Levelek az elmegyógyintézetből – az ávéhás Janikovszky, aki saját feleségét záratta Lipótra
Sok rémtette volt az ÁVH-nak, de akad néhány, amely egészen különleges. Janikovszky Béla alezredes Péter Gábor egyik legmegbízhatóbb embere volt, volt feleségétől előbb elraboltatta az ávéhások segítségével saját fiát, majd amikor az asszony harcolni próbált a gyerekért, egyszerűen a lipóti elmegyógyintézetbe záratta. Csak akkor engedték ki, miután lemondott a fiúról. Elhallgatott tragédia - tanulmányom a Hamvas Intézet frissen indult, júniusban megjelent Arc és Álarc folyóiratának első számában jelent meg, ennek kivonatát olvashatják.
Most, június végén jelent meg a Hamvas Intézet Arc és Álarc című negyedéves folyóiratának első száma, amelyben három témakörben (Kommunista állambiztonság, Biztonságkutatás, Szellemtörténet) igyekeztünk izgalmas, a szélesebb olvasóközönségnek is érdekes tanulmányokat összegyűjteni (ezen a linken, az intézet honlapján megvásárolható). Van az írások közt két olyan, amely a modern kori terrorizmussal foglalkozik (ilyen Hankiss Ágnes Vékony jégen című munkája), van, amelyik a magyar állambiztonság és a líbiai diktáror Kadhafi kapcsolatát tárja fel, egy másik a kádári állambiztonság manipulatív érzelmi játszmáját mutatja be, s olyan is akad, amely a magyarországi németek kitelepítésének történetét dolgozza fel, egészíti ki. Ahelyett, hogy az összes tanulmányt bemutatnám, inkább megmutatnám az első szám címlapját és tartalmát:
Én most saját tanulmányomat foglalnám össze. Olyan mikrotörténetről, személyes tragédiáról van szó, amely szerintem túlmutat önmagán, nagyon is jól jellemzi mind a Rákosi-diktatúrát, mind a Kádár-rendszert, mind a rendszerváltást követő éveket és a jelent. A történet (egyik) antihőse Janikovszky Béla államvédelmi alezredes. Az orvos végzettségű egykori ellenálló az ÁVH-t vezető Péter Gábor egyik legképzettebb, legelvetemültebb beosztottja volt, egyik igazán aljas tettét volt feleségével szemben követte el. Ennek hátterét és Janikovszkyék rémtetteit mutattam be a folyóiratban, és ezt a hosszú, cikkeimhez képest teljesen más stílusú tanulmányt foglalom most röviden össze.
Könyörgő levél az elmegyógyintézetből
„11 hete hogy bent vagyok és néhány nap mulva 5 hónapja, hogy kicsiny fiamat nem láttam, az utána való nagy vágyaimat leírni nem tudom. Mikulás ünnepét sem tölthettem vele. Tavaly 4-szer tette ki az ablakba kis cipőjét, várva a Mikulást, mely feletti öröme nekem nagyobb boldogságot nyújtott mint talán neki”
– írta 1949 telén Janikovszkyné Kiss Etelka a lipótmezői elmegyógyintézet orvosi bizottságának, azért könyörögve, hogy engedjék ki, hadd lássa újra kisfiát. Ez a történet ennek a levélnek az elolvasása után került hozzám igazán közel, ritkán szoktam elérzékenyülni a levéltárban, de ekkor már tudtam, hogy ezt meg kell írnom. Van ez így.
Kiss Etelkát saját férje, az ÁVH művelt, cinikus (személyiségéről bővebben a tanulmányban) alezredese, Janikovszky Béla záratta be a „bolondok házába”. Bosszúból. Előbb közös fiukat vette el az asszonytól - főnöke, Péter Gábor az ávéhás verőlegény Princz Gyulát küldte a fiúért az üdülőbe –, majd miután volt felesége nem mondott le saját gyermekéről (akit meg sem látogathatott), az alezredes – szintén az ÁVH segítségével – a lipóti „süllyesztőbe” záratta őt.
Képzelhetjük, hány embert tüntettek akkoriban hasonló módon el... Olyanokat, akikért senki sem emelt szót, akinek senki sem csempészte ki a levelét. (A politikai okokból kényszer-gyógykezelt áldozatokról érdemes elolvasni az Őrjítő mandragóra című művet. Ezzel a visszataszító módszerrel egészen a nyolcvanas évekig éltek...)
Megunta, majd elmegyógyintézetbe záratta
Ha nem csalnak az iratok és vallomások, Janikovszky és első felesége csak születendő gyermekük miatt házasodtak össze a negyvenes évek közepén, és a férfi rögtön el is hagyta az asszonyt. Az államvédelemnél a szegedi ÁVH vezetőjeként komoly karriert felépítő orvos-tiszt felesége szerint egy darabig hallani sem akart fiáról, de amikor Janikovszkyné magasabb tartásdíjért emelt szót, a férfi megunta a helyzetet. Ha cinikusan akarok fogalmazni: akkoriban nagyon elfoglalt volt.
Janikovszkyék az ÁVH-val egymás után dolgozták ki az újabb és újabb koncepciós pereket, előbb a rendszer vélt vagy valós ellenségei kerültek célkeresztbe, majd a korábbi cinkosokra (Rajk Lászlóra, a katonatisztekre és társaikra) is sor került.
Mivel Kiss Etelka ismert kommunista ellenálló volt, megtehette, hogy a létező összes fórumon felszólaljon az ügyéért. Írt a Szabad Népnek, a Pártnak, megvolt a bátorsága ahhoz, hogy felvegye a küzdelmet volt férjével, aki Péter Gábor bizalmi embereként ma már elképzelhetetlenül komoly hatalmi „tényező” volt. Így az asszonynak természetesen esélye sem volt Janikovszky Béla és az ÁVH ellen.
Rendőrtisztek hurcolták el a saját gyerekét
Hadd idézzek az egyik levélből, amelynek Janikovszky Béla bűneit foglalta össze: „hogy az anyának megitélt gyermektartási összeget ne kelljen fizetnie, az árvaszék döntését összeköttetései révén belügyi határozatot erőszakolt ki és mielőtt még az anya erről tudomást szerzett volna 2 rendőrnyomozótiszttel elvitette az üdülőből a gyermeket és megfenyegették az üdülő vezetőjét is, hogy ha nem teljesiti a parancsot őt is elvihetik”.
A negyvenes évek végén járunk, az üdülő vezetője sem őrült meg, természetesen nem állt ellen. Janikovszky később azzal magyarázta az elrablást, hogy azért küldött Péter Gábor másokat a gyerekért, mert rá (Janikovszkyra) fontosabb ügyekben volt szükség. Tényleg így volt, a kommunista diktatúra nagy ügyét szolgálta: halálos ítéletekhez vezető koncepciós pereket, kitalált összeesküvési hálókat fontak akkoriban is. Janikovszky ezután magához vette a gyereket, akit - ha nem csalnak az iratok - akkori barátnőjével, későbbi második feleségével, Janikovszky Évával nevelt. Volt felesége nem láthatta a fiát, az ávéhás alezredes ezt sem engedte meg, ezt későbbi kihallgatásán büszkén bevallotta. Amikor szerencsétlen Kiss Etelka végső elkeseredettségében Janikovszky főnökéhez, az elvetemült Péter Gáborhoz fordult, akkor szakadt el a cérna végleg a volt férjnél. Miután tudta, hogy Kiss Etelka a Horthy-rendszerben már volt elmeorvosi kezelés alatt (amit utólag jogtalannak tartottak), adódott az ötlet: kerüljön csak vissza!
Péterék az ÁVH hírhedt vezető orvosának, a bűnös társaság újabb illusztris tagjának, Bálint Istvánnak a segítségével Lipótra zárattak az asszonyt. Kiss Etelka azt hihette, hogy az érte küldött ÁVH-ás beosztottak férje üzenetét közvetítik, de rövidesen az elmegyógyintézetben találta magát. Vizsgálat nélkül, nyilván attól rettegve, hogy talán sohasem kerül ki élve, belehal a kezelésbe.
Kiss Etelka szerencséjére több levelét kicsempésztek, így barátai segítségével végül Biszku Béla, majd a Politikai Bizottság (!) elé került az ügy. Ez természetesen csak a bezárt asszony mozgalmár múltja miatt történhetett meg, jó összeköttetései voltak, így nem tűnt el végleg a süllyesztőben. Erre a különleges elbánásra utalnak a hivatalos levelekben is, amikor arról értekeznek, hogy egy jó kommunistával ez nem történhet meg.
Amiből azt a rejtett üzenet is kiolvashatjuk: bárki mással pedig igen, de kit érdekel?
Fekete János, a történet lelkiismeretes orvosa
Miután a Lipótra zárt Kiss Etelka egy könyörgő hangvételű beadványban végleg lemondott gyerekéről – beleegyezett abba, hogy volt férjénél maradjon – végül kiengedték.
Kijuttatásában egy lelkiismeretes orvos, Fekete János segített a legtöbbet, akinek még ahhoz is volt mersze, hogy az ávéhás orvos-„kollégákkal” Bálint Istvánnal és Janikovszky Bélával is szembe szálljon. Nem mellékes, hogy ennek a bátor orvosnak nem is lelni nyomát a hatvanas évektől, még a lipóti iratokkal foglalkozó levéltárban sem találtak róla semmit... Ahogyan egyébként Janikovszkynéra és Bálint Istvánra is hiába kerestem rá (!).
Janikovszkyt és a többieket is civil állásba mentették
Janikovszky Béla végül megemésztette, hogy volt feleségét kiengedték, a fiú hozzá került, bár állítólag később megszökött az apjától. Talán érthető, hogy miért, valószínűleg édesanyjától értesült a történtektől (bár az is lehet, hogy nem).
Az sem mellékes, hogy bár Janikovszky Bélát előbb az egyik „reform” során elküldték az állambiztonságtól, majd nem sokkal később a Péter-ügyben letartóztatták, ahogyan a banda többi tagját, végül őt is rehabilitálták.
Az egyik vádpont egyébként feleségének meghurcolása volt (én is így leltem az ügyére), nem véletlen, hogy ez alól mentették fel utoljára, ezt lehetett a legnehezebben elkenni. De sajnos az is a rendszerszerűségre és a diktatúra folytonosságára utal, hogy végül ezt a vádat is ejtették, felmentették. Említettem, hogy Janikovszky jellemét kiegészíti kihallgatásának jegyzőkönyve. Amikor arról kérdezték, mit szólt volt felesége Lipótra záratásához, így felelt:
„Helyeseltem ezt, mert nem tartottam őt normálisnak, másrészt annak is örültem, hogy legalább annyi időre amennyit a bolondok házában tölt el engem nem zaklat.”
Szomorkás lezárásként: az ötvenes években – ahogyan a többi államvédelmis gyilkost, hóhért és cinkost – végül őt is szépen „kifehérítették”, előbb az onkológián dolgozott, majd körzeti orvosként folytatta. A pár évre bebörtönzött Pétertől és Bálinttól eltérően még a komolyabb börtönbüntetést is megúszta.
Második felesége, Janikovszky Éva gyermekirodalmunk egyik legismertebb alakjává vált, közös fiuk, Janikovszky János ma a Móra Könyvkiadó tulajdonosa. És a másik fiú? Az iratokból még a nevét sem tudjuk, ha pontos az internetes forrás, a Janikovszky nevet ő eldobta.
Janikovszky Béla bűneit – számtalan ártatlan embert végeztek ki az általa is megkomponált koncepciós ügyek végén, és a visszaemlékezésekből, saját vallomásaiból is egyértelmű: tudta, hogy felépített perekhez asszisztált – nyilvánosan sohasem ismerte el (ezen a téren egyedül Farkas Vladimir érdemel dicséretet), még felesége bezáratását is Péter Gáborra fogta.
Persze utóbbi vagy a szintén velejéig romlott Bálint István sem vállalt magára soha semmit, mentegetőzésben legalább olyan képzettek voltak mint a náci vezetők. Janikovszkyhoz hasonlóan egyébként Bálint is eredeti szakmájában, orvosként folytatta (tanulmányomban idézek egy tőle undorodó visszaemlékezőt), Péter Gábor pedig egy könyvtárban dolgozott.
Mind (említhetném az ügyvédként még a rendszerváltás után is zavartalanul dolgozó öreg Bauert is) úgy haltak meg, hogy – leszámítva az ötvenes évek belsős bűnbakkeresését – egyiküket sem vonták semmiért felelősségre.
Jellemző, hogy Janikovszky Bélát, ezt a hétpróbás gazembert egy nemrégiben megjelent interjúban (HVG.hu) egyszerűen "orvosként, partizánként” emlegették. Sem a koncepciós perekről, sem volt felesége elmegyógyintézetbe záratásáról, sem saját fia elrablásáról nem esett szó. Aki a teljes történetre kíváncsi, olvassa el a tanulmányt. A borítókép csak illusztráció, forrás: Pinterest.
