Pesti Srácok

KarantÉN!

null

Az ellenzékieskedés járvány idején sem szünetelhet egy pillanatra sem! Attól, hogy be vagyunk zárva lakásunkba, még nem kell csüggednünk, hiszen azzal az ellenzékivel tölthetjük ezt a nehéz időszakot, aki a legkedvesebb számunkra: az ÉN-nel! Ráadásul a modern technikának hála ÉN csak fizikailag van elkülönítve a normális emberektől. Virtuálisan nagyon is kijárkál ezekben a vészterhes időkben, hiszen mostanság több a véleménye, mint bármikor. Véleménye és harsány kis lénye pedig ott van minden platformon és megosztón, ahol mindig látod őt, pedig sohase akarod igazán.

Tévéműsort csinálok, ÉN! Természetesen nektek. Na, jó. Igazából önmagamnak csinálom. Itthon vagyok, úgyhogy megmutatom a legkedvesebb oldalat magamból. Látjátok, micsoda könyvespolcom van ÉNnekem? Akkora éttermiségi vagyok, hogy el se mozdulok előle, itt leszek mind a hetven percen át, mialatt hallgathattok engem. Pöpec a polc, mi? Fordított fengsúist fogadtam, hogy ilyen rendetlenre rendezze nekem. Akkora értelmiségi vagyok, te úristen. Egyedül önmagamtól tudok már csak. libabőrös lenni.

Elmegy kicsit a net, amikor szkájpolunk nektek a többi ilyen ÉNnel. Engem persze ez egyáltalán nem zavar, és csak mondom-mondom-mondom-és-mondom. Látjátok, hogy mozog a szám? Tulajdonképpen ti is jobban jártok, ha a hangot alapból leveszitek. Úgyis tudjátok, mit fogok majd mondani. Szidom majd a 0rbánt, meg kicsit az ellenzéket is, hogy kiegyensúlyozott maradjak. Persze a Gergőt ilyen szörnyűséges időkben most mégis megvédjük, de a lényeg az lesz, hogy a döntéshozók valamiért most se fogadják el egy olyan kiváló szakember bölcs tanácsait, mint amilyen ÉN!

PestiSracok facebook image

Edzek, ÉN! Látod? Príma kis nő vagyok. Sorban állnak értem a férfiak, akár hiszed, akár nem. Leginkább persze nem, pedig tényleg így lenne, ha úgy lenne, ahogy akarnám. Hidd el! Bármikor lehetne pasim, sőt, van is. Lényegében ÉN vagyok Fegyőr francia nője. Úgy lélekben meg képletesen. Ha anyámék elmennek, akkor fel is szoktam vinni hozzánk. Egyszer majd kistreamelem őt is, csak hogy elhiggyétek végre nekem, hogy van. jó?

Szentséget veszek, ÉN! Látod? A legmélyebben hívő keresztény ember vagyok, aki mélyen éli meg a hitét és legbelül. Nem pedig úgy, mint az álszent és képmutató fideszkormány. Ugye, milyen mély és legbelüli? 13 percig állítgattam így, hogy igazán lásd a térdelésemet. Meg az arcom, ahogy átszellemülök! Ostyát meg bort is nyelek majd, ha ezzel provokálhatom a Orbánt. Bármit megtennék, csak hogy végre figyeljenek rám!

Divatlapot lapozgatok, ÉN! Ugye, milyen izgalmas? Ha sokáig fogom és tartom magam elé, ÉN leszek a következő Benedek Tiborné. Ha egyszer sérülten megkaphatnék egy ilyen világsztárt… Kész terveim vannak vele. Szeretetteljes gondoskodással ápolnám körbe. Mint a Tortúrában az a nővér. Tudjátok?

Gitározok, ÉN! Látjátok, hogy valaki annyira menő viszkiszakember, hogy otthon is napszemüvegben csapatja? Erről jut eszembe, a járvány egyik szerencsétlen áldozatáról az ugrott be nekem, hogy ÉN! Ki is posztoltam gyorsan, nehogy veszendőbe menjen egy olyan nagyszerű kis organizmus, mint amilyen szerénységem. Ha elmegyek majd a temetésére, ott is önmagammal fogok szelfizni a gödör fölött. Menőke, ugye?

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.