Leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról Nagy-Britannia “AA/A-1 plusz” szintű államadós-osztályzatának kilátását az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő ezzel egy időben megerősítette a brit besorolásokat.
Az S&P elsősorban azzal a várakozásával indokolta a szombat hajnalban Londonban bejelentett lépést, hogy a brit kormány által minap bejelentett nagyszabású adócsökkentési program, valamint a háztartások energiaszámláinak kordában tartását célzó, ugyancsak jelentős értékű intézkedéscsomag az évtized közepéig tartó előrejelzési időszakban folyamatosan növelni fogja a brit államháztartási hiányt, és az államadósság-ráta is felfelé tartó pályára kerül a jövő évtől várt csökkenés helyett.
A brit kormány a meredeken emelkedő megélhetési költségek, a 10 százalék környékén járó, évtizedek óta nem mért infláció és az ezzel egyidejű gazdasági visszaesés hatásainak enyhítése végett a múlt héten az utóbbi évtizedek legradikálisabb adócsökkentési programját hirdette meg.
Kwasi Kwarteng brit pénzügyminiszter a londoni alsóházban egy hete tartott ismertetésében – több más nagy horderejű intézkedéssel együtt – bejelentette, hogy a jövő áprilisban kezdődő új pénzügyi évtől a személyi jövedelemadó jelenleg 20 százalékos alapkulcsa 19 százalékra csökken, a legmagasabb jövedelmekre megállapított 45 százalékos felső adókulcs megszűnik, és a magas jövedelműek adója egységesen 40 százalék lesz. A kormány emellett – a korábbi tervvel ellentétben – nem emeli 25 százalékra a jelenlegi 19 százalékról a társasági adót.
A font a 45 milliárd font (több mint húszezer milliárd forint) értékűre becsült adócsökkentési program finanszírozhatósága és államadósság-növelő hatása körüli piaci aggodalmak miatt a héten rekordmélységekbe, egyes időszakokban az árfolyamparitás közelébe gyengült a dollárral szemben. Mindeközben az irányadó tízéves brit állampapír hozama – a 2008-as globális pénzügyi válság óta először – 4 százalék fölé emelkedett.
Forrás: MTI, fotó: MTI/EPA/Neil Hall
Facebook
Twitter
YouTube
RSS