Pesti Srácok

A magyar pornóipart is megihlethetné az az alázás, amit Gulyás Gergely adott a 444.munkatársának

null

Egyszerű, mint a ruhafogas és kemény, mint a kád széle. Nagyjából így tudnánk jellemezni a 444. Czinkóczi Sándor névre hallgató munkatársát, aki nagy mellénnyel állt bele a Miniszterelnökséget vezető miniszterbe a kormányinfón, de olyan alázásban volt végül része, hogy még a mellette ücsörgő Telexes elvtársa is kiröhögte, a magyar pornóipar pedig jobban teszi, ha árgus szemekkel figyeli, hogyan néz ki egy olyan alázás, amire 2,5 millió szavazó gerjed. Sanyika a menet végén köpni, nyelni nem tudott, ahogyan mi sem, hiszen sírva röhögtük ki a szakma nagy igazságkereső morálbajnokát, aki ezúttal antiszemita köpenybe szerette volna bújtatni Gulyás Gergelyt.

A 444.hu munkatársaitól már megszokhattuk, hogy a klaviatúra biztonságában nagyon szeretnek erősen fogalmazni, bírálni, cikizni másokat. Személyesen ez a vakmerő bátorság azonban nem mindig valósul meg, pedig feltehetően kisördögként érzik a vállukon főszerkesztőjük, a fityma rabbizós Uj Péter erőteljes nyomásgyakorlását, aki egyébként maga is egy papírtigris bátorságával van megáldva az eddigi tapasztalatok szerint.

Ifjú munkatársát Péterünk, ma az elé a kihívás elé állította, hogy menjen el a kormányinfóra, legyen lazán flegma, amolyan pólós gyerek és egy-két bemelegítő kérdés után húzza rá az antiszemita lepedőt a Miniszterelnökséget vezető miniszterre azért, mert kitűntette a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével Siklósi Beatrixot, a Kossuth Rádió csatornaigazgatóját eddigi munkásságáért. Azt a Siklósi Beatrixot, aki ellen antiszemita vádakat fogalmazott meg több baloldali orgánum is. A 444. munkatársa szerint viszont, ha a kormány zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmus ellen, akkor most miért tüntették ki Siklósit? Teszi fel a kérdést az az újságíró, akinek főnöke a munkatársainak szánt e-mail tárgyaként azt írta: buzik, zsidók, vegetáriánusok kíméljenek. Egy másik alkalommal pedig fityma rabbizott, kok zsidózott vagy épp judeopatázott.

PestiSracok facebook image

Gulyás Gergely kezdetben ész érvekre próbálta rávilágítani a laza, mégis menő pólós gyereket, miszerint Siklósi munkássága kimagasló, a 2006-os áldozatok mellett is kiállt abban az időszakban amikor a jogállamiság hazánkban, kis túlzás nélkül, de tulajdonképpen ködként szállt fel. Erre Sanyi már kicsit makogva, de még mindig kereste a kákán a csomót, hiszen fityma rabbizós, kok zsidózós főnöke ezt kérte tőle, de agyban látszik, hogy már ő is elvesztette saját fonalát. Végezetül Gulyás -a további értetlenkedés lezárásaképpen - szellemi fölényével jobban megalázta Sanyit a plénum előtt, mintha szegecses ostorral esett volna az újságíró farának. Pedig csak annyit kérdezett Sanyitól, hogy becsüli-e Winston Churchillt? Ezzel akarta ugyanis gondolkodásra sarkallni a szakma neves képviselőjét, de hiába. Mivel a meglepetéstől válasz aligha érkezett és már a Telexes elvtárs is kacarászott a szomszédságában helyet foglaló kolléga szenvedésén, Sanyi addig habzó szája kiszáradt, és némaságba burkolózott. A kegyelemdöfést pedig Szentkirályi Alexandra adta meg neki azzal a kérdéssel, hogy: mehetünk tovább? Minden pillanatát imádtuk.

(A jelenet 1:11:10-nél kezdődik.)