A Halloweent lehet szeretni, gyűlölni, vagy – mivel nem sok köze van a magyarokhoz – tudomást sem venni róla, de tény, hogy az ünnep remek mércéje annak, hogy egy adott országban mennyire fordultak ki a valóságukból a nyitott, PC-szabadságharcosok, akiknek ez az év egyik legizgalmasabb és legeseménydúsabb időszaka. Amerikában persze idén is áll a bál a halloweeni jelmezek miatt, hiszen a szabadon gondolkodók majdnem mindent sértőnek tartanak bizonyos emberek, vagy embercsoportok számára: az indián jelmez megalázó az őslakosoknak, a szamuráj degradálja az ázsiai kultúrát, a Disney női karakterei pedig a szépségideálokat döntik romokba, az erőszakot generáló vámpírokról pedig ne is beszéljünk. Az egész a “kultúrakisajátítás” (cultural appropriation) néven fut, bármit is jelentsen a szó valójában.
A Halloween remek bizonyítéka annak, hogy a liberálisok szándékosan nem akarják élvezni az életet egy perc erejéig sem, és mindenből politikai ügyet próbálnak csinálni.
Durva kampány zajlik a jelmezek ellen
A Texasi Egyetem szórólapokat osztogat annak érdekében, hogy felhívja a figyelmet azokra a ruhadarabokra, amelyek nagy valószínűséggel faji és vallási vitákat robbantanának ki a liberális diákság köreiben. Ilyen “tiltott” darab például a sombrero, az indián fejdísz, fekete arcfestés, ázsiai kultúrára utaló bármi, a cowboyok, a vallási jelképek, vagy bármi, ami valakit megsérthet, vagyis tulajdonképpen minden. Igazából az egyetlen dolog, ami rendben lehet, az talán a szuperhős jelmezek, de biztosan ezekkel is baj van, vagy baj lesz. Ha valaki most a vámpírokra, vagy zombikra gondolna, akkor is el kell, hogy keserítsük, ezek a darabok ugyanis agresszívek és provokálják az erőszakot, tehát szintén nem ajánlottak. Természetesen azokkal is gond van, amelyek eltakarják az arcot, vagy esetleg, ha műanyag fegyverek tartoznak hozzájuk (pl.: rendőr), vagy szexuálisan összezavarhatják az embereket (például egy királylány). Miért? Csak.
A Donald Trump jelmezzel egyébként nem az a baj, hogy az elnököt megbántják vele, hanem az, hogy a liberális fiatalokat ez zavarhatja, vagy sértheti.
A hisztéria a tetőfokára hág
A Utahi Egyetemen a tetőfokára hágott a hiszti, ott ugyanis a faliújságokon rendesen zajlott már hetek kel ezelőtt a kampány, mely szerint “a kultúrám nem egy jelmez” (My Culture is not a Costume). A Denveri Egyetemen és a New Hapshire-i egyetemen is hasonló volt a helyzet. Ez utóbbi esetében a következő felirat olvasható hetek óta a falakon: “Te egy jelmezt egy éjszakára veszel fel, nekem azonban egy életen át kell viselnem a stigmát” (You wear the costume for one night (I wear the stigma for life). Tényleg.
Maria Martinez, a utah-i Sokszínűség és Befogadás Központjának (Center for Diversity and Inclusion) a vezetője (mert ilyen központ van és nagyon fontos) az Independentnek azt nyilatkozta, hogy “azért ilyenkor zajlik ez a kampány, mert Haloweenkor kerülnek elő az igazán sértő jelmezek” (meg úgy a jelmezek általában), illetve hogy a diákok üzenetet akarnak küldeni az embereknek, mert bizony ők megszégyenülnek akkor, amikor valaki olyan jelmezt vesz fel, amely az ő kultúrájukat képviseli, főleg, ha pontatlan és sztereotíp egy ruhadarab.
A kampány támogatói természetesen ebben is remek lehetőséget látnak arra, hogy a plakátok és szórólapok, illetve a hiszti miatt végre valahára kialakul egy párbeszéd a kultúrárról, a befogadásról és arról, hogy általában hogyan kell igazán jól toleránsnak lenni embertársainkkal.
Ami a legijesztőbb az egészben, hogy nem csak plakátokon, körlevelekben, vagy szórólapokkal kampánynak, olyan esetekről is bőven hallani, hogy egy intézmény workshopokat, kerekasztal beszélgetéseket, és előadásokat is tartott az ünnep apropóján, a Goucher College nevű intézményben például a következő felütéssel csináltak panelbeszélgetést: “A legijesztőbb dolog a jelmezedben nem az, amire te gondolsz…”.
Szoros versenyben van egy massachusettsi általános iskola is, ahol szó szerint betiltották a Halloweent, mert az iskola vezetése szerint az nem elég “befogadó”, és helyette egy “Fekete és narancssárga szellemnap” nevű borzalmat tartanak. A kommunizmus Fenyőünnepe ehhez képest semmi.
Vicces, szánalmas, de mégsem
A dolgon lehet nevetni persze, de sokkal veszélyesebb, mint azt gondolnánk: a Tufts Egyetem tavaly például az iskolarendőrséggel, perekkel és fegyelmi eljárásokkal riogatott abban az esetben, ha valaki nem a megfelelő jelmezt választja, de olyan is volt, hogy 2015-ben a Yale Egyetem egyik tanárának azért kellett lemondani posztjáról, mert a diákok felháborodtak, amikor azt javasolta, hogy nyugodtan legyenek kreatívak és feszegessék csak a határaikat, ha beöltözésről van szó. Az őrület eljutott odáig, hogy egyes iskolákban pszichológus foglalkozik azokkal a diákokkal, akiket egy társuk jelmeze megbántott, melynek következményeként az életük romokba dőlt. Mert ilyen is van.
A legjobbat természetesen a végére hagytuk: egy liberális blogger, arra hívta fel a figyelmet, hogy a kislányok idén semmiképpen se öltözzenek a Jégvarázs című Disney film Elzájának, mivel Sachi Feris szerint az túl nyíltan promotálja a “fehér szépség” ideálját, ami sértő lehet a színesbőrűek számára. Ja, a polinéz Moanáról ne is beszéljünk, mert az bizony komplett sorsokat tehet tönkre, hiszen az kultúrakisajátítás.
Normális emberek akadnak, remény viszont nincs sok
Persze nem mindenki teljesen elmebeteg, az egészséges érzelműek a “liberalizmus” nevű agysorvasztó betegségtől aggódnak. Michael Rectenwald a New York-i Egyetem egyik tanára például nagy kiritkusa a jelmez-hisztériának: Rectenwald úgy véli, a betiltás vált a legújabb szabállyá és a hisztéria véleménye szerint olyan méreteket öltött, hogy már semmi nem megengedett.
Hasonló véleményen van a showman, Jim Norton is, aki nemrég azt mondta, hogy a kedvence a Halloween utáni nap, amikor az amerikaiaknak az előző napi “sértő jelmez” másnaposságukból kell magukhoz térniük. Hozzátette, sok embert fognak megfenyegetni, kiközösíteni és sokaknak még az életét is tönkre fogják tenni, csak azért, mert felvett egy jelmezt, ami valakinek valamiért nem tetszett.
Sajnálom, hogy egy olyan korban élek, amikor majdnem mindenkinek 300 gigányi adat van a zsebében egy üvegdarabon, de nem tudja feldolgozni az egyet nem értést anélkül, hogy rögtön ütni, rúgni kezdene, csak azért hogy eredményt érjen el, vagy magára vonja figyelmet.
– mondta.
Ezek után természetesen alig várjuk, hogy megtudjuk, a karácsony mennyire fogja sérteni a muszlimokat, illetve az ateistákat idén.
Forrás: FoxNews, Independent, Breitbart, Guardian; Vezető kép: YouTube
Facebook
Twitter
YouTube
RSS