
Levélben kért elnézést Johannes Hahn költségvetési biztos az EU-s források felhasználásáért felelős minisztertől, amiért Brüsszel egy újabb programból akart kizárni magyar egyetemeket – írja a Mandiner, amely magát a levelet is megszerezte.
A portál felidézi, nemrégiben az Index írta meg, hogy újabb magyar állami és alapítványi fenntartású egyetem, köztük a Corvinus, a BME és az ELTE keveredett az Európai Bizottság és a magyar kormány közti konfliktusba. Korábban kiderült, az uniós források felfüggesztése miatt nem kaphatnak friss támogatásokat az EU által finanszírozott Erasmus+ együttműködési és oktatási csereprogramból és a Horizont Európa kutatási és innovációs keretprogramból azok a magyarországi oktatási intézmények, amik közérdekű vagyonkezelő alapítványi formában működnek, illetve amelyeket ilyen alapítványok tartanak fenn. Az újabb botrányban az Európai Éghajlat-politikai, Környezetvédelmi és Infrastrukturális Végrehajtó Ügynökség (CINEA) kifogásolta, hogy olyan magyar egyetemek is szerepelnek az úgynevezett LIFE Capacity Building projektben, amelyeket korábban a tanácsi döntés értelmében kizártak az EU-s finanszírozási programokból.
A cikk kiemeli,
bár a magyar fél, a Magyar Fejlesztésösztönző Iroda elmagyarázta, hogy ezek az egyetemek pusztán célcsoportként szerepelnek a projektben, a pénzügyi támogatásból nem részesülnek, így jogi kötelezettséget sem kell vállalniuk, végül engedett Brüsszel követelésének, és az eredetileg bevonni tervezett intézmények közül – Budapesti Corvinus Egyetem; Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem; Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem; Széchenyi István Egyetem; Eötvös Loránd Tudományegyetem – törölték a BCE-t, az SZE-t és a MATE-t is. Vagyis ezek nélkül nyújtották be az előkészített szerződéstervezetet.
Ugyanakkor az uniós források ügyében tárgyaló Navracsics Tibor levélben hívta fel Marija Gabriel oktatási uniós biztos figyelmét: a CINEA követelése, illetve intézkedése jogszerűtlen. A Mandiner megszerezte a biztos válaszát, amelyben elismerte, hogy az előkészítő eljárás során félreértés történt a javaslatban a „harmadik félnek nyújtott pénzügyi támogatás” kategóriába sorolt költségtétellel kapcsolatban.
A CINEA elnézést kér a félreértésért, és továbbra is teljes mértékben elkötelezett a konzorciummal a támogatási szerződés megkötése és a projekt sikeres megvalósítása érdekében folytatott kiváló együttműködés folytatása mellett
–írta Johannes Hahn Navracsics Tibornak, hozzátéve: visszakerülhetnek a tévesen eltávolított egyetemeket a projektbe.
Forrás: mandiner.hu; fotó: MTI
Karácsony.sk
2023-05-16 at 02:28
Bűzlő gennytumor ez az EU vezetése az Európa életében!
Szégyen és gyalázat az, amit ezek a liberálfasiszták csinálnak!
Szlovákiából…..
angelblind652
2023-05-15 at 16:09
Szomorú vagyok, hogy a hazámat dróton rángatja egy ilyen korrupt, önelégült, a valóságtól teljesen elrugaszkodott, rosszindulatú, gonosz közeg, mint az EUROPAI UNIÓ.
lesi
2023-05-15 at 06:16
az a levél nem volt komoly
Naprózsa
2023-05-15 at 00:40
Pofátlan hazugság. Pontosan tudták, hogy mi a helyzet, csak a szokásos időhúzás, hátha mire újra témába kerül, addigra megbukik Orbán.
Orientál
2023-05-14 at 20:26
Ezt azért követhette el az eu-s CINEA mert ahogy a balliberális zöld hazaáruló korrupt Gyurcsány elmondta ők azon vannak hogy hazánk egy cent eu-s pénzt se kapjon ,sajnos az EU-nak ez a CINEA szervezete AZONNAL felült BALLIBERÁLIS ZÖLD KÁRTÉKONY HAZAÁRULÓ Gyurcsányék ármánykodó söpredék hazugságaiknak.
Ezek
2023-05-14 at 19:57
Pedig kukoricán letérdelve, fejükre hamut szórva kellett volna.
Levélben nekem nem meggyőző a megbánás, akárki írhatta, ahogy
a Teller-leveleket.
Királytigris
2023-05-14 at 19:52
Nocsak…. kezdenek rájönni, hogy az itthoni sorosi sameszek félrevezették őket?