Pesti Srácok

Lövöldözés egy texasi általános iskolában: legalább 18 diák és egy tanár meghalt

Lövöldözés egy texasi általános iskolában: legalább 18 diák és egy tanár meghalt

Legalább 18 diák és egy tanár is meghalt egy iskolai lövöldözés során a Texas állambeli Uvalde városában helyi idő szerint kedden 12 óra előtt – jelentette az amerikai sajtó a Texas állambeli közbiztonsági hivatal tájékoztatására hivatkozva.

Greg Abbott, Texas állam kormányzója korábban elmondta: a feltételezett lövöldöző, akit a 18 éves Salvador Ramosként azonosítottak, szintén meghalt. Az első hírek szerint a helyszínre érkező rendőrök lőtték le. A kormányzó beszámolója szerint a feltételezett elkövetőnél "kézi fegyver és puska" is lehetett, amikor tüzet nyitott a San Antonio városától 85 mérföldre nyugatra található uvaldei Robb általános iskolában. A republikánus politikus beszámolója szerint két tisztet is meglőttek, de – mint fogalmazott – ők várhatóan életben maradnak.

Hírügynökségi információk szerint a feltételezett elkövető a helyi közösség lakója volt. Uvalde rendőrfőnöke, Pete Arredondo egy sajtótájékoztatón azt mondta: a fegyveres egyedül követte el tettét. A sérültek számát egyelőre nem határozták meg pontosan, de Arredondo szerint "több sérült is van". A Robb általános iskolában alig hatszáz diák tanul, és a rendőrfőnök elmondása szerint második, harmadik és negyedik osztályos tanulók voltak az intézményben.

A San Antonio-i Egyetemi Kórház a Twitteren közölte, hogy két sérültet szállítottak hozzájuk az uvaldei iskolából, egy gyermeket és egy felnőttet. Mint írták: mindkét sérült – egy 66 éves nő és egy 10 éves lány – állapota válságos. Az Uvalde Memorial Hospital korábban azt közölte, hogy 13 gyermeket szállítottak az intézménybe.

PestiSracok facebook image

A CNN amerikai televíziónak nevük elhallgatását kérő hatósági források elmondták, hogy az iskolai lövöldözés feltételezett elkövetője feltehetően lelőtte a nagymamáját is, mielőtt az iskolához ment volna. Roland Gutierrez, Texas állam szenátusának demokrata tagja a hatóságoktól kapott információkra hivatkozva közölte: a nőt helikopterrel szállították San Antonióba, és még életben van.

A Fehér Ház szóvivője, Karine Jean-Pierre elmondta, hogy Joe Biden amerikai elnököt az Air Force One, azaz az elnöki különgép fedélzetén tájékoztatták az iskolai lövöldözésről, ugyanis Biden ötnapos ázsiai útjáról kedden tért vissza az Egyesült Államokba. Amerikai idő szerint este 9 óra előtt Biden a Fehér Házban elmondott beszédében újabb mészárlásnak nevezte a texasi esetet.

– tette hozzá. Az elnök felszólította a nemzetet, hogy imádkozzanak az áldozatokért és álljanak ki a fegyverlobbi ellen. Biden úgy fogalmazott:

Az Egyesült Államok történetének legsúlyosabb iskolai lövöldözése csaknem egy évtizede történt, amikor fegyveresek megöltek húsz gyereket és hat felnőttet a Connecticut állambeli Newtownban található Sandy Hook Általános Iskolában. A mostani eset volt Texas állam történetének legsúlyosabb iskolai lövöldözése, amely négy évvel azután történt, hogy egy fegyveres 10 embert megölt a houstoni Santa Fe középiskolában. A keddi texasi lövöldözés alig több mint egy héttel azután történt, hogy egy fegyveres tüzet nyitott egy szupermarketben a New York állambeli Buffalo városában, és megölt 10 embert.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.