Kik Magyar Péter szavazói? - Íme, a sorozat második része...
Fotó: Czeglédi Zsolt
Előző héten a Tisza-szimpatizánsok egyik látványos csoportját, a posztkommunista kulturális elitet vettük górcső alá. Az olyan sekélyes, de önmaguk hatása alá került, és a tömegekre is jelentős befolyással bíró „bulvár-értelmiségieket”, akik évtizedek óta sikerrel mérgezik a közéletünket, és jól meg is élnek ebből. De mivel az Orbán-kormány(ok) óta lassan de biztosan fogy körülöttük a levegő, csökken a befolyásuk és az életterük, ezért egyre agresszívebben és elkeseredettebben küzdenek ellene. Persze továbbra is a maguk aljas, sunyi eszközeivel, széplelket játszva, jóemberkedve, modoroskodva; hol „Kedvesek!” megszólítással illetve a követőiket, hol fanfárok közepette „kisorsolva” közöttük a lepukkant, eladhatatlan használt autójukat, stb. Az ő emberük Magyar Péter.
(Ha nem olvastátok, íme, az első rész.) Térképezzük akkor most tovább a Tisza-szavazótábor (vagyis reálisabban fogalmazva: Magyar Péter szektája) szociológiai-demográfiai hátterét. Azt, hogy milyen társadalmi csoportok, illetve milyen, viszonylag jól körülírható embertípusok képezik a tábort, pláne annak eltökéltebb részét, a bázist. Az egyes típusokba tartozók között valószínűleg sokan, sok ismerősüket fel fogják ismerni a következő hetekben a sorok között. Írjátok meg kommentben, ha van ilyen.
Jöjjön hát, a második etap, egy újabb tipikus társadalmi csoport, akik megveszekedetten rajonganak Magyar Péterért. Vagyis, pontosítsunk: megveszekedetten gyűlölik Orbán Viktort. Ez pedig:
2. A seftes, akinek befagyott az okosság
Ezek azok az emberek, akik a 90-es években az élet császárai voltak. (Értelemszerűen az akkori viszonyok között.) Minden héten ott piáztak a helyi menő diszkóban, túráztatták a diszkó előtt a tuningolt BMW-t, vitték haza a diszkóból a ku... dekoratív, aranyásó csajokat. De volt köztük olyan is, aki kidobó volt valamelyik egyetemi klubban. (A menő diszkókban kidobónak lenni nagyjából csak akkor lehetett, ha valamelyik gengszterbrigádhoz tartoztál, az egy másik csoport; akikről most szó van, azok nem voltak ekkora gazemberek, inkább csak kis- vagy közepes szélhámosok.) És persze nem is mindegyiküknek volt szorosabban köze a diszkókhoz.
Hogy miből éltek? Seftelgettek, csempészgettek, mindig a zavarosban halásztak. A 90-es évek rendezetlen, egyszerre posztkommunista és vadkapitalista körülményei között ezt nagyon lehetett csinálni. A lakosságnál volt bizonyos mennyiségű elkölthető pénz, ám nagy dolgokra (ház, komoly vállalkozás, masszívabb befektetés, stb.) még nagyon kevesen mertek gondolni. Viszont a velúrcsizma, meg a svájci használt autó elérhető is volt, meg kicsit státusz-szimbólum is. És hiány volt belőlük, úgyhogy aki behozta (becsempészte), annak jól ment.
Ezek a simlis, kanyalós, autónepper, stb. figurák nem voltak feltétlenül rossz, gonosz emberek. (Bár amint azóta kiderült, ilyen is akadt köztük bőven.) Sok esetben csak link arcok voltak, akik mindig a könnyebb utat keresték, sumákoltak. Igazán dolgozni, odatenni magukat nem szerettek, de jólétre, magas státuszra pozícionálták önmagukat. Kétes ügyletekben utaztak, másokat lehúztak, vagy csak a zavarosban halásztak.
Persze, lehet, hogy mellette valami himi-humi diplomát is szereztek jó páran közülük. Gyakran szülői segítséggel bekerülve az egyetemre; vagy ha ehhez kevés volt a gyerek, akkor valamilyen „fizeti és viheti” papírt adó suliba íratták be. De bármit is végzett, nagggggggyon büszke rá; hiszen ő értelmiségi, kérem! Pláne, ha tényleg igazi egyetemre járt. Még akár a himi-huminál eggyel magasabb kategóriában is. Mondjuk, például fogorvosi szakra. Még véletlenül sem orvosira, mert az nehéz, a fogorvosi sokkal könnyebb, de az is egy ORVOSI diploma, a szülők is elégedettek, büszkék, gazdag após fel is szerelte neki a rendelőt tip-top cuccokkal...
Nem, nem azt mondom, hogy minden fogorvos ilyen. Van egy csomó nagyon rendes, lelkiismeretes, szakmai elhivatottsággal is rendelkező fogorvos. De a fogorvoslásban tudjuk, milyen nagy bizniszek vannak, főleg a nyugati határ közelében. Vagy akár beljebb is az országban, ha sikerül idáig beutaztatni a külföldieket.
Szóval volt mindenféle okosság. Mérsékelt teljesítményekkel, sok-sok sumákolással, egész jó eredményekkel – gyakran érdemtelenül. Mára viszont megváltozott a világ. Besültek a bizniszek. A seftelést, lébecolást, az okosságot már nem tudják olyan gátlástalanul csinálni, nem megy már úgy az életművészkedés, mint régen. És ezért természetesen nem ők a hibásak. Hanem a kormány. (Ráadásul némelyiket még a törvény is utolérte.) Frusztráltak, csalódottak rosszkedvűek lettek, irigykednek és bosszút akarnak állni.
Na, ezek ma mind megveszekedett, véresszájú Magyar Péter hívők.
Vajon egy új kánaánban reménykednek? Vagy simán csak similis simili gaudet? Hasonló a hasonlónak örül? Ti is ezt látjátok a tiszásokon? Nektek is vannak ilyen ismerőseitek?
- Jövő héten jön a harmadik rész...
