstölgő gyárak a felelősek, hanem mi, átlagemberek. A komoly egészségügyi problémákat okozó PM10 részecske ugyanis elsősorban a helytelen fűtési módoknak, a rossz minőségű tüzelőanyag használatának, a szemét házi elégetésének, az avar meggyújtásának és a közlekedésnek köszönhető. Ráadásul a légszennyezés nem ismeri a közigazgatási határokat, így a rossz minőségű levegő mozgásának köszönhetően több helyen is kifejtheti egészségkárosító hatását. A videónkban megszólaló szakértő segítségével igyekszünk átfogó képet adni a légszennyezés problémájáról, és arról, honnan szerezhetünk be hasznos információkat a káros hatások elkerülése érdekében. Következő videónkban pedig a helyes, környezetkímélő és pénztárcabarát fűtési technológiákkal ismerkedünk meg.

Forrás/fotó/videó: PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.