Pesti Srácok

Liberális tanaival már a gyerekeket is behálózta Soros legújabb, meleglobbista vidéki kitartottja

Liberális tanaival már a gyerekeket is behálózta Soros legújabb, meleglobbista vidéki kitartottja

Kicsit megkapargattuk, ki is az a Nyirati András, akinek jóságos nevű szervezetét, Az emberség erejével Alapítványt a napokban félmillió dollárral, tehát körülbelül 130 millió forinttal szórt meg Soros György pénzügyi spekuláns (vagy ahogyan a balliberális lapokban tanítják: a „filantróp emberbarát”). Sokakat talán nem ér váratlanul, hogy Nyirati András személyében a meleglobbi, a cigány-ügy, az antirasszizmus és az emberi jogok élharcosát, lánglelkű ideológiai támogatóját tisztelhetjük. A PestiSrácok.hu utánanézett, mivel is foglalkozik Nyirati alapítványa.

Régi eszmék új köntösben – nagyjából ez jut az ember eszébe Soros György legújabb bábfigurájáról. Nem meglepő, hiszen Nyirati Andrásnak volt honnan tanulnia a Soros-féle „szabadelvűséget”: ahogy egy uniós szervezet honlapján önmagáról írja, pályafutását 23 évesen kezdte az Amnesty Internationalnél, ahol önkéntes volt.

Ismert, az Amnesty az a Soros-szervezet, amelyik például több százezer menekültet hozna be Európába, és szabadon bocsátaná a rendőrökre kőzáport zúdító Ahmed H.-t is.

Nyirati továbbá ugyanott a következőképp jellemzi saját magát:

PestiSracok facebook image

Egy pécsi fórumon – amelyen egy leszbikus pszichiáterrel és egy PeMel-taggal (a pécsi LMBTQ közösség – a szerk.) együtt vett részt – pedig annak a véleményének adott hangot, hogy „már gyerekkortól kezdve természetesen kellene kezelni a másságot, és tanárként illetve szülőként is barátságosan, elfogadóan kellene hozzáállni az egész témakörhöz”.

De mivel is foglalkozik pontosan a Nyirati András által vezetett alapítvány? Sokat elmond róluk, hogy a honlapon a „partnerek”, illetve a „barátok” fül alatt többek közt olyan szervezetek nevei sorakoznak, mint például az Amnesty International Magyarország (hogy, hogy nem...), a Labrisz Leszbikus Egyesület (velük 2013 és 2015 között együttműködési megállapodást is kötöttek), a Magyar Szegénységellenes Hálózat és a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ). A szervezet honlapján egyébként az áll: az alapítványt 2006-ban indították el „lelkes pécsi fiatalok”, hogy az emberi jogok és a szolidaritás eszméit népszerűsítsék.

A PestiSrácok.hu utánanézett, hogyan is néznek ki a fentebb meghatározott célok a gyakorlatban. Az alapítvány fő tevékenységi területe az emberi jogi és a demokratikus állampolgárságra való nevelés. Szerintük ugyanis a fiatalokat nem érdeklik a közügyek, a demokratikus rendszertől pedig egyenesen elfordulnak. Az iskolákban sem véleménycsere zajlik – nehezményezte Nyirati az Ökotárs Alapítvány egyik rendezvényén –, hanem csak vissza kell mondani a bemagolt tananyagot. Éppen ezért Nyirati és csapata iskolai és azon kívüli programok, tanórák, műhelyek, tréningek, konferenciák keretében tukmálja liberális tanait a még könnyen befolyásolható fiatalság fejébe – így például az antidiszkriminációt a Pécsi Tudományegyetem jogi és bölcsészettudományi karain.

Továbbá az alapítvány tagja annak a Pécsi Emberi Jogi Nevelési Munkacsoportnak is, amelyben például a pécsi LMBTQ közösség és az Uccu Roma Informális Oktatási Alapítvány is részt vesz. Előbbi érzékenyítéssel foglalkozik a meleg emberek iránt, utóbbi pedig hidat igyekszik emelni a romák és magyarok közé. Emellett az Emberség Erejével Alapítvány a szintén Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítvánnyal közösen nemrég pályázati programot hirdetett a dél-dunántúli régió három megyéjének civil szervezetei, közösségei számára. Az Erősödő Civil Közösségek elnevezésű pályázati programban 2020-ig, három éven keresztül évente 100 millió forintos nagyságrendű összegre pályázhatnak baranyai, somogyi és tolnai magánszemélyek, informális csoportok és formális szervezetek. Nyirati alapítványának célja az ECK segítségével „a civilek láthatóvá tétele, a közösségépítés, az állampolgársági öntudat, a demokráciafejlesztés, a szervezeterősítés, a mindennapokban az emberek közötti bizalom, a kapcsolatok és együttműködések, a civil közösségek erősítése” – olvasható a pályázat honlapján.

Mindezek fényében nem csoda, hogy Az emberség erejével Alapítvány részesült először Soros György támogatásából: ismert, a PestiSrácok.hu is megírta, hogy a napokban busás összeg, félmillió dollár, vagyis körülbelül 130 millió forint vándorolt a szervezet számlájára a milliárdos spekulánstól propaganda tevékenységük folytatására.

Fotó: Nyirati András Facebook-oldala

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."