
Franciaország és Németország az európai ügyekért felelős miniszterek brüsszeli találkozóján ismertette közös elképzeléseit „a jövő Európai Uniójáról”. A dokumentum a tagjelölt országok „fokozatos integrációját” javasolja, amelynek szakpolitikai területei között az energia, az egységes piac, valamint a biztonság és a védelem lehet. Emellett egy „többszintű tömböt” vezetne be, amely egyes uniós tagállamok belső köréből, magából az EU-ból, az egységes piac „társult tagjaiból”, valamint a 44 országot tömörítő Európai Politikai Közösségből mint külső szintből állna. A paktum négy különböző szintbe sorolná a tagállamokat, ha nem sikerül áttolni az alapszerződések módosítását. Az első kategóriában lévő országoknak lenne tényleges beleszólásuk a legfontosabb ügyekbe, a többi tagállam lényegében sok témánál a partvonalról kiabálhatna csak be. Magyarország lehet az egyik nagy vesztes.
A jogsértések egy bizonyos szintje és ideje után nem maradhat egy ország az EU tagja
– áll többek között a dokumentum szövegében. Az egész javaslatcsomag azzal kezdődik: meg kell oldani azt a problémát, hogy egy tagállam kormánya olyan szinten leépítheti a joguralmat, hogy mostani állapota alapján nem vennék fel az EU-ba.
Az ilyen esetekkel jelenleg alig tud kezdeni valamit az EU. Ezt meg kell oldani a következő bővítési kör, azaz nagyjából 2030 előtt
– áll a szövegben a Válasz Online közlése szerint. Például az eddig csak Magyarország ellen bevetett feltételességi mechanizmust ki kellene bővíteni, azaz még szigorúbb és még általánosabb rendszer alapján el kell venni a támogatási pénzeket azoktól az országoktól, ahol nincs joguralom. Nemcsak részben befagyasztani, mint most, hanem akár teljesen el kell venni – áll a dokumentumban.
Szigorítanának a hetes cikkelyen
Egy másik javaslat szerint az úgynevezett „hetes cikkely szerinti eljárást” sokkal keményebb büntetési rendszerré kéne fejleszteni. Lengyelország és Magyarország ellen hat, illetve öt éve folyik ilyen eljárás, aminek a vége elvben a két ország szavazati jogának a megvonása is lehetne – ami nagyjából az EU-ból való kizárással ér fel –, de a mostani szabályok alapján irreális, hogy idáig eljussanak. Több körben, a tagállamok teljes egyetértése kellene hozzá például, miközben Varsó és Budapest megígérték, hogy mindenképpen megvédik egymást egy ilyen büntetéstől. A most előkerült javaslat szerint a szavazat megvonásához elég lehetne a tagállamok négyötödének egyetértése is. Sőt, ha öt éven át a Tanács képtelen eldönteni, hogy egy tagállamot felmentsen-e az eljárás kezdetekor megfogalmazott vádak alól, akkor automatikusan járna ellenük a büntetés.
Ha ez így lenne, akkor Lengyelországot tavaly, Magyarországot idén kellett volna kizárni a Tanácsból.
A javaslat elvben nem a lengyelek és a magyarok ellen szól, hanem úgymond garanciát adna, hogy az újonnan felvettek nem csúsznak autokráciába, de nem nehéz kiolvasni a szövegből, hogy a már bent lévő renitens tagok ellen is jó lenne a rendszer bevezetése a szerzők szerint.
Hogyan változna a vétójog?
A nagyobb EU-t a szerzők áramvonalasabbá is tennék. Kiterjesztenék a többségi szavazásokat a Tanácsban, lényegében megszüntetnék a vétójogot. Erről számos párhuzamos ötlet felvetődik: a nagyon éles ügyekben ne egy, hanem két tagállam ellenvetése jelenthessen csak vétót. Vagy könnyebben mondhassa azt egy ország, hogy bizonyos intézkedések alól felmentést kér (EU-s zsargonban erre mondják azt, hogy „opt out”, Nagy-Britannia vagy Dánia kapott korábban ilyeneket bizonyos területeken). A fő elv az volna, hogy akik tovább akarnak lépni, azok ezt az akadékoskodók nélkül is megtehessék; nem baj, ha nem minden szabály vonatkozik mindenkire.
Mit veszíthet Magyarország?
A Portfolio közlése szerint magyar szempontból a lényeg az, hogy az együttműködni akaró tagállamok kategóriájában minősített többségi szavazással születhetnek döntések, így megszűnhetnek a tagállami vétók. Az biztos, hogy az első kategóriába tartozó országok fontosabb szereplői lesznek az EU-nak, míg az összes tagállam szintjére maradnak majd a kevésbé fontos témák és kérdések. Tehát így például az együttműködő országok közösen dönthetnének Ukrajna támogatásáról, míg ebből a másodvonal államai kimaradhatnak – cserébe lehet, hogy nekik nem is kellene anyagilag beszállniuk Kijev finanszírozásába. Vagyis összességében csökkenhet a kormány beleszólási lehetősége az uniós döntéshozatalba, és csak a marginális kérdésekben fejtheti ki ma az álláspontját.
Az biztos, hogy a vita még akár évekig is eltarthat, de nem nehéz meglátni benne Emmanuel Macron lobbierejét, aki két hete, az EU-bővítés kapcsán vetette fel a többsebességes Európa koncepcióját, amit a mostani javaslat tükröz is. A terv rafináltságát mutatja, hogy meg sem lehet vétózni a reformot, mert az egy új, önkéntes egyezményt vezet fel azoknak a tagállamoknak, akik inkább az EU-val közösen érvényesítenék érdekeiket.
Hol tart a folyamat?
Kedden Bóka János azt mondta a javaslatcsomagról Brüsszelben:
Teljesen nyilvánvaló, hogy ha az EU-nak 35 vagy 37 taggal kell működnie, akkor a működési rendszerének a jelenlegi formája nem fenntartható, de ezzel kapcsolatban a beszélgetések még csak most kezdődtek el, és nincsenek konkrét javaslatok az asztalon.
Azaz a magyar kormány legfeljebb ötletelésnek tekinti a csomagot, ahogy hivatalosan valóban nem is több annál. A vétójog korlátozásától az EU-s hitelfelvétel lehetőségéig számos olyan eleme van egyébként a javaslatoknak, amelyeket az Orbán-kormány nagyon határozottan ellenez, egy részük ellen parlamenti nyilatkozatot is elfogadtak már a magyar Országgyűlésben. A Válasz Online cikkében kiemelték, hogy a keddi tanácsülést elnöklő spanyol EU-ügyi államtitkár sem ígérte, hogy a javaslatokból hamarosan átfogó reformok lesznek.
Néhány kérdésben sikerült azonosítani a vitapontokat, és a tagállamok eltérő válaszait ezekre. A vita az EU bővítéséről és a hozzá szükséges reformokról folytatódni fog. A tagállamok álláspontjai az egyes kérdésekben még igen távol állnak egymástól
– mondta az ülés után.
E nyilatkozatok alapján nagyon messze van az EU attól, hogy a fenti javaslatok szerint átalakuljon. Mégis fontos a dokumentum, mert ez az első olyan átfogó csomag, ami komplexen kezelné a szövetség strukturális problémáit. A szerzők eleve 2030-ra várják az ötleteik megvalósítását.
Forrás: Portfolio, Válasz Online; Fotó: MTI/EPA/Julien Warnand
angelblind652
2023-09-29 at 18:24
KILÉPNI! DE GYORSAN SZUPER SEBESSÉGGEL, AMÍG MEGTEHETJÜK, ÚGYIS EZT AKARJÁK! JA ÉS A NÉMETEK SEGGÉBŐL IS KIBÚJNI, MERT A SZARTÓL LASSAN NEM LÁTUNK.
Veletek
2023-09-28 at 19:48
A négy kör meg fog valósulni. Kell nekik a piac tágítása. Egyes államok, majd azért fognak harcolni , hogy a belső körhöz tartozzanak, akikre majd más kedvezmények vonatkoznak. Ügyes. Az EU nem fog megszűnni, ha nem több körös lesz. Minden európai államot be akarnak hálózni, ha eddig még nem tették. Ukrajnát csatlakoztatni fogják, mert sok a kinti érdekeltségük. Egymással fogják sakkban tartani az államokat különböző szankciókkal.
Solaris
2023-09-26 at 22:29
Butaság lenne megszüntetni a vétójogunkat, ha
már egyszer mindent aláírtunk.
János
2023-09-22 at 12:32
Varég
2023-09-21 at 09:41
Na, álljon meg a menet❗❗❗
Ez a kaki ugyanaz a kaki, ugyanazzal az eszmével, személyekkel, leszármazottaikkal. Az eszme nyugatról jött, oda volt kénytelen viszakozni, miután kirúgták őket a keleten megfertőzött államokból: Oroszország, Kína, Vietnám, stb.
Csak a vak nem látja❗❗❗
Eszerint kell döntenünk majd, ha eljön az ideje.
Varég
2023-09-21 at 09:41
Hát igen,szép lassan kilépünk,az unióból.Voltunk mi már unió tagok,a szovjeteké. /Nem tévesztendő össze a mai Oroszországgal!/ Igen,az egyik kakiból kilépve ,beléptünk a másik,sokkal rosszabb/szellemileg/,kakiba! Nyugati,uniós értékek a jelenben. NINCSEN!!! Brüsszeli parlamenti bürokraták 90%-a életellenes,abnormális,korrupt,haszonleső,embernek látszó,szörnyeteg! Akkor,mi a büdös francban vagyunk még ebben a gittegyletben???
polizza
2023-09-21 at 09:07
Tudományos libsizmus2023-09-20 at 20:07
,,Zárják rövidre. Csak Németországnak van szavazati joga, a többi ország megfigyelő. És be van fejezve.”
Német.o.pedig azt a szavazati – mindent eldöntési – jogát az USA-ból importált és frissen németállampolgárosított – azaz még csak nem is németlekületű – politikusokon keresztül érvényesíti.
Ilyen megoldással lesznek elégedettek a mérvadó -minden vagyont kizárólag a saját kezeikben koncentráló – globallibsi pü-i körök.
Az EU a minden országnak – kicsiknek is! – járó vétó jogát akarja eliminálni.
….zongorista pedig Oroszország vétójogát az ENSZ-BT-ben.
Közös jellemzőjük – nem csoda, egy tőből fakadók – hogy nekik az a jobb, ha az ellenvélemény nem kap teret.
Egyébként mi már ismerjük ezt a módszert Trianonból.
Voltak akinek adtak jogot szövegelésre, érdekeik minden határon túli érvényesítésére is, voltak, akik még csak meg sem szólalhattak, és nemcsak a hivatalos fórumokon, hanem el voltak zárva még a sajtótól is.
És akkor a magyarok azok. Akkor is és ott is minekt akartak tönkretenni, de ha lehet inkább megsemmisíteni. Tuti, hogy akkor is kunkorodott a mani a döntéshozóknak. Csak akkor nem vissza, mint most ….zongoristáéktól, hanem csak odafelé. Fizetségként a kedvezményezett országoktól.
De nem sikerült nekik, mert – ha összezsugorítva is, ha megfogyva is, de – még mindig létezünk, sőt, még a leszakított területeken is létezünk, bármennyire is tizedeltek ott is minket.
Amarna
2023-09-21 at 07:53
Nem kell huxit
Meg kell várni mìg kidobnak
Addig pedig nem fizetni a tagdíjat..ha nem kapunk részesedést.
DIXIT…MEG UFFF😁
api01
2023-09-21 at 07:45
Mielőbb ki kell lépni.
Puncius Pinatus
2023-09-21 at 06:59
Adolf Hitler is így kezdte, minden így kezdődött!
Most nem egy személy, kis csoport diktatúrája látszik érvényesülni.
Amit a jól fizetett, korrupt meg nem választott képviselők teljes odaadással támogatnak , jó pénzért.
Az is tudott Hitler, a támogatói, és a serege hogy végezte…
Baxi
2023-09-21 at 06:56
Ez jó hír mert a sok baromság amit megszavaznak az ránk onnantól nem vonatkozik.
dr. Kolompár Genitália
2023-09-21 at 04:08
Egyetértek azokkal, akik azt mondják, hogy az unió eleve olyannak készült, mint amilyen most. Én azzal egészíteném ezt ki, hogy a kezdetektől fogva az USA érdekei szerint jött létre és alakult az unió. Az eredeti cél mindenkép az volt, hogy Németország ne nőjön egyedül akkorára, hogy gazdaságilag bekebelezze Európát, ezzel komoly gazdasági ellenfelévé válva az USA-nak. Persze a németek így is az unió legerősebb tagjává váltak(maradtak), de az unió vezetésbe épített USA nyaloncokon keresztül a német – és ezzel az európai -növekedést fékezni lehetett, mára pedig meg lehetett fordítani.
Hol vannak Európában a gondolkodó emberek?
Orientál
2023-09-20 at 22:46
t Azért mert a kommunista Szamuelydék Károlyidék elárulták a hazánkat és a gyarmatosító élősködő parazita országok ismét gyarmatosításba kezdtek ez olyan mint a magyar mezőgazdasági termelőket is földönfutókká akarják tenni az ukrajnai agyonvegyszerezett gabonájukkal is – többek között.
Z
2023-09-20 at 22:32
Most esett le, hogy ezek mit értenek az alatt, hogy európai értékek. Meg most, hogy már nem tudnak annyi pénzt kitalicskázni, meg osztozni is kell az európába érkezö kinai diktatúra befektetésein, már nem is olyan érdekes a nyugat számára ez az egész.
Greg
2023-09-20 at 22:11
Ha az apácazárdát a rendfőnökség kuplerájjá alakítja, kurvává válik, aki ott marad. Mi nem kurvának szegődtünk az únióba. Aki maradni akar a kuplerájjá tett únióban, húzzon el innen – oda.
Matu
2023-09-20 at 21:54
Érdekesen képzeli az EU az egyenjogúságot! Van, akinek lehet véleménye és van, akinek nem? Képzeljük el ezt egy országon belül: vannak első és másodrangú polgárok, és nem ugyanazok a jogok illetik meg őket a törvény előtt! És még ők oktatnak jogállamiságból??? Ez bizony egy jó nagy lépés a diktatúra felé, hiába hívják demokráciának!
Schenkhyalfonz
2023-09-20 at 20:58
‘Oszt hogy a hadháziba nyomják ezt át, ha van vétójogunk és nem mondunk le róla? A kérdés nyilván költői.
Keljfel Julcsi
2023-09-20 at 20:45
Pont ezt mondtam hónapokkal ezelőtt:
Mert Magyarország nem akarja a migránsokat befogadni, és keresztény hitét feladni
Ezért minden eszkozzel meg akarják országunkat semmisíteni.
Egyik ország se fog Magyarországnak segíteni.!
Ezt gazdaságilag és politikailag fogják csinálni.
Hogy ez ránk vonatkozik teljesen egyértelmű, aki ezt cáfolja – hazudik.
na4
2023-09-20 at 20:17
Na elmennek a búsba. Nyílt terrorizálás, ócska sztalinista, marxista tervek. 2024 Június 9, Európa Parlamenti Választások: söpörjük el ezt a brüsszeli csürhét!
Tudományos libsizmus
2023-09-20 at 20:07
Zárják rövidre. Csak Németországnak van szavazati joga, a többi ország megfigyelő. És be van fejezve.
Sarolta
2023-09-20 at 20:04
A másik ajánlat az lenne hogy az ilyen
korrúpt bizotság Katar
Soros Marokkó USA bizonyitás után azonnali kivégzés példa jelleggel.
marci
2023-09-20 at 20:03
A demokrácia legfontosabb alapja és kritériuma:
Az nagyok megmondják, hogy a kicsik mit akarnak.
Az Unió csak követi az Amerikai példát.
Ungarn über alles !
2023-09-20 at 19:55
P.F.Z
19:06
konkretikusan anyukádat vedd magadra te libsi xar !
t
2023-09-20 at 19:48
Mert nem az EU élvonalában vagyunk? Ezt halljuk állandóan hogy mindenben mi vagyunk a legjobbak.
Sas
2023-09-20 at 19:46
hazudik a Bayer-azt szokta hazudni, hogy eredetileg jó volt az unió-csak elromlott- ezzel szemben eleve ezzel a céllal kreálták-eleve egy centralizált szervezetnek képzelték el.
VB
2023-09-20 at 19:33
Aki nem ért egyet, máshogy gondolkodik, más utat jár, azt kizárni, megbélyegezni, ellehetleníteni. Tipikus birodalmi-gyarmatosító, kommunista gondolkodás.
HUXIT
2023-09-20 at 19:22
Lényegében megszüntetnék a vétójogunkat? Nem. Lényegében gyarmatosítanának bennünket. Addig kell kilépni, amíg lehet. HUXIT!
angolpuska
2023-09-20 at 19:11
Igazi demokratikus libsi-bolsevik csoportosulás lesz. Nem kell kilépnünk , mivel felbomlik magától az EU.
U2
2023-09-20 at 19:06
Ha valaki visszaél valamivel, akkor így jár !
P.F.Z
2023-09-20 at 19:06
Senki nem nevezte meg Magyarországot, csak renitensekről volt szó, hipotetikusan.
Hogyhogy magukra vették?!!!
6oneprairie
2023-09-20 at 19:06
“Kilepunk, mint macskát szarni!”
lesi
2023-09-20 at 18:50
ezekre mást nem lehet mondani mocskos tetű rohadt kurva banda valamit kihagytam remélem nem
TS
2023-09-20 at 18:28
Magyarország lenne az egyik vesztes!? És a többi?
Gáspár Zoltán
2023-09-20 at 18:12
2030-ban lesz még EU?
vászontetős kabrió
2023-09-20 at 18:12
Nagyon naiv és agymosott, aki azt hiszi, hogy ez Európai Unió kezdetben jó volt és csak rosszá vált.
Kezdettől fogva ez a központosított, antidemokratikus diktatúra volt a cél, csak ha kimutatják a foguk fehérjét már 1948-ban, akkor nem csatlakozik önként másik 25 állam. Szépen megvárták, amíg Kelet Európa is öngyilkos üzemmódba kapcsolva csatlakozik, aztán beindult az úthenger: hitelválság, arab tavasz, migránsáradat, Covid, háborúk, pénzek befagyasztása stb.
Királytigris
2023-09-20 at 18:11
Legyünk pozitívak! Mire ez a gyarmatosító javaslatból lenne valami, addigra remélhetőleg az EU-nak már kampec.
Különben is, az EU-s alapszerződés módosításhoz konszenzus kell. Tehát ennek elfogadását bármelyik tagállam megvétózhatja. Ezzel vége is van az ötletelésnek.
Tények
2023-09-20 at 18:11
KURVA-ROHADT-BASZTARD TÁRSASÁG AZ EU VEZETŐSÉGE, ÉS A NAGY HANGADÓK MINT A NÉMET ÉS FRANCIAORSZÁG.
ALAPITÓ ALAPTÖRVÉNYEKET (!) AKARNAK VÁLTOZTATNI EZEK A MOCSKOK.
AZ ALJAS KORRUPTSÁGUKAT BIZONYITJA, HOGY MÁR EGY SZER MEGSZAVAZTAK EGY ÜGYET, DE ARRA “KEVÉS” SZAVAZAT VOLT, AZTÁN MÉGEGYSZER SZAVAZTAK RÁ.
TEHÁT AZ EU PARLAMENT MÁR EGYSZER A POFÁJÁBÓL SZAROS SEGGET CSINÁLT!
MÁR AZ IS MOCSKOS HAZUGSÁG AMIRE EZEK CSAK GONDOLNAK, NEMCSAK AZ AMIT TESZNEK.
Hallottunk már a szabad akaratról?
2023-09-20 at 18:10
Hát akkor itt az ideje több , kivételesen jó és “dörzsölt” válóperes ügyvédet szerzödtetni. Fizetni így is fogunk, de legalább megmaradunk magyarnak.Különben bottal üthetjük a saját nyomunkat.Esetleg népszavazást kiírni???
Puncius Pinatus
2023-09-20 at 17:57
Mit keresünk még abban a rothadó fertőbe, amit hamarosan az európai polgárok fognak szétverni, a benne lévő korrupt gengszterekkel együtt.
A hon ballibsi prominenseinek, a hazánknak folyamatosan ártó, áskálódó, hazugságokat terjesztő személyeknek fel kell tenni a kérdést magukba, az unióból történő kiválás után, számukra van e jövő.
Érdemes e magukat kitenni bármilyen atrocitásnak, felelősségre vonásnak.
Az hogy idáig jutottunk az ő bűnük, amit a magyarság nem felejt.
Nem lesz hová menni panaszkodni!
K
2023-09-20 at 17:54
–Az Európai Unió eredetileg csak
1.gazdasági együttműködés pozitív építése és
2.béke iránti elkötelezettség tekintetében alakult meg, és amikor hazánk belépett, akkor is ezek voltak a fő szempontok.
…..
Ezzel szemben jelenleg az Európai Unió pont az ellenkezője,
…..
1.gazdaság építése helyett rombolja a gazdaságot, például az ukrán gabonával, és a gazdaság helyett ideológiai nézeteket próbál ráerőszakolni a tagországokra, mint például a gender ideológia.
2.háborúpárti
–Ezek már konkrétan valóságban működő változások, amik összeegyeztethetetlenek az Európai Unió alapszerződéseivel.
******
Mindezekhez adódik a fenti cikkben is leírt tervek és ötletelések, “VÉT%ÓJOG” elvétele, többsebességes EU stb,. ami szintén sérti az összes tagállam érdekeit.
******
Az Európai Unió állandó hazudozásai és RÁGALMAI, a jelenlegi EU ellenséges magatartása viszont megkövetelné az EU-val szembeni sokkal keményebb fellépést, ha már nem lépünk ki az Európai Unióból.
Béla
2023-09-20 at 17:49
Gyakorlatilag az összes kisebb ország megszívja.
Béla
Cika
2023-09-20 at 17:45
Fordítsuk le! A szivárványos, magyar gyűlölő pedofilok, úgy döntöttek, mint Butu kán, Szulejmán, Habsburg n+1, Hitler, Sztálin, zelencki. Elpusztítanak minket magyarokat. Ma is vannak segítőik. Ők hazaárulók: dollárbaloldaliak. Én vállalom a mártírhalált, de előbb a baloldal vezetőit látni akarom vérbefagyva.
Római jogász
2023-09-20 at 17:44
Tehát: ha veszek egy 600-as Mercit, majd: először kicserélik a futóművét egy Trabantéra, utána a motorját egy Wartburgéra, végül a kasztniját egy Barkaséra, akkor milyen Mercédesben is ülök én most???????????????????
Mi nem ilyen EU-ba léptünk be, mint amilyenné most át akarják barmolni ezek a gazemberek!!!
Nincs mese, eljött az idő a Hunexit-re!
Cicero
2023-09-20 at 17:42
Hogy lehetnek ilyen hülyék a kedves francia és német diplomata úrak??!! Mindig a jövő esetében a jelenből kell kiindulni, az alaphelyzet viszont a jelenleg érvényes szerződések. Az ilyen rögeszmék csak a hergelésre alkalmasak. Különösen jó az időzítés, de nem az anyag elkészítői, hanem az azt ellenzők részére. Bocsánat, de korrigálnom kell magamat, mert az illető urak nem csak hülyék, hanem ritka és nagyon HÜLYÉK!!!!