Pesti Srácok

Ma lép hivatalba Sulyok Tamás, munkáját pedig a svéd NATO-csatlakozás aláírásával kezdheti

Ma lép hivatalba Sulyok Tamás, munkáját pedig a svéd NATO-csatlakozás aláírásával kezdheti

Az Országgyűlés február 26-án fogadta el Novák Katalin köztársasági elnök lemondását és aznap meg is választották a Fidesz-KDNP jelöltjét, az Alkotmánybíróság elnökét, Sulyok Tamást új államfőnek. Ma pedig hivatalba lép, az első feladata pedig az lehet, hogy aláírja az Országgyűlés által elfogadott svéd NATO-csatalkozás ratifikálását.

Az Alaptörvény szabályai szerint a választás eredményének kihirdetését követő nyolcadik lapon lép hivatalba az új köztársasági elnök, ami ma, azaz március 5-én van. Erre a rövid, nyolcnapos időszakra Kövér László, az Országgyűlés házelnöke volt az ideiglenes köztársasági elnök.

Az Országgyűlés elnökének feladatait ellátó alelnök március 2-án, szombaton küldte át aláírásra a köztársasági elnöknek a svédek NATO-csatlakozásáról szóló jegyzőkönyv kihirdetéséről szóló törvényt, amit szintén február 26-án fogadott el az Országgyűlés. Sulyok Tamás keddtől a Sándor-palotában dolgozik, és akár első munkanapján aláírhatja azt.

Forrás: ATV, fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.