Pesti Srácok

Lehallgatókészüléket találtak az érdi alpolgármester irodájában

Lehallgatókészüléket találtak az érdi alpolgármester irodájában

Drámai hangvételűnek szánt posztban számolt be Csőzik László, Érd baloldali polgármestere arról, hogy az általános helyettese, azaz Szűcs Gábor alpolgármester irodájában lehallgatásra alkalmas szerkezetet találtak az íróasztal feletti spotlámpában – írja az erdihirek.hu.

A polgármester által közzétett fotókon az látszik, hogy a felvételek feltehetően nem az irodában készültek, az legalábbis bizonyosnak látszik, hogy a spotlámpát kiszerelték és egy műhelynek látszó helyiségben fotózták le – olvasható a portálon. Ez mindenképpen felvet bizonyos kérdéseket az ügy komolyságát illetően. Ahogy az is, hogy mindez két és fél évvel az önkormányzati választás után és öt nappal az országgyűlési választás előtt történik, egy biztonsági szolgálat által védett épületben és egy olyan épületrészben, amit biztonsági kamera figyel. Csőzik azt is írja, hogy az eset nem ma történt. Kérdés, hogy akkor vajon miért várt eddig a bejelentéssel.

A polgármesteri hivatalban egyébként többféle szóbeszéd is szárnyra kapott az eset kapcsán. Az egyik, hogy valamiféle belső leszámolási kísérlet lehet az ügy hátterében, amelynek az egyik alpolgármester a célpontja. Az tény, hogy hatalomra kerülése óta az érdi paktumkoalícióban eléggé nagy a feszültség, sokféle politikai és gazdasági érdek feszül egymásnak, és eddig is előszeretettel szivárogtattak egymásról különböző információkat (például lapunknak is). Egy másik vélemény szerint ha ez a szerkezet nem egy 20 éves cucc lenne, akkor akár azt hihetnénk, hogy a rendőrség folytat titkos adatszerzést az MSZP számlagyári ügyével kapcsolatban, amelyben Szűcs Gábor alpolgármester neve is felmerült. Bár lehet, hogy csak ez volt éppen raktáron.

A portál megjegyzi, hogy a polgármester feljelentést tett az ügyben, habár Csőzik saját közösségi oldalán is sokan kételkednek annak komolyságában.

PestiSracok facebook image

Forrás: erdihirek.hu; Fotó: Csőzik László Facebook-oldala

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.