A harmadik nap is nagyszerű versenyeket és izgalmas döntőket hozott a budapesti atlétikai világbajnokságon és ma is akadt kimagasló magyar teljesítmény. Ráadásul ez most a szó legszorosabb értelmében tényleg kimagaslott, Klekner Hanga ugyanis a női rúdugrók mezőnyében ért el remek eredményt és 450 centiméteres egyéni csúccsal zárta a versenyszámot. Férfi hármasugrásban Burkina Faso-i, férfi 110 gáton amerikai, női 100 méteres síkfutásban pedig szintén amerikai győzelem született. Takács Boglárka nem jutott a fináléba százon, miként a női 400 gáton Molnár Janka sem.
Három versenyzőnkért szoríthattunk a mai napon a 19. atlétikai világbajnokság harmadik versenynapján. Női 400 méteres gátfutásban Molnár Janka, női rúdugrásban Klekner Hanga, míg a női 100 méteres síkfutás elődöntőjében Takács Boglárka állt rajthoz. Lányaink mindent kiadtak magukból, joggal kaptak vastapsot a rendkívül lelkes közönségtől.
Molnár Janka 56.21-es időeredménnyel zárta a 400 gát előfutamát, amely nem volt elég az elődöntőbe kerüléshez. Már az elődöntőben szoríthattunk azonban Takács Boglárkáért, aki nagyszerű előfutama eredményeként a döntőbe jutásért futhatott 100 méteren. Bár a hatalmas bravúr nem jött össze, a 11.26-os eredménye okán – amely mindössze tizenkét századdal maradt el az egyéni csúcsától – nincs miért szégyenkeznie. A három magyar lány közül ma egyértelműen a rúdugró Klekner Hanga produkálta a legnagyszerűbb teljesítményt, hiszen 450 centiméterrel új, egyéni csúcsot ugrott, amely bár a fináléhoz nem bizonyult elegendőnek, de a legszebb reményekkel kecsegteti a fiatal ugrót pályafutása további részére.
Távirati stílusban a többi számról: az olimpiai- és világbajnok Carsten Warholmot valószínűleg kizárják a férfi 400 gát mezőnyéből az előfutam után, miután az egyik gátnál a bal lába nem a gát fölött, hanem amellett haladt el. Ezzel a legnagyobb esélyes nélkül rendezhetik majd a szám fináléját. Férfi diszkoszvetésben az utolsó körben láthattunk két hetven méter feletti dobást, és végül a svéd Daniel Stahl nyert 71.46-tal, szlovén és litván riválisa előtt.
Férfi hármasugrásban az atlétika történetének első aranyérmét nyerte Burkina Faso, miután Hugues Febrice Zango 17.64 méterrel magabiztos győzelmet aratott két kubai versenyzőtársa előtt. Férfi 110 gáton Grant Holloway 12.96-tal, szenzációs futással zsinórban harmadik világbajnoki címét nyerte. A nap utolsó eseménye a női 100 méteres síkfutás döntője volt, ahol rendkívül izgalmas versenyt követően végül az amerikai Sha’ Carri Richardson nyert, 10.65-ös, ragyogó eredménnyel, a dobogó második és harmadik fokára pedig két jamaicai lány állhatott fel.
Vezető kép: Klekner Hanga rúdugrónk, aki egyéni csúccsal zárta a világbajnokságot. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Facebook
Twitter
YouTube
RSS