Az LMP azt követeli, hogy a kormányzat vizsgálja felül azt az új feltételrendszert, amely alapján felülvizsgálja, kiknek járhat a gyermeküket otthon ápolók díja.
Ungár Péter országgyűlési képviselő hétfőn sajtótájékoztatón kijelentette: az érintettek és több szakmai szervezet szerint sem alkalmas a jogosultság meghatározására az a pontozáson alapuló bírálati mód, amely alapján a kormányzat július és december között felülvizsgálja a jogosultak körét. A párt várja az érintett családok észrevételeit, hogy azokat beépíthesse jogszabály-módosítási kezdeményezésébe – tette hozzá. Kifogásolta, hogy a kabinet csupán a gyermeküket otthon ápolók díjazását emelte meg 53 ezer forintról nettó 90 ezerre, de akik például idős hozzátartozójukat ápolják, azok nem részesülnek az emelésben. A politikus elmondta azt is: nyilvános vitában tárgyalná meg a kérdést Fülöp Attilával, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárával. A képviselő kérdést kapott az ellenzéki főpolgármester-jelölti előválasztással kapcsolatban arról, hogy egyes baloldali politikusok már megkérdőjelezik, sor kerül-e második fordulóra, amelyen Puzsér Róbert, az LMP által is támogatott független jelölt is megméretné magát. Ungár Péter szerint ez azt jelenti, hogy próbálnak kihátrálni egy olyan megegyezésből, amit kézjegyükkel is elláttak. Nincsenek ahhoz az új politikához hozzászokva, amit Puzsér Róbert is képvisel, ők a Magyar Szocialista Párton belüli előválasztáshoz szoktak – fogalmazott.
Forrás: MTI Fotó: MTI/Illyés Tibor
ómió
2019-01-29 at 09:58
De “az idős hozzátartozó”, mintha nem a gyerekük lenne, Ungár efftárs! Még efftársilag se!
Ágnes
2019-01-29 at 07:13
ennyire elfajzott porontyot még nem láttam–ja de igen,karigeri is hasonló— sajnos “ezek “….között rengeteg az ILYEN BETEG ÁLLAT !!!!!!!
Dragon
2019-01-29 at 00:35
Megszavazta? Mert ha nem akkor bizony lehet a pofát befogni.
Ilona
2019-01-28 at 23:05
Ungárnak és pártjának bocsánatot kell sürgősen kérni, azoktól az érintett családoktól, akik sorsára fittyet hánytak decemberben és aljas, cinikus módon nem szavazták meg az ápolási díj emelését.
Magyarázzák meg, a megmagyarázhatatlant, vajon miért nem akart a nehéz sorsú családok életén segíteni kivétel nélkül egyetlen ellenzéki képviselő sem?
Milyen hozzáállás ez részükről, ha tenni kellene, akkor nem segítünk? Most pedig nyitott kapukat döngetnek. Mutogatják magukat a médiában, mintha őket mélyen érdekelné a korábban figyelemre sem méltatott családok helyzete. Szégyen, amit művelnek, látszik, hogy nem tudják, mikor mit tesznek.
(Ungárt anyukája igazán megdorgálhatná már, minimum a decemberi szavazásnál elkövetett komolytalansága miatt.)
aladin
2019-01-28 at 16:49
Ez is érthetettlen, hogy ez a kis zsidó gyerek Ungár, (ezt ö mondta), az LMP. is annyira ragaszkodnak ehez a jobbikhoz és nem törödnek vele, hogy mit csináltak. Ès azt nem veszi észre, hogy a Fidesz mi mindent tesz a Magyarországi zsidoságért, zsinagogát ujit, temetöket, biztonságot ad a zsidoknak. Mégis ez a kis görcs Soros bérenc utálattal van a Fidesz iránt.
Esvány
2019-01-28 at 16:31
Már rég láttuk a Kappanhangút! Úgy hiányzott a látványa, mint ablakos tótnak a hanyatt esés.
Hát, így van ez
2019-01-28 at 16:04
Mi meg egyre türelmetlenebbül követeljük, hogy egy neves orvosteam sürgősen vizsgálja meg a dinnyepárt (kívül zöld, belül vörös) LMP, és az összes képviselőjének – köztük ennek a tenyérbemászó képű senkiházi ungárnak – az elmeállapotát !!!
” SÜRGŐS ” jeligére kérjük az orvosteamek mielőbbi jelentkezését !!!
KÖSZÖNJÜK.
Nahát
2019-01-28 at 14:39
Kedves Ungár Peti, az ápolási díj emelését te nem szavaztad meg, most pedig jóságos Teréz anyaként megint ebben a témában tüsténkedsz. Már csak az a kérdés: hülye-e vagy?
Emerico
2019-01-28 at 15:23
Kérdésedre a válasz: ő az!