Vérfürdőt szeretett volna rendezni egy 29 éves albán férfi pénteken hajnalban Németország nyugati részén. A bevándorló nem sokkal három óra előtt kezdett el balhézni a Rajna-vidék-Pfalz tartományban fekvő Linz am Rhein rendőrsége előtt – írta a Tények.
Az egyébként a városban élő férfi azzal fenyegetőzött egy bozótvágó késsel a kezében, hogy megöli az őrsön dolgozókat. Berontott az egyik ajtón, a második azonban már kifogott rajta, ugyanis zárva volt, és azzal sem számolt, hogy a külsőt belülről gombnyomásra be tudják zárni.
Így is történt, az őrjöngő albán csapdába esett, az egyenruhások pedig a kaputelefonon keresztül próbálták vele beláttatni, hogy reménytelen, amit csinál. A férfi azonban nem nyugodott meg, és addig tombolt, mígnem a helyszínre érkező különleges egységek sokkolóval tették ártalmatlanná, amiben könnyebben meg is sérült. A rendőrség őrizetbe vette az ámokfutót, indítéka egyelőre ismeretlen.
Forrás: ATV, fotó: MTI
Facebook hozzászólás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS