Pesti Srácok

London újabb szankciókat jelentett be Fehéroroszországgal szemben

London újabb szankciókat jelentett be Fehéroroszországgal szemben

Újabb szankciókat jelentett be Fehéroroszországgal szemben csütörtökön a brit kormány, azzal indokolva a lépést, hogy Minszk változatlanul segítséget nyújt Oroszország ukrajnai inváziójához.

A londoni külügyminisztérium tájékoztatása szerint a továbbiakban tilos az arany, a cement, valamint a fa- és gumiipari termékek importja Fehéroroszországból. A tárca indoklása szerint e termékek nagy-britanniai behozatala jövedelemforrást biztosított Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök rezsimjének. Nagy-Britannia emellett intézkedéseket hozott olyan termékek importjának megakadályozására is, amelyekről feltételezhető, hogy valójában Oroszországból érkeznének Fehéroroszország közvetítésével. Ebben a termékkörben is szerepel az arany. A brit kormány ugyancsak megtiltotta a bankjegygyártáshoz szükséges alapanyagok és berendezések, valamint a vegyi és biológiai fegyverek gyártásához is használható termékek, technológiák és nyersanyagok Fehéroroszországba irányuló exportját.

Az új szankciórendelet a külügyi tájékoztatás szerint lehetőséget ad annak megakadályozására is, hogy meghatározott fehérorosz médiatársaságok Nagy-Britanniában terjeszthessék propagandájukat. A brit külügyminisztérium szerint ez azt jelenti, hogy a közösségimédia-vállalatok és az internetszolgáltatók korlátozni fogják a hozzáférést azokhoz a fehérorosz médiaorgánumokhoz, amelyekre a brit szankciók kiterjednek, ugyanúgy, ahogy ez a szankcionált orosz médiatársaságok esetében már érvényes. A műsorszóró engedélyek kiadásáért is felelős brit távközlési felügyelet (Ofcom) nem sokkal az ukrajnai háború kezdete után visszavonta az orosz állami RT televízió nagy-britanniai műsorszolgáltatási jogosítványát, és szankciókat léptetett életbe az ugyancsak állami Rosszija médiatársaság, a Gazprom-Media és a Szputnyik tartalomszolgáltató vezető személyiségei ellen is.

A Fehéroroszországgal szembeni újabb ellenintézkedések a londoni külügyminisztérium csütörtöki tájékoztatása szerint kiszélesítik azon emberek körét, akiket a brit kormány szankciókkal sújthat a minszki rezsim támogatása miatt. Az ismertetés szerint ez azt jelenti, hogy Nagy-Britannia a már szankcionált fehéroroszországi személyiségek közeli családtagjaira is kiterjesztheti a büntetőintézkedéseket. A szankcióelkerülés megakadályozása végett a brit kormány tovább korlátozza Fehéroroszország hozzáférését a nagy-britanniai pénzügyi szolgáltatások piacaihoz is.

PestiSracok facebook image

A londoni külügyminisztérium csütörtöki tájékoztatása szerint a szankciókat az indokolja, hogy a fehérorosz rezsim megengedte területének és légterének használatát az Ukrajna elleni orosz rakéta- és dróntámadásokhoz, emellett jelentős kiképzési és logisztikai támogatást is nyújt az orosz fegyveres erőknek. A brit külügyi állásfoglalás szerint a minszki rezsim brutális kampányt folytat a fehérorosz nép emberi jogainak és alapvető szabadságjogainak érvényesülése ellen, akadályoz bármiféle ellenzéki tevékenységet, és gyakorlatszerűen veti alá saját állampolgárait embertelen, lealacsonyító bánásmódnak. A tárca szerint Fehéroroszországban 1400-nál több politikai fogoly van börtönben, és London követeli haladéktalan, feltételek nélküli szabadon engedésüket.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Szputnyik/Orosz elnöki sajtószolgálat

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.