Pesti Srácok

Gripen-kötelék is búcsúzik Frankó Endrétől, az utolsó magyar pilótától, aki a második világháborúban is harcolt

Gripen-kötelék is búcsúzik Frankó Endrétől, az utolsó magyar pilótától, aki a második világháborúban is harcolt

Ma kora délután különleges kötelékkel, díszelgő áthúzással búcsúznak a 97 esztendős korában, 2020. december 30-án elhunyt Frankó Endre nyugállományú főhadnagytól, aki a legendás 101. Puma Légvédelmi Vadászrepülő Osztály utolsó, harcban is bevetett pilótája volt – írja közösségi oldalán az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis. Frankó Endre volt vadászrepülő-pilóta, asztalossegéd és gyógynövénygyűjtő is. Horthy Miklós elment az avatására, de ő lemaradt róla, mert még a borbélynál volt. Később, a világháború után, már gépészmérnökként ő tervezte a János-hegyi Libegőt. Haláláig ő volt az egyetlen, Magyarországon élő „Puma”.

Egy három gépből álló Gripen-kötelék a tervek szerint január 23-án szombaton 11:30-kor száll fel a kecskeméti repülőbázisról. Frankó Endre emlékére a Gripenek a Csepel-sziget északi csücskénél várakoznak a légtérben 12:10-12:19 között, majd a Duna fölött, körülbelül 300 méter magasan haladnak kötelékben egészen az Árpád híd budai hídfőig (12:20), ahonnan északi irányba elhagyják a város légterét.

A szervezők az alábbi plakáttal hívják fel a figyelmet a megemlékezésre:

A Puma század infografikája a szombati (tervezett) díszelgő áthúzásról. Fotó: 59/1 Puma Squadron
PestiSracok facebook image

LEKÉSTE SAJÁT AVATÁSÁT

A 97 éves korában elhunyt Frankó Endre vadászrepülő-pilótaként szolgált a második világháborúban. Korábban lekéste saját avatását, amikor 1944-ben, a Magyar Királyi Repülőakadémia elvégzése után hadnaggyá avatták. Egy korábbi interjúban így mesélt az esetről.

mondta el Frankó.

IMÁDOTT REPÜLNI

A nyugállományú főhadnagy élete legszebb időszakának tartotta azt, amikor gépet vezethetett. Frankó a háború után volt asztalossegéd, autószerelő, segédmunkás és gyógynövénygyűjtő is. Mivel pilótahiány volt, visszahívták, de ahogy kinevelte az utánpótlást, újra nemkívánatos személy lett a Rákosi-rendszer néphadseregében. Többszöri nekifutás után, amikor már nem számított a múltja, felvették a Műegyetemre és így lett belőle gépészmérnök. Frankó Endre vadászrepülő-pilótaként 1944-ben. Forrás: családi archívum (megjelenés: obudaianziksz.hu)

Frankó elmondása szerint nem szerette az iskolát, a mozgás sokkal jobban lekötötte, ezért kezdett úszni, 1939-ben pedig a bátyját követve beiratkozott vitorlázórepülő-képzésre a gyöngyösi reptérre, Pipishegyre. A nyári szünetben gyakorlatilag „kiköltöztek” a reptérre.

Egy két évvel ezelőtti interjúban így fogalmazott: Frankó a honvédség öttusa válogatottjába is bekerült. Várpalotán kapott gyalogos kiképzést, és ezt követően helyeztek át a 101. Honi Légvédelmi Vadászrepülő osztályhoz (később ezredhez), azaz a „Pumákhoz”. A Puma elnevezést és a jelvényként használt vörös pumafejet Heppes Aladár parancsnok találta ki, aki mindig vitte magával ahhoz a vadászegységhez, ahová éppen áthelyezték. Az osztály jelmondata így hangzott (ahogyan ma is):
A világbajnok ejtőernyős válogatottal. Fotó forrása: obudaianziksz.hu

HADIFOGSÁG ÉS ÉLET A HÁBORÚ UTÁN

Frankó Endre 1945. május 5-én került amerikai hadifogságba a német–osztrák határ melletti Pockingban. Több, mint fél évig volt hadifogoly, végül 1945 karácsonya előtt engedték el, a szenteste egy bécsi teherpályaudvaron érte. A háború után előbb a FIAT autójavítónál, majd egy gyógynövény nagykereskedésben dolgozott segédmunkásként, 1947-ben pedig épület- és műbútorasztalos segédlevelet szerzett. 1949-ben kinevezték az Esztergomi Repülőiskola parancsnokhelyettesének, rövid időre rá parancsnokának, ahol közel hatvan növendéke volt. 1950-ben Békéscsabán az első oktatóképző iskola tanáraként dolgozott, majd a GANZ-gyári repülőklub hivatásos motoros repülő-oktatója lett, ahonnan pár hónap után váratlanul kirúgták.

– mondta el korábban a nyugállományú főhadnagy. 1956-ban felvették a Műszaki Egyetem gépész­mérnök karára levelező tagozatra, amit korábban már kétszer elutasítottak, mert korábban pilóta volt. Harmadjára vették fel.

A múltról színesen és szívesen beszélő vadászpilóta 2013-ban, a Kecskeméten megrendezett Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutatón a Honvédelemért Kitüntető Cím I. fokozatát vehette át. Tíz éve jelent meg önéletrajzi könyve Egy élet viszontagságai címmel. Hernáth Csaba Veteránfilm címmel készített filmet életéről.

Kiemelt kép: honvedelem.hu

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.