Rastislav Káčer, Szlovákia volt budapesti nagykövete és volt külügyminiszter interjút adott az Új Szónak. Az interjú javarészt a Káčer által érzett területi követelésekről és Orbán Viktorról szólt. Kifejtette, hogy a „hungarofób” jelző nem találó rá, ugyanakkor szerinte nagyon nyugtalanító a magyar kormány politikája – számolt be a Mandiner.
Orbán Viktor fokozatosan eljutott a liberális pozícióból a nemzeti radikális álláspontra. Fokozatosan átvette a radikálisabb nézeteket. Akkor arról beszélt, ne bíráljuk őt emiatt, hiszen ezt azért csinálja, hogy a Jobbiktól választókat vonjon el, visszaszorítsa ezt a szélsőséges pártot. Mi, diplomaták azonban mondtuk neki, ha magába olvasztja ezeket a nézeteket, a nacionalista, irredenta, revizionista ideákat, akkor ő maga fog Jobbikká változni. Ez aztán meg is történt. Amikor a Fidesz közgyűlésén utoljára, mint vendég, részt vettem, akkor ott szörnyű beszédeket hallottam. Úgy éreztem magam, mintha a 30-as években az NSDAP kongresszusán lennék
– fejtette ki Káčer.
Mindez nagyon hasonlít az oroszországi fejleményekre. Ha megnézzük azt, hogy milyen átalakuláson ment keresztül Orbán és milyenen Putyin, akkor azt látjuk, mindketten nagyot változtak. Az orosz vezető sem úgy indult, hogy a Szovjetunió szétesésén, vagy az orosz imperialista dominancia elvesztésén kesergett. Folyamatosan jutott el oda. Hiszen, ha meg akarta tartani a korrupcióval átszőtt, autokratikus és oligarchikus hatalmát, akkor az egyetlen lehetősége az volt, hogy feszültséget keltsen és ellenségképet alkosson. Pontosan erre az útra lépett Orbán Viktor is. Ő is fokozatosan építette az ellenségképét
– mondta a szlovák politikus. A területi követelések kapcsán Orbán Viktor péntek reggeli Kossuth Rádiós interjúit emlegette:
Elég csak péntek reggelente bekapcsolni a Kossuth Rádiót és meghallgatni Orbán Viktor egyórás prédikációját. Aki ebben nem látja a bizonyítékot, az vak, vagy elfogult. Így aztán kitartok amellett, amit mondtam: a területi követelések fenyegetése aktuális. Magyarország egy beteg politikai elemmé válik az Európai Unióban, amivel a többiek nem tudnak mit kezdeni. Amikor reggel a hazai magyar sajtóban rákerestem Orbán Viktor nevére, az elmúlt két hónapból annyi szörnyű hírt találtam a viselkedéséről, amelynek minden normális szomszédos államot nyugtalanítania kell.
Forrás: Mandiner
Facebook
Twitter
YouTube
RSS