alpolgármester
Hajnali házkutatás Dunaújvárosban: letartóztatás fenyegeti a DK-s alpolgármestert?
Hajnalban átkutatták nyomozó ügyészek Mezei Zsolt otthonát, majd előállították a Demokratikus Koalíció (DK) helyi elnökét, egyben a kohászváros alpolgármesterét. Az ügy politikai támadásként lebeg a közvélemény előtt, miközben a hatóságok egyelőre hallgatnak a részletekről.Karácsonyék már azt rebesgetik, hogy esetleg fontos feladatot adnának Vitézynek
A Fővárosi Közgyűlésben mandátumot szerző Béres András, a Párbeszéd-Zöldek politikusa szerint adott esetben, a helyzet megoldásaként előfordulhat, hogy fontos feladatot kap Vitézy Dávid - a második helyen végzett, a Fidesz által is támogatott főpolgármester-jelölt - a fővárosban.Bús Balázs: Kiss László polgármesternek le kell mondania az óbudai korrupciós botrány miatt, miután letartóztatták a helyettesét és a kampányfőnökét is (videó)
Kiss László nem lehet tovább Óbuda-Békásmegyer polgármestere, miután a márciusban kirobbant korrupciós botrány elérte közvetlen helyettesét, valamin a kampányfőnökét is - írja Facebook-oldalán Bús Balázs fideszes politikus. Csütörtök reggel volt az óbudai alpolgármester és a békásmegyeri piacigazgatójának meghallgatása a Budai Központi Kerületi Bíróságon, ahol elrendelték a letartóztatásukat 30 napra. Még márciusban kezdték el a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) munkatársai őrizetbe venni a gyanúsítottakat az óbudai önkormányzatot is érintő korrupciós ügyben. Két vallomás is arról szól, hogy Kiss Lászlónak is le kellett adni a korrupciós pénzekből.Óriási korrupciós botrány Óbudán: letartóztathatják Czeglédy Gergő alpolgármestert és Békásmegyei Piac vezetőjét, Kiss László polgármester kampányfőnökét
Frissítve!Elszabadult a buli: „Mi van, b*zmeg, gyere ki!” – üvöltözte az alpolgármester és egy vállalkozó egy tiszaföldvári kocsmánál (Videó)
Egészen elképesztő felvétel terjed Tiszaföldvár fideszes alpolgármesteréről, valamint egy helyi vállalkozóról az interneten. Kiss Ferenc láthatóan részegen, félmeztelenül Cseuz Zsolt alpolgármester társaságában rugdossa egy borozó kapuját.Lemondott győri alpolgármesteri címéről Radnóti Ákos, helyét Laczkovits-Takács Tímea veszi át
Radnóti Ákos győri alpolgármester december 15-én lemondott alpolgármesteri megbízatásáról. Indoklása szerint azért hozta a döntést, mert új munkakörével összeegyeztethetetlen a politikai munka.Hiába milliós a fizetése, mégis segélyt vett fel Algyő polgármestere
Milliós fizetése van, mégis temetési segélyt vett fel Algyő polgármestere - hívta fel a figyelmet a promenad24.hu hírportál. Mint kiderült, Molnár Áron ezt a 2020-ban, a Covid-krízis kellős közepén tette meg.Meghalt az erdélyi Magyarszovát több napja eltűnt magyar alpolgármestere
Holtan találták meg vasárnap délelőtt a Kolozs megyei Magyarszovát magyar alpolgármesterét – jelentette az Agerpres román hírügynökség. A rendőrség nem talált idegenkezűségre utaló nyomot, és gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indítottak vizsgálatot.Ajánljuk még

















