
A Fehérvár FC csütörtök este 1–1-es döntetlent követően tizenegyesekkel jutott tovább az ír Bohemian FC ellen csütörtökön, a labdarúgó Európa-liga selejtező első fordulójában.
A találkozó elején rögtön magához ragadta a kezdeményezést a Fehérvár FC, amely tíz perc alatt három nagy lehetőséget is kihagyott. A Bohemians elsősorban a védekezéssel volt elfoglalva, de amikor lehetősége nyílt, bátran lendült támadásba, és egy ilyen akció végén Keith Ward jóvoltából a vezetést is megszerezték. A fehérvári gárda hátrányba kerülve tovább rohamozott, és Nikolics Nemanja büntetőből elért találatával még a szünet előtt egyenlített.
A második félidőre jelentősen alábbhagyott az iram. A hazaiak birtokolták jóval többet a labdát, de minden kínálkozó lehetőségüket elpuskázták. A vendégek masszívan védekeztek és kihúzták a rendes játékidőt újabb kapott gól nélkül, így következhetett a ráadás. A hosszabbításban nagy erőket mozgósítottak a csapatok, a hazai együttes a győztes gólért küzdött, sikertelenül, míg a Bohemians a góltól óvta kapuját, sikerrel. A tizenegyesekre maradt a döntés, amelyet a fehérváriak rúgtak jobban, 4–2-re megnyerték a párharcot, így továbbjutottak a második fordulóba, amelynek sorsolását hétfőn rendezik.
moliere
2020-09-17 at 20:37
Most éppen Máltán játszik a MOL NER FC vagy legyen már valami stabil neve ennek a csavargó bandának! Mert amit látok magam előtt a tévében, milliárdokból, közös milliárdjainkból, az elég indok lenne arra, hogy szégyen ide, vagy oda, az M4sport inkább adáshibát kellett volna kiírjon. Röhögne rajta az ország, de legalább nem sírna.
Petrjak megfogta az Isten lábát, mert ez a nyomorék focistaként megélhet valahol. Már látom, ha tizenöt évvel később születek, én is lehettem volna focista, mint bárki más, akinek van bőr a pofáján.
Az edző egy szolgalelkű birka, mert az nem létezik, hogy ő nem látta a munka közben, hogy Petrjak nem fér be a csapatba, bármelyik balszélső a tizenéves magyarok közül nem rosszabb, és már csak elvi alapon azoknak adom a lehetőséget. De nyilván Garancsi állítja össze a csapatot, és nem fogja padoztatni azt, akiért a legtöbbet fizetett. Valószínűleg ugyanolyan hülye a focihoz, mint a miniszterelnök, csak az a különbség, hogy ő máshoz sem ért. Mondjuk rá kell nézni… Szóval régen láttam ilyen trágyát. Egy csapatos lett a magyar bajnokság, mert ha a Fradi után ez a klub a kimagasló második, akkor a többi milyen. Este meglátjuk, hogy a harmadik Honvéd milyen. Vagy az a cél, hogy tartósan kétcsapatos legyen a magyar foci? Fradi, Felchút? Aha, akkor értem.
Rizikó
2020-08-29 at 22:52
Én elismerem a Kormány sportpolitikáját Stadionok kellenek ahogy a tao is jő irány.De ezekre a leharcolt légiosokra én egy fityinget sem adnék Viszon számonkérném mi történik az alapképzésben.
moliere
2020-08-29 at 00:46
Egyet az elején le kell szögezni: gyenge, defenzív csapat ellen csak nagyon sokkal jobb csapat tud jól játszani.
De amit láttunk, az akkor is egy nagyon súlyosan túldotált szégyen volt.
Talán ezen a szinten jobb lenne, ha a külföldre szerződés esélyéért, vagy akár csak magáért a klubért hajtó tizenéves magyarok játszottak volna egy ki-ki meccset az úgy már nyilván nem betömörülő írekkel, és persze a következő fordulóra nulla eséllyel mennének tovább (mint ahogy ezzel a játékkal így is).
Jó kérdés, hogy a magyar mezőnyben a Fradit hogy tudták úgy felkészíteni, ha a második helyezett is ilyen tré…
Nézzük_magát_a_dolgot
2020-08-28 at 12:08
Nehéz lesz a folytatás, jobb lett volna most kis feltűnés mellett kiesni, mint csúfos, ghólzáporos vereséggel búcsúzni a második fordulóban, ha egy átlagos ellenféllel kell megbírkózni. Hacsak alapvető javulás nem következik be. Lehet, hogy az összeszokottság hiánya a ludas. A sok új, saját utcájában világhírű jétékos sem egymást, sem a régieket nem értette meg, életemben ennyi légüres térbe érkező céltalan vagy éppen hajszálpontosan az ellenfélhez passzolt labdát nem láttam. Az viszont talány számomra, hogy az abszolút jobblábas Fiolának miért a balszárnyon kellett küzdenie.