
Azt mi is megtapasztalhattuk, hogy a németek nem szívesen fizetik ki a tartozásaikat, de “régi fegyverbarátaink” nemcsak nekünk lógnak, hiszen a lengyelek ugyanazt kapták jutalmul, amit mi büntetésül, és továbbra sem férnek hozzá a nekik is kijáró uniós kifizetésekhez. Jarosław Kaczyński azonban a mostani tartozások mellett egy régebbit is számon kért Berlinen: Lengyelország nevében háborús jóvátételt követelt Németországtól, az 527,8 ezermilliárd forintnak megfelelő összegre rúgó második világháborús lengyel veszteségekről szóló jelentés ismertetésekor.
A jelentést a 2017 szeptembere óta működő lengyel parlamenti munkacsoport készítette. Kaczyński a terjedelmes dokumentumnak a varsói Királyi Várban szervezett bemutatóján kijelentette:
A második világháború kitörésének 83. évfordulója az arról szóló döntés napja is, hogy nemzetközi színtérre vigyük az ügyet (…) és kártérítést kapjunk azért, amit Németország tett 1939 és 1945 között.
Közölte: a német támadás következtében elszenvedett lengyel károkat “konzervatív”, visszafogott módszert alkalmazva 6,2 ezermilliárd zlotyira (527,8 ezer milliárd forint) becsülték.
Az összeg jelentős részét a több mint 5,2 millió lengyel állampolgár haláláért járó kárpótlás adja ki
– mondta el Kaczyński, hozzáfűzve: nem vették figyelembe az oroszok által a háború során kioltott “legalább több százezer” emberéletet. Megjegyezte: az áldozatok jelentős részét képezik a zsidó származású lengyel állampolgárok, a jelentés készítésekor viszont “határozottan elvetették az etnikai szempontokat”. Felidézte: több állam különféle összegű jóvátételt kapott Németországtól, Lengyelország viszont nem. A kárpótlás megszerzése “hosszú és nehéz folyamat” lehet.
Már hallottam egy nagyon fontos német politikustól, hogy ebbe semmilyen német kormány nem egyezik bele
– utalt Kaczyński Berlinnek a kárpótlás ügyében már korábban megfogalmazott álláspontjára, amely szerint az ügyet megállapodással már rendezték. Kaczyński a kárpótlás ügyében tervezett lengyel lépések egyik okának azt nevezte, hogy a lengyelekkel szembeni háborús bűnök “nem váltak a német köztudat részévé, az elit bizonyos köreit kivéve”.
Amennyiben meg akarjuk óvni államunkat és nemzetünket az olyan eseményektől, mint amilyenek 1939–1945 között történtek, törekednünk kell a német nemzet tudatának valóban mélységes átalakítására
– fogalmazott a pártelnök. A rendezvényen szintén felszólaló Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök úgy ítélte meg: a második világháborúért a felelősség az egész német társadalmat terheli.
Háborús károknak tekintjük a veszteségeket, de Lengyelországban egyszerű németek, német családok követtek el óriási méretű rablást (…), a német állam pedig rendszerszerű fosztogatást végzett
– jelentette ki. A miniszterelnök szerint a parlamenti dokumentum esélyt jelent a jövőbeli lengyel–német kapcsolatok számára, “amennyiben a németek megértik ennek mély politikai, anyagi, metafizikai és emberi értelmét”.
Az egykori NDK és a volt Szovjetunió közötti 1953-es megállapodás nyomán az akkori kommunista Lengyel Népköztársaság kormánya nyilatkozatban mondott le a szovjet blokknak járó német jóvátétel neki ítélt részéről. Az új lengyel jelentés készítői szerint a Szovjetunió nyomására tett lengyel nyilatkozat jogilag érvénytelen. A jelentést készítő munkacsoport vezetője, Arkadiusz Mularczyk képviselő közölte: megközelítőleg 4,3 ezermilliárd zlotyra (366 ezermilliárd forint) becsülik a halálos áldozatok után járó kárpótlást. Aláhúzta: ez a kioltott emberéletnek a GDP-veszteségen alapuló, “a szenvedést, a szétvert családokat, illetve a pszichés sérelmeket mellőző, csupán gazdasági értékbecslése”. Az anyagi károkat 797,4 milliárd zloty (67,9 ezermilliárd forint), a kulturális javak (múzeumok, műtárgyak, műemlékek) veszteségeit pedig 19,3 milliárd zloty (1,6 ezermilliárd forint) összegben jelölték meg a jelentésben. Mularczyk szerint a nemzetközi közösségnek meg kell ismernie Lengyelország valódi háborús veszteségeit, a német és lengyel kormánynak pedig kétoldalú szerződésben kellene rendezniük a német háborús tevékenység következményeit.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/PAP/Radek Pietruszka
Dühös románszakértő
2022-09-03 at 05:32
Teli koponya, abban is valótlant állít, hogy “a német nem vitt semmit”. A németeknek szokása volt a rablás ebben az időben, mert ez hozzátartozott a náci “übermensch” mentalításhoz. Ha más nem, a műkincseket végig begyűjtötték a megszállt Európából, aminek jelentős részére aztán a szovjetek tették rá a kezét.
De nemcsak raboltak, hanem romboltak is. Például Leningrád mellett a “cári Versailles” -t, a pazar Petrodvorecet nem a kommunisták, hanem a megszálló nácik földig rombolták (miután a német vonatkozású Borostyánszobát gondosan szétszedték és vonatra rakva Németországba szállították, mai napig nyoma veszett). 45 után a kommunista Szovjetunió eredeti tervek alapján a pazar cári Versailles-t, a Borostyánszobával együtt- a semmiből – teljesen eredeti pazar állapotában visszaépítették turistalátványosságnak. (Akik annyira berzenkednek most a királyi palota eredeti állapotba való visszaépítése ellen, azoknak mindig Petrodvorecet hozom fel példaként).
De a németek másik nagy rombolása az 1944-es varsói felkelés idején a város ledózerolása a földig. A háború után a történelmi városrészt fényképek és festmények alapján építették vissza, ugyanis a németek a vonatkozó tervdokumentációkat is megsemmisítették. Hitler 44-ben, amikor már a francia főváros közelében állt a front, Párizs ledózerolására is parancsot adott, de az illetékes német véderő parancsnoka ezt robbanóanyag- és emberhiányra hivatkozva megtagadta.
Úgyhogy nem kell itt védeni a védhetetlent, a németek II. világháborús magatartását.
Dühös románszakértő
2022-09-03 at 05:11
Teli koponya, Sziléziával és Pomerániával ne jöjjön, mint német kárpótlással, mert:
1. Nyugaton 1945-ben az Odera-Neisse vonalán az I. Miesko fejedelem államalapításkori Lengyelország határát állították vissza, amit a középkor elejétől a Német császárság több lépcsőben, népirtásokkal hódított el, aminek Lengyelország XVIII. századi háromszori felosztása csak a végső állomása volt
2. Keleten a Szovjetunió kétszer annyi területet vett el Lengyelországtól, és Lengyelország valójában ennek ellensúlyozására kapta vissza államalapításkori nyugati határait, nem a németek jóvátételeként. Vagyis ez a területrendezés összegszerűen nem a lengyeleknek, hanem a szovjeteknek volt jóvátétel.
3. A maga logikájával Izraelnek se járt volna német kárpótlás, hiszen ennyi erővel már kárpótlás önmagában az, hogy létrejött Izrael állam.
4. Hogy német kárpótlás jár a lengyeleknek, azt bizonyítja az is, hogy (szovjet nyomásra, ezért jogilag valóban érvénytelen módon) a kommunista lengyel kormány lemondott róla. Ami nincs, arról ugyanis nem lehet lemondani.
Úgyhogy nagyon helyes, hogy a lengyelek követelik a kárpótlást.
Inkább nekünk kell a lengyelektől két dologban precedenst venni:
1. A magyar zsidó közösségnek a magyar állam által a holokauszt-kárpótlásért nyújtott örökjáradék felét is térítse meg a német állam
2. Ha Lengyelországnak 800 év kihagyás után a történelmi elsőség okán nemcsak joga volt visszaállítani nyugaton eredeti történelmi határait, de 8 millió németet kitelepíteni, akkor nekünk alig több mint 100 év kihagyás után nemcsak jogunk van az Ezeréves határok visszaállítására, de jogunk van ugyanúgy kitelepíteni 5 millió román Erdélyből, 5 millió tótot és gorált a Felvidékről, de az ukránokat-ruszinokat is Kárpátaljáról, a szerbeket is Délvidékről, az osztrákokat is Őrvidékről, a horvátokat és szlovéneket is Muravidékről, Délbaranyából és Eszékről és környékéről.
János
2022-09-02 at 08:30
üres koponya
2022-09-01 at 20:58
Németországot és Görögországot ebből a szempontból összehasonlítani …. ??
Ez tényleg üres koponyára vall❗❗❗
János
2022-09-02 at 08:26
moliere
2022-09-01 at 20:00
Fontos lenne, hogy a V4 és a balti ill. nyugatbalkáni államok stratégiájában egységes álláspontot alakítson ki, mert történelmi lehetősége adódik arra, hogy ne éljenek vissza mások a megosztásukkal.
teli koponya
2022-09-01 at 20:58
angelblind652
Gonosz vagy és tudatlan.
1. A német nem vitt el sehonnan semmit. Már csak azért se, mert volt mindene.
2. Ha vitt is volna, azt magához vette volna a muszka.
3. Tetszik vagy sem: Németország azért tudott felkelni a szarból, mert a német tud és szeret dolgozni. És ne gyere a Marshall-segéllyel, mert azt kapott Görögország is, és nézd meg, hol mire vitte.
moliere
2022-09-01 at 20:50
Az egyetlen “szövetséges” Washingtonból nézve, akinek a területét meg kellett szállni katonailag, akit totális kontroll alá kellett helyezni, mert ő tényleg megtenné ezt, amit a mindenkinek kéne, tárgyalna az oroszokkal, lecserélné a kormányát, olyanokra, akik már tárgyalóképesek, ahogy azt 1944-ben is tették, 89-ben is tették, szakmájuk szerint,
az a román.
Ebből az látszik, hogy az amerikai tanult némit a történelemből, és a románnak a nyakára ült, mert minden szorult helyzetben köpönyeget fordított a román.
🙂
moliere
2022-09-01 at 20:45
A lengyeleknek jótanácsként:
“… Egyre kell ügyelned! E kötvény egy csepp vért nem ad neked! E szavak állnak benne: egy font hús. Vedd zálogodat, egy font húsodat! De ahogy kivágod, és egy csöpp keresztény vért is kiontasz késeddel, minden javad elkoboztatik…”
Mindenkinek annyi jár, amennyi jár. Egy grammal sem több, és csakis jóvátétel! Mérje ki az, akire mindenki hallgat! HOl az a bíró?
Fél Izrael be fogja nyújtani a számlát a lengyel államnak, ugyanazon az elven: nemcsak a német katonák, a LENGYEL LAKOSSÁG is fosztogatott és ölt zsidókat, nem a nácik űzték el a túlélőket a házukból, hanem a lengyelek. Vagy mi lesz a másik perrel? Amiben a németeké a kereset, akiket a lengyelek űztek el, öltek meg? Kollektív alapon. A HÁZÉRT. A BOLTÉRT. A PÉNZÉRT. A NŐÉRT. Meg csak azért, mert német. A lengyel “lakosság”. Nem a muszka. Nem csak.
A lengyel. A német. A zsidó. Az ukrán. Az orosz. A kibic (angol). Ebben a második világháborús adok-kapokban bűnös volt, nem csak áldozat, és áldozat is volt, nem csak bűnös! Mindenki vegye el a magáét, de ne vegyen el többet! Az okos bírák (hehehe,… hahhahahaha!!!) mérjék ki, hogy kinek hány tonna és gramm hús jár! Aztán kezdődjék a szikével vagdalkozás!
Kezdhetjük felszabdalni a háromnegyedszázados sebeket, de vigyázat! A seb továbbszakadhat, és olyan sebeket ejthetünk, amik korábban nem is voltak!
Sokkal hasznosabb lenne ennél, ha a lengyelek nem a háborús témában próbálnának sakkot adni a németeknek, hanem mondjuk abban, hogy tárgyalnak az oroszokkal.
De a disznó nem fog késsel villával enni. A csalán nem fog virágot hozni, és a lengyelnek nem támadnak okos gondolatai.
moliere
2022-09-01 at 20:00
Vezessék be a Benesz-dekrétumokat! 😀 … a hülye barmok.
Lengyelek! Ha az angolszász otthagy, mi lesz? Ha otthagy, már megint. Azt szokták mondani, hogy a hülye az, aki újra meg újra ugyanazt csinálja, és más eredményt vár. Nem jön be az a kapcsolat, nem tekintenek egyforma embernek magukhoz képest. Hasznos hülyék vagytok mind Londonból, mind Washingtonból nézve. Örülni kéne, hogy az orosz még hajlandó lett volna veletek kereskedni. A német az igazi veszély a számotokra, mert az csak rabszolgát lát bennetek és megszerezhető földet.
hupa
2022-09-01 at 18:50
Szankciókat kell bevezetni németek ellen amíg nem fizetnek. Egyes német oligarhák vagyonát pedig el kell kobozni, és a jóvátételre kell fordítani.
Miki
2022-09-01 at 18:30
Itt nem az a lényeg,hogy fizetnek avagy sem,hanem az,hogy a baszogatás végre 2 irányúvá válik.Fizessenek a tetvek az Erzsébet hídért , és az ország megszállásáért,a nyilasok ránkeresztéséért stb stb
angelblind652
2022-09-01 at 18:26
Most esett le nekik a tantusz?? Nem azért van a németeknek rengeteg vagyonuk, mert jobban dolgoznak, mint bárki más, hanem a világháborúban elrabolt vagyonok miatt. Főleg a zsidókat raboltk ki, de vittek mindent Magyarországról komplett gyárakat is vittek hosszú-hosaszú vonatkaravánok mentek oda. Na még azt kellene megnézni, hogy a köztudottan független Svájcban milyen cimkézetlen vagyonok lapulnak.
Miki
2022-09-01 at 18:22
De fincsiiiiiiiiii))))))))))))))))
PG
2022-09-01 at 18:03
Na erre szokták mondani, hogy “addig álljanak egy lábon”, amíg azt a tömérdek pénzt ki nem fizetik nekik. Az EU-ban csak szívatás van, mind a lengyeleket, mind pedig hazánkat csak szívatják és kifogásokat keresnek, hogy ne kelljen fizetni. Aljas sumák banda s közéjük befér a Dobrev Klára és Cseh Katalin féle ringyó gyülekezet is.
Királytigris
2022-09-01 at 17:44
A békeszerződés aláírásával lezárul mindenfajta egyéb követelés is.
TS
2022-09-01 at 17:39
Ezek tényleg meghülyültek, támogatnak egy politikát, amitől becsődölnek, utána meg előveszik a 8 évtizedes történetet, és pénzt követelnek azoktól, akiknek a seggét nyalták ma reggel még.
Rakoi Kelemen
2022-09-01 at 17:18
A nemetek ruhelnek fizetni!
Tobb projekten dolgozta mint szabaduszo vagy alkamazott software fejleszto, de 40 eve hiaba varom a szamlaim kifizeteset!
Ungarn über alles !
2022-09-01 at 17:07
aladin
16:17
kiegészítés a 16:08-as bejegyzésemhez :
meggyőződésem ha a Polák “barátaink” nemfordulnak velünk szembe, nem nyalják csontig sem Hugyos Dzsót sem Undor Laytmant, akkor a szankciós politika sem tudott volna ilyen csődöt hozni Európára ha közösen megvétózzuk ! …és még csak sejtjük hogy mekkora lesz ez a csőd és amit 50%-ban a Polékoknak köszönhet minden itt élő ember
Hm
2022-09-01 at 17:02
A lengyelek akkor kapják meg a követelt kártérítést, amikor A járvány utáni helyreállítási összegeket, azzal egy időben, vagyis amikor az összes jogállamisággal kapcsolatos aggályok megszűnnek Lengyelországban és Magyarországon szemben egyaránt!
Ki van ezt találva rendesen, hogy ne kelljen fizetni!
Theo
2022-09-01 at 17:01
Tetszik, jót nevettem!
Kezdjük el mi is számolgatni, mondjuk a Mohácsi Vésztől kezdődően.
Egész jól allhatnank, ha lenne igazság a földön.
Legalább elviekben
Hogy legalább ne legyenek már olyan fennsobbsegesek…..
teli koponya
2022-09-01 at 16:56
@ Nézzük_magát_a_dolgot
Teljesen igazad van. A lengyelek már megkapták a kárpótlást: Sziléziát és Poroszországot.
Viszont mi nem csak a tatártól és töröktől kérhetnénk kárpótlást, hanem az összes szomszédunktól is. Területeink elrablásáért, lepusztításáért, és ami a legfontosabb, magyarok millióinak elűzéséért és elnyomásáért.
Más kérdés, hogy nincs az a pénz, ami mindezt jóvátenné.
Habcsók
2022-09-01 at 16:28
Végül is, nekem is van bajom a németekkel. Gondolom, hogy amikor a németek nekem utalják a kártérítést, akkor utána a lengyeleknek is utalnak.
ZOZO
2022-09-01 at 16:25
Akiket kényszermunkára köteleztek a háború idején azok is indítottak pert Amerikában a zsidósággal együtt ,Kaptak is pénzt amit kértek annak az 5%-át,de csak úgy hha soha többet nem perelnek ezzel el van intézve!
/60 -év után kifizették a kényszermunkásokat 5 évnyi rabszolga munka után kapott 3000 eurót persze aki még életben van!
Gondolhatjuk mit kapnak majd a lengyelek ,akkora összegről van szó ki sem fér egy A4-es papírra a sok nulla
János
2022-09-01 at 16:19
Így igaz! Ezek vesztett kutyák ❗❗❗
De figyelem! Most jön kutyára kamion. ???
(Elnézést igazi kutyusok!)
Mekkelek
2022-09-01 at 16:19
Hülyét csinálnak magukból a lengyelek. Eladták magukat a hamis ígéretekért cserébe, aztán csodálkoznak, hogy szolgaként tekintenek rájuk. Pedig még a magyarokat is megköpködték, hogy még jobban bavágódjanak a globalogazdinál. Szánalmas.
khm
2022-09-01 at 16:19
És akkor folytatva a Lengyel logikát. 🙂
Mikor kérnek kártérítést az oroszoktól amit a szovjetek 1939-től tettek a kivonulásukig?
aladin
2022-09-01 at 16:17
Èn úgy látom, hogy a lengyeleknek elegük lett a van der Leyen féle hazug brüsszelböl és a német politikábol, még elképzelhetö az is, hogy készülödik a polkxit.
úgyahogyvan
2022-09-01 at 16:13
rengeteg lengyel(és más európai) embernek azért kellett meghalnia hogy a
háttérhatalom minél könnyebben megszálhassa és elfoglalhassa(akkor még csak)
nyugat-európát!
Ungarn über alles !
2022-09-01 at 16:08
na4
15:50
Kazynskiék nem most vesztették el az eszüket. hanem amikor kiugrottak a V4-ből
bedőltek HugyosDzsó bül-bül szavának most aztán kétszék közt az ukránszaros padlóra huppantak, a pucér seggükkel ! se orosz gáz-se amcsi gáz, csak “nagy gáz van” ja és a jogos EU-s lóvénak is búcsút inthetnek – szóval átb*ták a komcsik-a fasiszták-meg a Demokraták is …mert nem hitték el hogy O.V. okosabb náluk !
Torockó
2022-09-01 at 15:57
A jóvátételekhez egy aktuális vicc:
A gyerek megkérdezi a szüleitől:
– “Miért vannak piramisok Egyiptomban?”
A szülő válasza:
– “Mert túl nagyok voltak ahhoz, hogy elvigyék őket Britanniába”.
Ungarn über alles !
2022-09-01 at 15:53
teli koponya
14:35
Franczi ! ki xarta teli a koponyádat ? reklamálhatnál nála !
az überfasiszták a II.WH után jó ha 60 millióan maradtak, annak is nagyobb része, cca 60%-a nő volt vérfrissítést az ott ragadt hadifoglyok, behívott vendégmunkások vittek
szóval lekönyvelheted, hogy a mai 80 milliónak csak a 60%-ban van “árja” vér
na4
2022-09-01 at 15:50
Haha, megint a pénzéhes, kapzsi és mohó politikusok. Ha az EUs zsé-t sem fizetik ki, akkor ezt az új követelést még kevésbé sem fogják. Ez egy lerágott csont. Most jut eszébe? Amúgy meg Németország is csődben és a padlón van. Kaczynski is egyre jobban elveszti a realitás érzékét. Walesa sorsára fog jutni, aki mára már teljesen megkettyent.
Nézzük_magát_a_dolgot
2022-09-01 at 15:42
Tisztelt Csakafidesz! Látom, Önnek jobban fáj mások fájdalma, mint a saját nemzetéé. “Láttad már a földig rombolt Varsót?” írja Ön.” És megjelent-e Önnek a lelki szeme előtt a török idők alatt eltűnt többezer magyar falu, a nemzet nagyobb részének kiirtása és a “szerencsésebbek” végleges elhurcolása rabszolgaként? Ha nem, akkor nekem nincs mondanivalóm az Ön számára, mi ketten más világban élünk.
Torockó
2022-09-01 at 15:42
Ideje lenne, hogy gyarmatosításból és rabszolgatartásból-kereskedésből, rablásokból meggazdagodott nagypofájú, önmagukat felsőbbrendűnek tartó államoktól-népektől is kamatos kamattal követelnék a jóvátételt (a volt gyarmatok és az akkori lakosság leszármazottai). Mindjárt nem lenne nekik extra gazdagságuk, felsőbbrendűségi és rátermettségi pofájuk.
Sas
2022-09-01 at 15:36
Nagyon helyes-itt az ideje, hogy mi is ezt tegyük, 1944-ért.ILLETVE AZ ELLOPOTT UNIOS FORRÁSÉRT, RÁGALMAKÉRT.ELÉG VOLT A FIDESZES PÓTCSELEKVÉSEKBŐL, NEMZETI RITTYENTÉSBŐL.
Ungarn über alles !
2022-09-01 at 15:36
pár héttel ezelőtt mondikáltam, amikor Undor Laytman beígérte a Polákoknak az EU-s pénzeket, hogy attól fogva nem pedzették ezt a háborús jóvátételt…
mit ád Isten, rájöttek a polákok hogy a fasiszták megint átverték-mint xart a palánkon ! …nos akkor elő a régi mantrát, de lesz ott még lengyel részről más is !
csakafidesz
2022-09-01 at 15:33
teli koponya 2022-09-01 at 14:35
Vízzel van teli az a koponya? A 80 millió németből mennyi a német? Ali német? A tegnapelőtt állampolgárságot kapott bantu az német? Ők tényleg nem felelősek semmiért, a nagyapjuk még a kecskékkel foglalkozott a világ másik részén..
csakafidesz
2022-09-01 at 15:29
Nézzük_magát_a_dolgot 2022-09-01 at 15:12
Láttál már fotókat a földig rombolt Varsóról? Nos a török-tatár nem téma. De a II. Vh. idején volt egy Genfi Egyezmény a hadifoglyok kivégzésének megtiltása, gáztámadás tilalma, polgári lakosság elleni atrocitások tilalma. Varsóban halomra öldösték az embereket és szándékosan robbantották fel a házakat. FIZESSENEK A ROHADÉKOK!
úgyahogyvan
2022-09-01 at 15:27
jobb lenne ha az(amerikai)háttérhatalomtól kérné-ugyanis a II.világháborút
(is) a háttérhatalom robbantotta ki és a náci német hadsereg az ő proxi
hadseregük volt-amely az elvakult hitler vezényletével(valószínű
hogy tudtán kívül-egyszerűen nem fogta fel hogy manipulálják és felhasználják) valójában azon ügyködött hogy a háttérhatalom minél kisebb ráfordítással elfoglalhassa nyugat európát-ennek áldozata lett rengeteg lengyel (és egyéb) ember
csakafidesz
2022-09-01 at 15:20
Helyes! A gatyát is leperelni a rohadt svábokról. Sajnos a Strasbourgi bíróság a németek zsebébeb van, ráadásul ők liberálisok, a német juhászokkal (=kutyák) is liberálisan összefekszenek.
hufi
2022-09-01 at 15:12
Tisztelt teli koponya!
teli koponya2022-09-01 at 14:35
Az utolsó mondata valóban igaz – Izraelről nézve!
Nézzük_magát_a_dolgot
2022-09-01 at 15:12
Elismerve a német szorgalmat, munkaerkölcsöt, tudományos és technológiai kiválóságot, érzelmileg nagyon nem rajongok a németekért. No de két valamit nem értek. 1) Milyen határidőkig kell visszamenőleg fizetni? Ha kamatos kamattal számoljuk a kártérítés elmaradt összegét, az általunk ismert világegyetem összes aranya nem ér annyit, amennyivel a mongolok és törökök, valamint Ausztria tartozik nekünk. 3) Nem elég a telhetetlen polyákoknak, hogy kárpótlásként nagyhatalmi segédlettel megkapták a máig is legprosperálóbb hatalmas német területeket, Sziléziát és Kelet-Poroszországot? Erre mondta a csóri pap: hát a faxom nem kéne?
Győző
2022-09-01 at 15:02
teli koponya!
Na, téged sem láttak el agybéli munícióval.
varga eszter
2022-09-01 at 15:00
teli koponya2022-09-01 at 14:51
Arctalan egyeddel nem érdemes, sőt tilos vitatkozni!
Logikus
2022-09-01 at 14:58
A lengyelek most pofára este, hiába nyaltak be már hetek óta Brüsszelnek…azok magasról tesznek rájuk!
Nahát
2022-09-01 at 14:54
Totálisan balfék lengyel külpolitika. Most kellene a legjobban udvarolniuk a németeknek a visszatartott pénzek miatt, erre bedobják ezt a teljesen lehetetlen követelésüket.
teli koponya
2022-09-01 at 14:51
@ varga eszter
2 mondat néha egy egész kórlap.
Ezek szerint:
Eszter nem Hansot és Hildát utálja, hanem kapásból mind a 80 milliót.
Eszter nem tud és nem is akar érvelni.
Eszter szeret személyeskedni.
varga eszter
2022-09-01 at 14:39
teli koponya2022-09-01 at 14:35
Ugye viccelni tetszik?!
gondolom megártott a hirtelen időjárás – változás.
teli koponya
2022-09-01 at 14:35
“Azt mi is megtapasztalhattuk, hogy a németek nem szívesen fizetik ki a tartozásaikat…”
Már megint ez a sunyi, alattomos uszítás Európa egyik legnagyszerűbb nemzete ellen.
Ilyen az, amikor libsik viszik a jobboldali sajtót. Nem fehérezhetnek, hát németeznek.
Európát nagy százalékban a német munkamorál, kifinomultság és alkotószellem tette olyanná, amilyen fénykorában volt, és amilyennek most lennie kéne.
A német népet és az pusztító áruló, globalista németországi politikai vezetést összekeverni csak szándékosan és gonoszságból lehet.
Megjegyzem, az idézett uszító állítás eleve tömény hazugság.
Németország minden adósságát és kárpótlásait úgy fizeti, mint a katonatiszt.
Hesslervezérezredes
2022-09-01 at 14:31
Teljesen jogos igény és persze a Szovjetunióval szemben is – utóbbi esetében a tagállamoktól arányosan (kivéve a baltiakat, mert azokat a már létező Szovjetunió szállta meg – ergo ezek is kérhetnének kártérítést a Szovjetuniótól az előbbiek szerint).