Pesti Srácok

Lemond a PM teljes elnöksége

Lemond a PM teljes elnöksége

Karácsony Gergely az ATV Start című műsorában bejelentette, hogy május 25-ei hatállyal lemond a PM teljes elnöksége - írja a NOL.hu.

A PM képviselői csoportjának vezetője elmondta, hogy előrehozzák a tisztújítást a pártban. Azért nem azonnali hatállyal mondanak le, hogy az EP-kampányt még végig tudják csinálni – jelentette ki. Karácsony arról is beszélt, hogy az országgyűlési választáson súlyos kudarcot szenvedtek, és megkerülhetetlen, hogy a felelősséget vállalják.

Utalt rá, hogy az összefogás többi pártjának is illene ezen elgondolkodni. Sok kompromisszumot kötöttek, aminek nem volt haszna, a továbbiakban ezt nem szeretnék, így nem lesz önálló parlamenti frakciójuk – mondta.

PestiSracok facebook image

forrás: NOL.hu

fotó: HVG

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.