alpolgármester
Breaking news: egy DK–MSZP meccset az MSZP nyert meg? Csoda Pécsen!
Most, hogy cigarettacsempészés miatt az MSZP egy újabb értékes emberét vesztette el – igaz, ez legalább nem a DK-ba ült át –, különösen nagy jelentőséggel bírnak azok a helyi politikai rendezkedések, amelyből legalább elsőre és látszatra nem a DK, hanem az MSZP jön ki győztesen. Pécsett, az egykori "Kis-Moszkvában", Gyurcsány Ferenc politikai szülővárosában hiába erős a DK, az MSZP még létezni látszik. Itt talán még találni embert, aki tudja, hogy ki az MSZP elnöke. De itt is a rendkívüli jogrend kell ahhoz, hogy csökkentsék a DK-s alpolgármester hatáskörét és MSZP-s alpolgármestert nevezzen ki az országos politikai karrierről álmodozó "összefogásos" polgármester.Nagybányának huszonnégy év után először nem lett magyar alpolgármestere
Huszonnégy éve folyamatosan az RMDSZ adta Máramaros megye 123 ezer lakosú székhelyének, Nagybányának legalább egyik alpolgármesterét. A hagyomány idén szakadt meg, amikor az újraválasztott polgármester, Catalin Chereches a Nemzeti Liberális Pártot (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetséget (USR) kérte fel, hogy állítsanak jelöltet a két alpolgármesteri tisztségbe.Tiltott pornográf felvételek birtoklásával gyanúsítják a XVII. kerület volt alpolgármesterét
Nevelt lánya több, mint tíz évvel ezelőtti molesztálásával gyanúsította meg a rendőrség 2018 nyarán a XVII. kerületi alpolgármestert – írja a hvg.hu.Baloldali belháború: a Momentum szerint manipulált felvételt hozott nyilvánosságra a DK
Egymásnak esett a Momentum és a DK a gödi polgármester ürügyén. A baloldali belháború legfrissebb fejleményei szerint Gyurcsány pártja azzal vádolja legnagyobb riválisát, a Momentumot, hogy a gödi LMP-s és DK-s alpolgármestereket fideszes képviselőkre akarja cserélni.Máris milliós fizetéseket osztanak maguknak a balliberálisok Újbudán
Újbuda ellenzéki többségű képviselő-testülete csütörtökön elfogadta László Imre DK-s polgármester előterjesztéseit, amellyel megduplázták az alpolgármesterek fizetését – írta meg az Origo. A korábbi kettő helyett négy új kerületi balliberális alpolgármester a törvényileg kiosztható maximális fizetést kapják úgy, hogy még semmit nem tettek a kerületért, csak saját fizetésemelésüket intézték el.Újabb politikus hagyta ott az MSZP-t: Trippon Norbert már DK-s alpolgármester Újpesten
Botka László után egy fővárosi politikus, Trippon Norbert jelentette be kilépését az MSZP-ből. Az újpesti önkormányzati képviselő a most alakuló testületben már a DK frakcióját erősíti, és a politikai pályafutását is Gyurcsány Ferenc pártjában folytatja. Gréczy Zsolt szerdán késő este posztolt ki egy fotót újpesti frakciójukról: a képen már Trippon is szerepel, aki ráadásul alpolgármester lett a kerületben.Gyurcsány embereinek gyámsága alá került Karácsony Gergely
Karácsony Gergely nem tud ellenállni a neki dirigáló balliberális világnak. Mindennek az eredménye, hogy Karácsonynak Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon parancsára legalább öt főpolgármester-helyettest kell kineveznie. Így helyet kaphat majd Gy. Németh Erzsébet, Tüttő Kata, Kerpel-Fronius Gábor, Dorosz Dávid és Kiss Ambrus is. Ráadásul még a zavaros múltú ellenzéki ügyvéd, Magyar György is ki-be járkál a Városházán – írja az Origo.Egymillió forinttal pózol a Facebookon Karácsony helyettese
Egymillió forint készpénzt mutogat egy fotón a gyanútlan Facebook-felhasználóknak Karácsony Gergely DK-s, Gyurcsányék által Zugló nyakára erőltetett polgármester-helyettese, Horváth Zsolt – írja a Bors. Ez egyébként – a többször megerősített információk szerint – a zuglói parkolásból naponta hiányzó összeg.Ajánljuk még
















