Pesti Srácok

Letartóztattak egy nőt egy épülő abortuszklinikán történt gyújtogatás miatt Wyomingban

Letartóztattak egy nőt egy épülő abortuszklinikán történt gyújtogatás miatt Wyomingban

Letartóztattak egy nőt az egyesült államokbeli Wyomingban, mert azzal vádolják, hogy felgyújtott egy épületet, amelyben azzal a céllal folyt felújítás, hogy az állam egyetlen abortuszklinikáját működtessék benne – közölték helyi idő szerint szerdán a hatóságok.

A gyújtogatás néhány órával azt követően történt, hogy egy bíró ideiglenesen megakadályozta a pár nappal korábban életbe lépett abortusztilalmat. A 22 éves Lorna Roxanne Greent kedden tartóztatta le a casperi rendőrség, a szövetségi nyomozóiroda (FBI) és az alkohol, dohány, lőfegyverek és robbanóanyagok amerikai hivatalának (ATF) munkatársai – írta közleményében Nicholas Vassallo wyomingi ügyész. Greenre akár 20 év börtönt és 250 ezer dolláros (89 millió forint) pénzbüntetést is kiszabhatnak, ha elítélik – áll a közleményben. Csütörtök reggel kell a cheyenne-i szövetségi bíróságon megjelennie.

A gyújtogatás tavaly május 25-én történt Casperben, Wyoming második legnagyobb városában, ahol gyakoriak az abortuszellenes tüntetések. Egy tanú arról számolt be a rendőrségnek, hogy üvegcsörömpölést hallott, és látott egy embert, aki benzines kannával és egy fekete táskával távozott a területről. A biztonsági kamerák felvételein egy kapucnis pulóveres, maszkos nő látható, aki kannát vitt a kezében közvetlenül a tűz kitörése előtt, amelyben senki nem sérült meg, és a betört ablakon kívül mindössze füstkárok keletkeztek. A klinika tavaly nyáron nyílt volna meg, a tűz miatt azonban a kezdést idén áprilisra kellett halasztani, ám ez az időpont is kétségessé vált, miután az állam kormányzója, Mark Gordon az abortusz széles körű, új tilalmának hatályba lépését engedélyezte.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?