Huszárok, hősök, bajnokok. Most induló sorozatunkban olyan legendákat fogunk bemutatni, akikről kevesen hallottak, s akik életükkel és halálukkal is példát mutattak. Békessy Béla korának egyik legnagyszerűbb vívója volt, Fuchs Jenővel együtt (de inkább előtte) a korszak legjobbjának tartották. A huszárszázados több éves kihagyás után ezüstérmes lett a stockholmi olimpián, korábban Ferenc József döntése miatt nem indulhatott a játékokon. Békessy katonatiszt volt, lovaglást oktatott, így amikor kitört az első világháború, azonnal bevonult. Többször kitüntették, de hiába hívták a Ludovikába tanítani, ő nem hagyta ott a katonáit a véres orosz fronton. Sajnos ő is ott lelte halálát, haslövést kapott, amely után saját lován még jelentést tett, és állítólag a kórházba is a saját lován ment. Halálával hatalmas sportolót és igazi példaképet veszített a magyar sport és a nemzet. (A vezető képen nem Békessy Béla, haneme egy ismeretlen huszár látható).
„A stockholmi olympián már fölényesen szereztük meg győzelmünket. Most is látom és hallom Békessy Béla huszárfőhadnagyot a magyar huszártiszt eszményképét, amint a verseny előtt elmondja a magyar huszármiatyánkot: >Nem kérjük Isten, hogy segíts, Te csak nézzed!<”– Gerentsér László dr. vívómester.
1.
Hét magyar a nyolcfős döntőben
1912, Stockholm. A magyar csapat három aranyat nyert az olimpián, kettőt a kardvívók (egyéniben és csapatban), egyet a sportlövő Prokopp Sándor dr.
A kard egyénit tekintve félelmetes volt a mieink fölénye: 128 vívó indult el, de a nyolcas döntőbe hét magyar és egy fiatal olasz, a későbbi hatszoros olimpiai bajnok Nedo Nadi jutott be.
Óriási körbeverések voltak. Innentől átadnám dr. Nagy Bélának a szót (Nemzeti Sport, 1912): „A döntő küzdelem zsűrijére nézve az olaszokkal úgy állapodtunk meg, hogy se magyar, se olasz nem lesz benne. […] A zsűri igazán kitűnően bíráskodott. A legszigorúbb kritikát is kiállotta. Előre megállapodtak abban, hogy a kétes tussokat sehol se számítják és ezt keresztül is vitték.
A döntő igen kritikus volt. Amint az előrelátható volt, a magyarok egymást verték, Fuchsot megverte Schenker, Mészárost Tóth, Békessyt Mészáros. Ellenben Nadi sorba verte Werknert, Tóthot, Schenkert, Földest, igy teljesen egy vonalban haladt a magyar vívókkal. Végre Békessy megverte Nadit. Eként a verseny sorsa Nadi–Fuchs mérkőzéstől függött.
Ha Nadi győz, négyes holtverseny van Fuchs, Mészáros, Békessy és Nadi között és e holtversenyben első Békessy lett volna, mert ő kapta a legkevesebb tusst. De Fuchs egy rettenetes küzdelem után 3:2-re megverte Nadit, így Nadi többé első nem lehetett. Végeredményül Fuchsnak volt egy veresége (Schenker-től). Békessynek kettő (Fuchs és Mészárostól). Mészárosnak kettő (Fuchs és Tóthtól), így lett Fuchs Jenő a világbajnok. Győzelmének értékét éppen az adja meg. hogy Békessyt is, Mészárost is, Nádit is verte, semmit a szerencsének nem köszönhet, tényleg legjobb volt a versenyen.
A legendás csapat / Forrás: Ország-Világ, Arcanum.hu
[Fuchs Jenő] Minden kitűnő vívótulajdonsága között első és legfőbb nagyszerű tempója. Legtöbb támadása teljesen védhetetlen volt. Jó tempót és védhetetlen támadást természetesen csak az vehet, akinek megvan az idegzete hozzá, hogy az alkalmas időt kivárja.
Éppen ebben volt Fuchs tökéletes, mert se ha jól, se ha rosszul ment neki, hidegvére, türelme el nem hagyta. Képes volt egy negyedóráig fárasztani ellenfelét, de nem reszkírozott semmit. Ez a vívómodor kell a nagy világversenyekre: Fuchs ezt immár másodszor bizonyította be.
Békessy egészen hasonló modorban vívott. Ellentétben régi szokásával, mikor akciót akcióra halmozott, ő is hihetetlen türelemmel várta be, míg ellenfele hibát követ el. E mellett kemény, energikus. Tempója nagyszerű volt. Csupán a hátrálást nem vette be kellő mérvben eszközei közé. Ehelyett több más kockázatos védéseket csinált, ez különösen Fuchs-al való assautjában [asszójában] bosszulta meg magát.
A legnagyobb csoda, hat hetes fejlődése volt. Idehaza nem mertük beletenni a csapatba, annyira kezdetén volt tréningjének, mire kiértünk, már csodálatosan nagyszerűen vívott.”
Békessy Béla / Forrás: Wikipédia
Ki sejtette ekkor, hogy alig négy évvel később az olimpiai ezüstérmes Békessy Béla életét veszti? Ahogyan annyi magyar és annyian az emberiségből: az első világháború poklában. Nem ő volt a magyar vívás egyetlen hősi halottja, az igazán ismert klasszisok közül Szántay Jenő (aki negyedik lett az 1908-as, londoni olimpián), Zulavszky Béla (ugyanott ezüstérmes Fuchs Jenő mögött) és Szarvassy György is a fronton vesztette életét.
Utóbbi ugyan nem ért el kiugró sikert az olimpián, de ő volt az első magyar katonatiszt, aki egyáltalán elindulhatott. Még 1900-ban.
2.
Békessyéket Ferenc József nem engedte az olimpiára
Az 1875-ben született Békessy Bélát a kor legnagyszerűbb magyar kardvívójának tartották, persze a négyszeres olimpiai bajnok Fuchs Jenő mellett. Békessy katonatisztként sokáig el sem indult a versenyeken, majd 1902 és 1907 között megszakítás nélkül megnyerte a magyar bajnokságot. Egészen addig, amíg utolsó győzelme után visszavonult a nyilvános versenyzéstől.
A szakértők szerint ő és tiszttársa, Mészáros Ervin már az 1904-es olimpián is lefegyverezhette volna a világot, ha hagyják, de ez a Monarchia vezetésének nem igazán állt érdekében. Bár Mészáros hadnagy és Békessy főhadnagy az 1903-as budapesti nemzetközi versenyen leoktatták a kontinens elitjét, az Osztrák-Magyar Monarchia katonai vezetése megvétózta olimpiai részvételüket. Nem tartották kívánatosnak, hogy a katonaság tagjai magyar színekben versenyezzenek. A korabeli források szerint pedig Békessy nem akart osztrák színekben indulni.
Pedig a következő cikk szerint eredetileg benne lettek volna a néhány fős csapatban: „A próbaversenyeknek – melyekről több képet mutatunk be – eredménye az lett, hogy az athléták közül a bizottság Mező Bélát és Gönczi Lajost, az úszók közül Halmai Zoltánt és Kiss Gézát, a vivők közül Békessy Bélát és Mészáros Ervint szemelte ki a tengeren túli mérkőzésben való részvételre – írta a Képes Folyóirat – A Vasárnapi Ujság füzetekben 1904-ben. – A bizottság Berzeviczy Albert miniszterhez fordult és kérte a magyar ifjak vállalkozásához a kormány támogatását. A miniszter késznek nyilatkozott, hogy négy kiküldött költségeit fedezi. A magyar ifjak augusztus 6-ikán indultak Budapestről, Múzsa Gyula vezetése alatt”. De Békessy és Mészáros nélkül.
Halmay két aranyéremmel, Kiss egy ezüsttel és egy bronzzal jött haza.
Heten Amerikába / Fotó: Képes Sportlap, Arcanum.hu
Egy tiszti szóváltás után visszavonult
Békessy így sem az 1904-es, sem az 1908-as olimpián sem volt ott (utóbbin Fuchs Jenő és a magyar csapat is aranyérmes), de ennek más oka (is) volt, hiszen ahogyan már említettem, 1907-ben – végül átmenetileg – visszavonult. Ennek története is visszarepít minket a régi időkbe (Magyarság, 1929):
„Az ok egy kis incidens volt, amely utolsó tőrversenyén [Békessy tőrben is világklasszis volt] játszódott le közte és a zsürielnök, Zulavszky Béla százados között. Egy téves ítéletnél Békessy Béla – életében először – egy csendes ellentmondást mert megkockáztatni, mire Zulavszky Béla rászólt: – Főhadnagy úr. a vívó vív, a zsűri ítélkezik! … Szószerint így. Békessy Béla pedig elsápadt és egy pillanatnyi döbbenetes hallgatás után. katonai előírásos tisztelgésre emelte fegyverét és emígy felelt:
Százados urnak jelentem, a versenytől visszalépek!
És visszalépett. Az önérzetes katonát nagyon bántotta, hogy Zulavszky Béla feljebbvalói minőségében utasította őt rendre. Pedig bizonyára még évekig nem jutott volna senki a nyomába, mert hiszen, amikor barátai unszolására elindult az 1912. évi stockholmi olimpiászon, csak egy klubtárásától szenvedett véletlen vereség után szorult a második helyre.
Az >eset< után még sokáig neheztelt Zulavszky Bélára, de azután kibékültek.
Ha másképpen nem, hát kibékültek volna a halálban. A – hősi halálban. Zulavszky Béla kezdte a sort, aki mint őrnagy esett el százada élén egy rohamnál, Montenegróban. Békessy Béla viszont mint százados 1916 végén az orosz harctéren kapott haslövést, de még visszalovagolt az ezredparancsnoksághoz, megtette jelentését és utána lefordult a lováról. Meghalt. És meghalt a bajnokságban – 1908-ban – közvetlen utódja, Szántay Jenő is, akinek mint századosnak, Limanovánál orosz ásó zúzta szét a fejét. Pedig milyen gyönyörű, dacos villogószemű magyar feje volt.”
Nászútján elporolta az olaszokat, ha már Velencében járt
Ezekre a tragédiákra későbbi cikkeinkben még visszatérünk, de most nézzük Békessy Béla 1907-es visszavonulását. A huszártiszt valóban hátrébb lépett az affér után, évekre abbahagyta a versenyszerű vívást, a források szerint csupán egyetlen kivételt tett.
A következő évben megházasodott, és a lenti cikk (Ujság, 1933) szerint a nászútja során éppen akkor érkezett Velencébe, amikor ott nemzetközi vívóversenyt tartottak. A nagy rivális olaszok otthonában.
„Hogy a valódi tudás mire képesít, azt feledhetetlen bajnokunk, Békessy Béla velencei győzelmével fényesen beigazolta. Az 1909. évben ugyanis Velence nagyszabású nemzetközi vivó-versenyt rendezett, amelyen az olaszok legjobbjainak tömeges résztvétele mellett a külföld hírességei is megjelentek, csak a magyarok hiányoztak.
A versenyre Békessy sem készült, mivel éppen esküvője előtt állott s igy a nagyszerű sportesemény ezúttal nem is érdekelte. De a minden lépésünket kérlelhetetlenül szabályozó sors mégis úgy osztotta be kiváló bajnokunk napjait, hogy nászutja alatt éppen a nemzetközi vivóverseny idejére érkezett Velencébe.
Békessy azonnal jelentkezett a résztvételre, úgy kardban, mint tőrben, amit olasz testvéreink kész örömmel fogadtak, hiszen minden sportnemzetnek inyencfalat, ha külföldi híresség idegenben, távol a megszokott s előnyt jelentő honi életkörülményektől – kerül terítékre. És dacára mindezeknek, megtörtént a vivósportban az az eddig egyedülálló sportteljesítmény, hogy nagyszerű bajnokunk az ilyen külföldi versenyeknél megszokott és fetette szükséges előkészület nélkül – (értve ez alatt a hazulról támogatásra kirendelt zsűritagok és kísérők hiányát) – teljesen magára-hagyatva – de mégis a legjobb kísérővel, az igazi tudással felvértezve – végigverte összes ellenfeleit úgy kardban, mint a tőrben s mint a kard- és tőrverseny győztese hagyta el Velencét.”
Ez lehetett az egyetlen verseny, amin elindult. „Különböző helyőrségekbe dobálták, már csak emiatt sem tudott rendesen edzeni – írták a Képes Sportban. –
Egyszer még, 1909-ben elindult a velencei nemzetközi versenyen, ezt meg is nyerte, de 1912 januárjáig szinte eltűnt. Utoljára Debrecenben teljesített szolgálatot, mint az altisztképző iskola lovaglás-tanára.”
Békessy Béla / Fotó: Mek.oszk.hu
3.
Békessy és Fuchs is az olimpia előtt tért vissza
Így már értjük, miért is lepett meg mindenkit azzal, amikor a várva várt stockholmi olimpia előtt megjelent az edzéseken. Ahogyan nagy riválisa, Fuchs Jenő is.
„Az olimpiai edzések nagy eseménye azután az lett, hogy megjelent rajtuk Fuchs Jenő is, aki akár csak London előtt, újra a legkomolyabban, legszakszerübben és legszorgalmasabban készült. De váratlanul jelentkezett és sűrűn feljött Pestre a rég visszavonult Békessy Béla is. Sőt megjelent az edzéseken és szorgalmasan dolgozott legnagyobb pengemüvészünk, Berti László is, akinek olimpiai indulását a szabályok módosítása lehetővé tette.
(Azelőtt nem indulhatott, mert katonai vivómesteri oklevele volt.) Fuchs és Békessy egyetlen egy versenyen sem indult. Formájukat azonban hamar visszanyerték s mikor a nevezések elmentek, a védő Fuchsot is nevezték, meg Békessyt is, de csak tartaléknak.”
Az olimpiai bajnok férfi kardcsapat tagjainak csapatképe Londonból: Werkner Lajos, Gerde Oszkár, Fuchs Jenõ és Tóth Péter / Fotó: MTI
Békessy állóképessége, Fuchs vasidegei
Fuchs és Békessy be akarták bizonyítani, hogy még mindig ők a legjobbak. „Békessy Béla és Fuchs Jenő dr. voltak, akik már fiatalon ott ragyogtak a vivósport egén – írta róluk Zöld Ferenc dr. az Ujságban (1935). – A technikailag leegyszerűsített vívás és okos távolság tartás volt alapelemük, szemben azokkal, akik sorozatos cselekkel különféle kombinációkkal végrehajtott támadásokkal, harmadik intencióju attakokkal, kontratempókkal dolgoztak, ami a vivás minden plasztikus szépségét érvényre juttatta.”
A stílusuk és az alkatuk is más volt. Békessy magasabb, atletikusabb volt, szemben a mokányabb, alacsonyabb Fuchsszal, akinek páratlanul erős idegrendszere volt. „A fényes múltú és örök emlékezetű nagy magyar bajnok, Békessy Béla tette először nálunk a vívást tréningsporttá – emelte ki a legendás vívómester, Gerentsér László dr. (Sporthírlap, 1924) –
S ez tette képessé őt arra, hogy napi 4–5 órás lovaglás mellett még kibírta hetenként hatszor is a napi 3–4 órás vivótréninget anélkül, hogy valaha letört volna.
Fuchs Jenő dr.-t, a kétszeres olimpiai egyéni kardgyőztest a vasidegei segítették a győzelemhez. Én, aki a londoni és stockholmi olimpiászon nemcsak végigszemléltem a magyar vivók elszánt küzdelmet, hanem segítségére álltam az egész ott-tartózkodás alatt vívóinknak is, teljes meggyőződéssel állítom, hogy a kondíció kérdése elsőrangú fontosságú, mert hiszen technika készültség tekintetében vívóink között csak a nüánszbeli különbségek vannak s talán csak az egy Berti Lászlót lehet megemlíteni, aki technikai tudás tekintetében klasszison felül áll.”
4.
Békessyt többször kitüntették, de haslövését nem élte túl
Egymás elleni talán legfontosabb csörtéjüket viszonylag simán Fuchs nyerte, aki így olimpiai bajnok lett, a visszatérő Békessy pedig ezüstérmet szerzett. Két évvel később az első világháború aztán mindent eltörölt, mindent megváltoztatott. Békessy vívóklasszis tiszttársaival együtt bevonult, és huszárszázadosként harcolt az orosz fronton.
Számtalanszor kitüntették, és bár hazajöhetett volna, mindig visszament a katonáihoz. 1916 nyarán érkezett a szomorú hír, amely bejárta a sajtót, és sokakat megrázott: Békessy haslövést kapott, és három nappal később belehalt a sebébe. Ő is a Bruszilov-offenzíva áldozata lett, amely a Monarchia végzetes vereségét okozta.
„Amilyen pompás klasszis sportember volt, éppen olyan kitűnő katona is – írták a gyászhírben. – A háború kitörésétől kezdve állandóan a fronton küzdött, mindössze két izben járt otthon, Debrecenben, rövid szabadságon, hogy láthassa a családját.
Bravúros magatartásáért megkapta mind a két signum laudis-t, a katonai érdemkereszt harmadik osztályát, a német vaskereszt második osztályát és a vaskoronarend harmadik osztályát. Ritka szerénységére jellemző, hogy kitüntetéseiről még hozzátartozói körében sem beszélt, nem is hordta a rendjeleit, hanem hazaküldöte s rajongásig szeretett édesanyjának örizetére bizta. Katonáit nem tudta elhagyni s ezért tért ki az elöl is, hogy most a háború idején kineveznék tanárnak a Ludovikába.
Igaz és mély részvétet keltett Debrecenben az a hir, hogy Békessy Béla százados a harctéren julius hatodikán délután vitéz huszárainak élén haslövést kapott. Az értesítés szerint az ellenséges golyó végzetes sebet ejtett, amennyiben három nap múlva a Koveltől keletre levő Galusia kórházában meghalt. Ott is temették el tiszttársai jelenlétében a templom falába, külön megjelölt sírba.”
Galícia, 1915. Magyar huszárzászlós lovával Galíciában. A felvétel készítésének pontos hónapja és napja ismeretlen /MTI Fotó
Békessy ezredének hatalmas veszteségei voltak. A tisztek közül fogságba esett „báró Maasburg Kornél, Streicher Lajos és többen mások, és itt, ezen a volhíniai harctéren kapott halálos sebesülést Békessy Béla százados, az ezred legkiválóbb tisztjeinek egyike; az 1912-es stockholmi olimpiai kardvívás második és a tőrvívás hetedik helyezettje, kiváló sportoló – írta a Valóságban megjelent tanulmányában Kövendy Katalin:
„Kövendy Gyula így emlékezik Békessy Béla hősi haláláról: >július 7-én haslövést szenvedett, […] magam pár lépésig kísértem Nova-Rudai harcaim közben, de, bár Őrá is megnyugtatóan hatott a harcokba való beavatkozásom, sajnos életét nem tudtuk megvédeni, s a Stochod partján vettünk Tőle kegyeletes búcsút; az ezred a legjobb és legbátrabb tisztjeinek egyikét vesztette el.”
Lova hátán ment a kórházig
„Július hónapban Békessy százados a lövészosztály parancsnokaként tevékenykedett – írták A Nagy háború blog remek cikkében. – Segédtisztje Streicher Andor zászlós lett. Július 5-én az orosz támadás közben megbomlott rendet igyekezett visszaállítani. A visszavonuló lengyeleket próbálta megállítani, sikertelenül. Hauerfalváról Galuzia felé lovagolva haslövést kapott.
A családi feljegyzések szerint nem hagyta magát a sebesültszállító szekérre feltenni, hanem lova hátán ment a kórházig.”
Békessy vívótársai közül Szántay és Zulawszky ekkor már halott volt – az ő sorsukkal következő cikkemben foglalkozom –, és az egyik korabeli cikk (Magyarság, 1933) szerint ő is fel volt készülve a halálra: „És harmadszorra 1916 nyarán rendítette meg а magyar sporttársadalmat a vészhir: Békessy Béla is elesett!
Elesett a Bruszilov-féle lucki áttörésnél, ahol golyót kapott az altestébe, de halálos sebével is ellovagolt a legközelebbi parancsnoksághoz, jelentést tett és utána lefordult a lováról. Amikor utoljára Budapesten járt, azt mondta, hogy ő sem maradhat el Szánthay meg Zulavszky mögött. Hát nem is maradt el és úgy lehet, hogy Szánthay meg Zulavszky talán már vártak is rá…
Legendának tetszik, pedig való igaz: igy haltak hősi halált Békéssy, Szánthay és Zulavszky.”
Békessy Béla holttestét később hazahozták, és előbb Budapesten, majd szülővárosában, Debrecenben örök nyugalomra helyezték. A háború után a Magyar Atlétikai Club évről-évre megrendezte a Hősök emlékversenyét, „
amelyet a világháborúban hősi halált halt vívó-bajtársai: Békessy Béla huszárszázados- Borsay Jenő hadnagy, Szarvassy György százados, tasnádi Szántay Jenő huszárszázados és Zulavszky Béla őrnagy emlékezetére alapított”.
Ma hősi halott sportlegendánk nevét viseli a debreceni Békessy Béla Vívócentrum. Olyan katona és sportember volt, akire mindig emlékeznünk kell.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS