Kik Magyar Péter szavazói? - hetedik rész
Magyar Péter a két dublőrrel, Orbán Anitával és Kapitány Istvánnal.
Már a hetedik résznél tartunk a Tisza Párt szavazótáborának összetételét elemző sorozatunkban. Most a külföldre költözött, kényszerpályás orbaonfób szavazók kerülnek sorra.
Ezzel a típussal nehéz mit kezdeni. Mármint olyan értelemben, hogy mi gondoljunk róluk, hogyan álljunk hozzájuk. Az eddigi típusok döntő többsége rettentő ellenszenves, nagyképű és/vagy elitista, a legjobban az angol „entitled” szóval lehet jellemezni. Tökéletes magyar megfelelője nincs, feljogosítottnak lehet fordítani. Az ember, aki úgy érzi, neki valami (vagy minden) jár, és ha nem kapja meg, az csakis igazságtalanság lehet. A hatodik csoport sokkal kispolgáribb, így inkább egy kis irigység dolgozik benne, mintsem hogy feljogosítottnak érezné magát. A mai típus a kettőnek valamiféle keveréke.
A külföldre költözött, kényszerpályás orbaonfób szavazók
Persze ez sem egy homogén csoport. Mint ahogy a külföldön dolgozó magyarok általánosságban is különbözőek. Vannak köztük, akik nem rendelkeznek magasabb fokú képzettségekkel, így egyszerűbb munkákat végeznek Nyugat-Európában, ahol egész egyszerűen magasabbak a fizetések, történelmi okokból. Ma már persze nem annyival, mint amennyivel többe kerül sokszor az élet (lakhatás, rezsi, stb.), de ez egy másik kérdés... Vannak köztük olyanok is, akiknek ugyan van valamilyen magasabb képesítése, de nem ezen a területen dolgozik. Mert, mondjuk, gender szakon szerzett diplomát, a phD-t pedig víz alatti kosárfonásból csinálta meg, így ha nem sikerült valamilyen NGO-nál elhelyezkednie, akkor tényleg csak a hamburgersütés vagy a takarítás marad, mint opció. Ezt meg sokkal jobb a fényes nyugaton csinálni, ahol kolbászból van a kerítés, nem pedig a lábszagú posványban, a mucsai Magyarországon...
És vannak azok, akik a szakterületükön tudtak elhelyezkedni odakint, és a fizetésük is egész jó. Itthon nem találtak igazán testhezálló munkát, vagy nem fizették meg őket rendesen, esetleg pechjük volt, és leépítések, bezárások, átstrukturálások miatt elvesztették a munkájukat (akár többször is), és elegük lett. Hát persze, hogy a Zorbán a hibás, személyesen!
Szóval a külföldön dolgozó magyarok háttere, motivációja, kinti létének oka sokféle lehet. Ami viszont közös, legalábbis többségükben, a belátás, az önreflexió hiánya. Ami pszichológiai szempontból sokszor érthető is. Az ember nem szívesen vallja be saját magának, ha rossz döntést hozott. Mert akkor sérül az énkép. Pedig sokszor még csak. Nem is rossz döntést hoztak, hanem egyszerűen megváltoztak a körülmények. Nyugat-Európa nagyvárosai 10 év alatt shithole-ok lettek Magyarországon pedig munkaerőhiány van, ezért jobban megbecsülik, megfizetik az embert. Arról nem is beszélve, hogy mennyire élhető az ország.
De a londonisztáni, münchenabadi, amszterdamaszkuszi magyarok olyan sokszor mondták már el (másoknak és saját maguknak is), hogy milyen szar ez az ország, hogy milyen jó, hogy elhúztak innen... hogy nagyon nehéz ebből visszajönni. Mert a saját korábbi mondataikkal, gondolataikkal kerülnének szembe. Így inkább a valósággal mennek szembe, azt tagadják meg. A kognitív disszonancia klasszikus esete. És erre mindig valamilyen énvédő mechanizmus a válasz. És a diktatúrázás, korrupciózás, orbánozás a legjobb énvédő mecahnizmus. Igen, persze, vannak problémák kint - mondják - de akkor is a Zorbán!!! Meg a Mészáros! És hergelik bele magukat a különböző toposzokba, hogy miért ilyen szar ez az ország, és sosem jönnének haza.
Nyilván akkor sem, ha a Tisza győz, de talán ők is érzik valahol mélyen, hogy erre vajmi kevés az esély, így büntetlenül, kockázatmentesen lehet hőbörögni. És beállni a mindenszarozó Tisza-kórusba.
Jövő héten folytatjuk...
Szóval nem minden Tisza-szavazó hétpróbás gazember, sunyi ügyeskedő, nagyarcú yuppie, ütődött hülyegyerek, stb. Vannak köztük simán csak megvezetett, jószándékú kisemberek is. Persze, őket is egy negatív érzelem, a frusztráció – és gyakran az ehhez kapcsolódó irigység – hajtja. De ők azért nem akasztófáznak, börtönöznek. Ők tényleg elhiszik a szeretetországról, az eljövendő kánaánról szóló meséket. És egyben a vidéki Tisza-bázis nagy részét is ők képezik.
Merthogy elsősorban vidéki, alsó-középosztálybeli emberekről van szó. Akik rendesen dolgoztak, nem kifejezetten trendi, kozmopolita munkakörökben, de azért nem is WC-t pucoltak. (Nem mintha azzal bármi baj lenne ha valaki tisztességgel végzi, sokkal jobb, mint hogyha bűnöző lenne, de tüntetne a WC-pucolókért, ahogy az ezekben a napokban divatos.) A tisztességes munkával el is értek egy vállalható, elfogadható, középosztályi szintet, életminőséget. Mondhatjuk azt is, hogy kispolgárit – de ezt itt most nem pejoratívan értjük. És az ilyen jó értelemben egyszerű, szokványos, kispolgári létben élő embereknél természetes, hogy szinte kivétel nélkül családosak.
Mivel a magyar család- és társadalompolitika kifejezetten a családokat és a középosztályt tartja fókuszban, nyertesei is az elmúlt évek kormányzásának. Talán nem annyira, mint a nagyvárosi (főleg budapesti vagy agglomerációs) lakóparkokban élő, felső-középosztálybeli „yuppie-értelmiség”. És olyan magával hozott, örökölt előnyei sincsenek, mint a posztkommunista elit gyerekeinek. De van egy rendezett, működő, szerény, de stabil egzisztenciájuk.
Ám azt látják, hogy a szomszédnak jobban megy BIZTOS NER-ES!!! És lopott! Csalt, hazudott...rohadjon meg! Vagy ha nem is ennyire aggresszívan és gonoszul reagálnak, de a frusztráció ott van bennük. Mert hiába dolgoztak rendesen, hiába értek egy középosztálybeli életet, de úgy érzik, falakba ütköztek. Ráadásul valóban látják azokat, akiknek tényleg jobban megy, és hát egy kicsit irigyek is. Ez sajnos egy gyakori emberi tulajdonság.
De még ez is lehet, hogy igaza van. Lehet, hogy „azok” tényleg csaltak, loptak, hazudtak. Lehet, hogy épp a cikksorozat 2-es kategóriájába tartoznak. Az is lehet, hogy simán csak jobban használták ki a kormány adta lehetőségeket. Még akár seggnyalással, rokoni kapcsolatokkal, a tűzhöz közel, érdemtelenül is. A világ nem mindig fair. De mai csoportunk úgy érzi, ha mások jobban élnek, az neki is járna. És ha nem kapja meg, arról csakis a kormány tehet. Meg azok, akiknek jobban megy. Ezért le velük! Csak el kell zavarni ezeket a gazembereket, és máris kolbászból lesz a kerítés.
Pedig olyan is simán lehet, horribile dictu, hogy akiknek jobban megy, ők többet melóztak, ügyesebbek, szorgalmasabbak, vagy akár csak szerencsésebbek voltak. De a kispolgár számára ez az eshetőséget nem merül fel. Főleg ha még hergelik is. Amire nem csak a proli, de ő is fogékony. Ezért ha nem is kommentel alpári dolgokat, de lájkolni azért lájkolja Magyar Péter és bandája fröcsögéseit.
Az utóbbiak által sokat emlegetett „csalódott fideszes” ugyan elenyésző mértékben létezik, de azért van ilyen. Ők szinte mind a mai csoportba tartoznak. És ez a csoport nem menthetetlen – valóban szinte egyedüliként a tisza-szektások közül.
Az előző részek:
A seftes, akinek befagyott az okosság
A mormogó, ittmaradt (SZDSZ-es) értelmiségi
A jómódú, városi (agymosott) fiatal
A menő multis sales-es, informatikus
