Pesti Srácok

Letartóztatták a gépfegyvert és számszeríjat is meglovasító betörőt

Letartóztatták a gépfegyvert és számszeríjat is meglovasító betörőt

A Bajai Rendőrkapitányság vizsgálati osztályának munkatársai tizenhárom lopással gyanúsítanak egy sükösdi lakost, akinek ügyében vádemelést javasolnak.

A harminchárom éves férfi a gyanú szerint január végétől alig két hónap alatt tucatnyinál is több betörést követett el Sükösd, Érsekcsanád és Jánoshalma területén. Sem a módszerekben, sem az eszközökben nem válogatott: besurranással, betöréssel, lakatlevágással szerezte meg az értékeket lakóházakból, garázsokból, tárolókból, és előfordult az is, hogy egy pince tetejét bontotta meg, illetve autó szélvédőjét törte be. A tolvaj mindent vitt, amit meglátott: benzines láncfűrészt, segédmotoros kerékpárt, számszeríjat, hatástalanított AK–47-es típusú gépkarabélyt, horgászfelszerelést, fűkaszát, szerszámkészletet, ékszereket, faszenes grillsütőt is, az egyik helyen pedig felbontott és megkóstolt több üveg befőttet. Egy sükösdi ingatlan átkutatása után megéhezhetett, mert elfogyasztott némi kenyeret, mogyorót és kakaót. A nyomozók hamar eljutottak a feltételezett elkövetőhöz, aki gyaníthatta, hogy keresik, mert egy darabig ismeretlen helyen bujkált. Elfogatóparancsot adtak ki ellene, néhány nappal később elfogták, kihallgatták és őrizetbe vették. Az ellopott tárgyak egy részét lefoglalták, és visszaadták a tulajdonosoknak.

PestiSracok facebook image

– közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Forrás: magyarnemzet.hu; Fotó: police.hu

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.