Pesti Srácok

Lezárta a nyomozást a rendőrség a tizennégy éve elkövetett diósjenői kettős gyilkosság ügyében

Lezárta a nyomozást a rendőrség a tizennégy éve elkövetett diósjenői kettős gyilkosság ügyében

Vádemelési javaslattal továbbította a rendőrség az ügyészségnek annak az ügynek az iratait, amelynek gyanúsítottja az eddigi adatok szerint megölte és elásta két nevelt lányát Diósjenőn – hangzott el hétfőn, Budapesten, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) és a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság közös sajtótájékoztatóján.

Az eseményen Petőfi Attila, az ORFK Bűnügyi Főigazgatóság kiemelt életellenes ügyek koordinátora felidézte, hogy az ügyben sokáig eltűntként kerestek egy 2009-ben ismeretlen helyre távozott, akkor tizenkilenc éves lányt, illetve öt évvel fiatalabb húgát. Bár az addigi adatok szerint a körülmények nem utaltak bűncselekményre, a rendőrség arra a következtetésre jutott, hogy a lányok áldozatokká váltak. A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya 2015-ben nyomozást indított az ügyben – részletezte a vezérőrnagy.

Kalmár Zsolt, a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi főkapitány-helyettese elmondta, hogy a vizsgálatban komoly segítséget kaptak az ORFK, illetve a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ Körözési Nyilvántartó és Szakirányító Főosztályának szakembereitől. Az így beszerzett adatok rövid időn belül az eltűnt lányok volt nevelőapjára terelték a gyanút. A 49 éves H. Józsefet tavaly júniusban diósjenői lakhelyén elfogták, őrizetbe vették, és gyanúsítottként hallgatták ki, majd kezdeményezték letartóztatását, amit a bíróság elrendelt. A férfi házának udvarán egy elásott női holttest maradványait találták meg a rendőrök, akit az eltűntként körözött 19 éves lányként azonosítottak. Az is gyorsan kiderült, hogy a férfi 2009 márciusában egy veszekedés közben bántalmazta a lányt, aki ennek következtében a helyszínen meghalt.

A rendőrség folytatta a vizsgálatot, aminek eredményeképpen egy másik diósjenői helyszínen újabb elásott emberi testrészeket találtak. Az igazságügyi genetikus szakértők egyértelműen megállapították, hogy a fiatalabb testvér maradványaira leltek. Bár H. József korábban kategorikusan tagadta érintettségét, a második esetben már segítette a nyomozókat a sír felkutatásában – ismertette az ezredes. Az eddigi adatok szerint a férfi a fiatalabb lányt egy hónappal a nővére halála után ölte meg és ásta el. A nyomozás kiderítette, hogy a gyanúsított számos alkalommal szexuálisan zaklatta a lányokat. A gyilkosságok indítéka lehet, hogy a férfi tartott a lelepleződéstől. Kiderült az is, hogy a sértettek édesanyja tudott a történtekről, illetve a kettős gyilkosságról, ezért ellene bűnpártolás miatt indult eljárás.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: PS (illusztráció)

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.