Pesti Srácok

Levelek az elmegyógyintézetből – az ávéhás Janikovszky, aki saját feleségét záratta Lipótra

Levelek az elmegyógyintézetből – az ávéhás Janikovszky, aki saját feleségét záratta Lipótra

Sok rémtette volt az ÁVH-nak, de akad néhány, amely egészen különleges. Janikovszky Béla alezredes Péter Gábor egyik legmegbízhatóbb embere volt, volt feleségétől előbb elraboltatta az ávéhások segítségével saját fiát, majd amikor az asszony harcolni próbált a gyerekért, egyszerűen a lipóti elmegyógyintézetbe záratta. Csak akkor engedték ki, miután lemondott a fiúról. Elhallgatott tragédia - tanulmányom a Hamvas Intézet frissen indult, júniusban megjelent Arc és Álarc folyóiratának első számában jelent meg, ennek kivonatát olvashatják.

Most, június végén jelent meg a Hamvas Intézet Arc és Álarc című negyedéves folyóiratának első száma, amelyben három témakörben (Kommunista állambiztonság, Biztonságkutatás, Szellemtörténet) igyekeztünk izgalmas, a szélesebb olvasóközönségnek is érdekes tanulmányokat összegyűjteni (ezen a linken, az intézet honlapján megvásárolható). Van az írások közt két olyan, amely a modern kori terrorizmussal foglalkozik (ilyen Hankiss Ágnes Vékony jégen című munkája), van, amelyik a magyar állambiztonság és a líbiai diktáror Kadhafi kapcsolatát tárja fel, egy másik a kádári állambiztonság manipulatív érzelmi játszmáját mutatja be, s olyan is akad, amely a magyarországi németek kitelepítésének történetét dolgozza fel, egészíti ki. Ahelyett, hogy az összes tanulmányt bemutatnám, inkább megmutatnám az első szám címlapját és tartalmát:

Címlap és tartalom

Én most saját tanulmányomat foglalnám össze. Olyan mikrotörténetről, személyes tragédiáról van szó, amely szerintem túlmutat önmagán, nagyon is jól jellemzi mind a Rákosi-diktatúrát, mind a Kádár-rendszert, mind a rendszerváltást követő éveket és a jelent. A történet (egyik) antihőse Janikovszky Béla államvédelmi alezredes. Az orvos végzettségű egykori ellenálló az ÁVH-t vezető Péter Gábor egyik legképzettebb, legelvetemültebb beosztottja volt, egyik igazán aljas tettét volt feleségével szemben követte el. Ennek hátterét és Janikovszkyék rémtetteit mutattam be a folyóiratban, és ezt a hosszú, cikkeimhez képest teljesen más stílusú tanulmányt foglalom most röviden össze.

PestiSracok facebook image

Könyörgő levél az elmegyógyintézetből

„11 hete hogy bent vagyok és néhány nap mulva 5 hónapja, hogy kicsiny fiamat nem láttam, az utána való nagy vágyaimat leírni nem tudom. Mikulás ünnepét sem tölthettem vele. Tavaly 4-szer tette ki az ablakba kis cipőjét, várva a Mikulást, mely feletti öröme nekem nagyobb boldogságot nyújtott mint talán neki”

– írta 1949 telén Janikovszkyné Kiss Etelka a lipótmezői elmegyógyintézet orvosi bizottságának, azért könyörögve, hogy engedjék ki, hadd lássa újra kisfiát. Ez a történet ennek a levélnek az elolvasása után került hozzám igazán közel, ritkán szoktam elérzékenyülni a levéltárban, de ekkor már tudtam, hogy ezt meg kell írnom. Van ez így.

Janikovszkyné levele / Forrás: ÁBTL

Képzelhetjük, hány embert tüntettek akkoriban hasonló módon el... Olyanokat, akikért senki sem emelt szót, akinek senki sem csempészte ki a levelét. (A politikai okokból kényszer-gyógykezelt áldozatokról érdemes elolvasni az Őrjítő mandragóra című művet. Ezzel a visszataszító módszerrel egészen a nyolcvanas évekig éltek...)

Megunta, majd elmegyógyintézetbe záratta

Ha nem csalnak az iratok és vallomások, Janikovszky és első felesége csak születendő gyermekük miatt házasodtak össze a negyvenes évek közepén, és a férfi rögtön el is hagyta az asszonyt. Az államvédelemnél a szegedi ÁVH vezetőjeként komoly karriert felépítő orvos-tiszt felesége szerint egy darabig hallani sem akart fiáról, de amikor Janikovszkyné magasabb tartásdíjért emelt szót, a férfi megunta a helyzetet. Ha cinikusan akarok fogalmazni: akkoriban nagyon elfoglalt volt.

Péter Gábor mosolyog / Fotó: Mek.oszk.hu

Mivel Kiss Etelka ismert kommunista ellenálló volt, megtehette, hogy a létező összes fórumon felszólaljon az ügyéért. Írt a Szabad Népnek, a Pártnak, megvolt a bátorsága ahhoz, hogy felvegye a küzdelmet volt férjével, aki Péter Gábor bizalmi embereként ma már elképzelhetetlenül komoly hatalmi „tényező” volt. Így az asszonynak természetesen esélye sem volt Janikovszky Béla és az ÁVH ellen.

Rendőrtisztek hurcolták el a saját gyerekét

Hadd idézzek az egyik levélből, amelynek Janikovszky Béla bűneit foglalta össze: „hogy az anyának megitélt gyermektartási összeget ne kelljen fizetnie, az árvaszék döntését összeköttetései révén belügyi határozatot erőszakolt ki és mielőtt még az anya erről tudomást szerzett volna 2 rendőrnyomozótiszttel elvitette az üdülőből a gyermeket és megfenyegették az üdülő vezetőjét is, hogy ha nem teljesiti a parancsot őt is elvihetik”.

A negyvenes évek végén járunk, az üdülő vezetője sem őrült meg, természetesen nem állt ellen. Janikovszky később azzal magyarázta az elrablást, hogy azért küldött Péter Gábor másokat a gyerekért, mert rá (Janikovszkyra) fontosabb ügyekben volt szükség. Tényleg így volt, a kommunista diktatúra nagy ügyét szolgálta: halálos ítéletekhez vezető koncepciós pereket, kitalált összeesküvési hálókat fontak akkoriban is. Janikovszky ezután magához vette a gyereket, akit - ha nem csalnak az iratok - akkori barátnőjével, későbbi második feleségével, Janikovszky Évával nevelt. Volt felesége nem láthatta a fiát, az ávéhás alezredes ezt sem engedte meg, ezt későbbi kihallgatásán büszkén bevallotta. Amikor szerencsétlen Kiss Etelka végső elkeseredettségében Janikovszky főnökéhez, az elvetemült Péter Gáborhoz fordult, akkor szakadt el a cérna végleg a volt férjnél. Miután tudta, hogy Kiss Etelka a Horthy-rendszerben már volt elmeorvosi kezelés alatt (amit utólag jogtalannak tartottak), adódott az ötlet: kerüljön csak vissza!

Az eredeti levél leirata / Forrás: ÁBTL

Kiss Etelka szerencséjére több levelét kicsempésztek, így barátai segítségével végül Biszku Béla, majd a Politikai Bizottság (!) elé került az ügy. Ez természetesen csak a bezárt asszony mozgalmár múltja miatt történhetett meg, jó összeköttetései voltak, így nem tűnt el végleg a süllyesztőben. Erre a különleges elbánásra utalnak a hivatalos levelekben is, amikor arról értekeznek, hogy egy jó kommunistával ez nem történhet meg.

Fekete János, a történet lelkiismeretes orvosa

Miután a Lipótra zárt Kiss Etelka egy könyörgő hangvételű beadványban végleg lemondott gyerekéről – beleegyezett abba, hogy volt férjénél maradjon – végül kiengedték.

Janikovszkyt és a többieket is civil állásba mentették

Janikovszky Béla végül megemésztette, hogy volt feleségét kiengedték, a fiú hozzá került, bár állítólag később megszökött az apjától. Talán érthető, hogy miért, valószínűleg édesanyjától értesült a történtektől (bár az is lehet, hogy nem).

Az egyik vádpont egyébként feleségének meghurcolása volt (én is így leltem az ügyére), nem véletlen, hogy ez alól mentették fel utoljára, ezt lehetett a legnehezebben elkenni. De sajnos az is a rendszerszerűségre és a diktatúra folytonosságára utal, hogy végül ezt a vádat is ejtették, felmentették. Említettem, hogy Janikovszky jellemét kiegészíti kihallgatásának jegyzőkönyve. Amikor arról kérdezték, mit szólt volt felesége Lipótra záratásához, így felelt:

Szomorkás lezárásként: az ötvenes években – ahogyan a többi államvédelmis gyilkost, hóhért és cinkost – végül őt is szépen „kifehérítették”, előbb az onkológián dolgozott, majd körzeti orvosként folytatta. A pár évre bebörtönzött Pétertől és Bálinttól eltérően még a komolyabb börtönbüntetést is megúszta.

Janikovszky Béla - még ellenállóként? / Forrás: Fehér Béla: Harcunk Budapestért

Persze utóbbi vagy a szintén velejéig romlott Bálint István sem vállalt magára soha semmit, mentegetőzésben legalább olyan képzettek voltak mint a náci vezetők. Janikovszkyhoz hasonlóan egyébként Bálint is eredeti szakmájában, orvosként folytatta (tanulmányomban idézek egy tőle undorodó visszaemlékezőt), Péter Gábor pedig egy könyvtárban dolgozott.

Jellemző, hogy Janikovszky Bélát, ezt a hétpróbás gazembert egy nemrégiben megjelent interjúban (HVG.hu) egyszerűen "orvosként, partizánként” emlegették. Sem a koncepciós perekről, sem volt felesége elmegyógyintézetbe záratásáról, sem saját fia elrablásáról nem esett szó. Aki a teljes történetre kíváncsi, olvassa el a tanulmányt. A borítókép csak illusztráció, forrás: Pinterest.

Címlap és tartalom
Hamvasintezet.hu
Ajánljuk még

Az Állami-lakótelepről indulva lett a világ legdrágább játékosa és az utolsó magyar vb-gól szerzője – Détári Lajos hatvanéves!

Exkluzív 2023 április 24.
Alapembere volt az 1980-as évek világverő magyar válogatottjának, ő magyar foci eddigi utolsó világklasszisa, egyben ő szerezte a magyar labdarúgás utolsó világbajnoki gólját is. Középpályás létére rendkívül gólerős volt, ugyanakkor irányítani is zseniálisan tudott, labdáinak, utolsó passzainak pedig mindig szeme volt. A Németországban, Görögországban és Olaszországban is sztárrá váló egykori csodálatos játékos, Détári Lajos ma ünnepli hatvanadik születésnapját, írásunkkal előtte tisztelgünk.

Gyermekeket is érintő szexrabszolga-hálózatot üzemeltet egy magyar férfi Floridából

Exkluzív 2023 augusztus 8.
Ha azt hallanák, hogy egy Amerikában élő (leginkább bujkáló) magyar férfi kiszolgáltatott, nehéz élethelyzetben lévő nők bizalmába férkőzve végeztet erotikus munkát úgy, hogy gyakran az áldozatok kiskorú gyermekei, rokonai és munkatársai is belekeverednek a részben pedofília-gyanús rémálomba, akkor biztosan azt gondolnák, hogy egy filmről van szó. De erről szó sincs, Amiről most beszámolunk az a rideg valóság. Történetünkben magyar nőkről lesz szó, akik teljesen publikus “társkereső oldalakon” szexrabszolgaként tengetik a mindennapjaikat, ebből pedig kiutat csakis a nyilvánosság, az őket elnyomó és kihasználó férfi valós személyének a leleplezése jelenthet. A PestiSrácok.hu informátora részletesen beszámolt portálunknak erről a rémisztő, és egyben bicskanyitogató eseménysorról, amiben az a legrosszabb, hogy a nők kizsákmányolása elleni sok évtizedes fellépés dacára a szemünk előtt zajlik, van rá “kereslet” és ez a bizonyos férfi ebből kiválóan él, köszöni szépen, jól van, és esze ágába sincs abbahagyni, amit csinál. Ha hagyjuk…

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.