Pesti Srácok

Lettország csatlakozott a Minszk elleni litván energiabojkotthoz

Lettország csatlakozott a Minszk elleni litván energiabojkotthoz

Lettország nem fog vásárolni a hamarosan üzembe lépő új Fehérorosz Atomerőműben (BelAESZ) előállítandó villanyáramot, csatlakozva ezzel a Litvánia által Minszkkel szemben már korábban életbe léptetett energiabojkotthoz.

Krisjanis Karins lett kormányfő kedden kijelentette, hogy országa teljesen leállítja az áramvásárlást Fehéroroszországtól, amennyiben az beindítja az új atomerőművet. A BelAESZ atomerőmű a litván határtól 50 kilométerre fekvő Asztravecben épül. A kormány ülését követően Karins azt mondta: figyelembe véve a szomszédos Fehéroroszországban zajló belpolitikai eseményeket és a velük kapcsolatban felmerülő, a nukleáris biztonságot érintő kérdéseket, a kabinet úgy döntött: ha Fehéroroszországban beindítják az asztraveci atomerőművet, Riga beszünteti az áramvásárlást Minszktől. A litván parlament szerint a BelAESZ veszélyt jelent az ország nemzetbiztonságára, ezért Vilnius még 2017-ben megtiltotta az ott előállítandó áram vásárlását, sőt, azt sem engedi, hogy a litván hálózaton keresztül szállítsanak más országokba fehérorosz áramot. Vilnius igyekezett bevonni kezdeményezésébe a szomszédos országokat, de Lettország idáig vonakodott ezt megtenni.

Fehéroroszország augusztus 7-én kezdte üzemanyaggal feltölteni épülő atomerőműve első reaktorát, amelyet várhatóan az év utolsó negyedében helyeznek üzembe. Az ország első atomerőművének két VVER-1200 típusú blokkja összesen 2400 megawatt teljesítményű lesz. Fehéroroszország az orosz 3+ generációs blokktípust választotta, amely a korábbi értékelések szerint teljes mértékben megfelel a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség legszigorúbb biztonsági követelményeinek és ajánlásainak. Az atomerőmű építését 2013 novemberében kezdték el, a projekt 11 milliárd dollár értékű, ebből 10 milliárdot orosz hitelből fedeznek. A második blokk felépítését 2020-ban fejezik be, az erőmű akkor kezdeti teljesítményének kétszeresével működik majd. Az orosz hitelező és a fehérorosz kormány szerint a VVER-1200-as reaktorokkal épülő blokkok az üzemeltetés után évi mintegy 5 milliárd köbméter földgáz megtakarítását teszik lehetővé, és körülbelül 10 millió tonna széndioxid-kibocsátástól mentesítik a felhasználót.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?