Pesti Srácok

Macron és Scholz is Magyarország mellé állt a jogállamisági vitában

Macron és Scholz is Magyarország mellé állt a jogállamisági vitában

Brüsszel jogállamisági hisztije olyan szinten kiverte a biztosítékot, hogy még az Orbán-kormánnyal kevésbé baráti hangnemet megütő vezetők is hazánk védelmére keltek. A Magyarország melletti kiállás Emmanuel Macron részéről talán kevésbé meglepő, hiszen a francia elnök az utóbbi időben igyekezett közelebb kerülni Orbán Viktorhoz, azonban Olaf Scholz fellépése már komoly gyomrost ad Európa baloldali elitjének.

A Mandiner szerint jó híreket közölt a Politico. A lap kifejtette, hogy „az EU nagyágyúi azt szeretnék, ha Brüsszel kíméletesebben értékelné Magyarország korrupciós ügyekben elért eredményeit”. Kifejtik, hogy Franciaország és Németország – Olaszországgal egyetemben – egy 12 kormányból álló csoportnak a fő szószólói, akik felszólítják az Európai Bizottságot, hogy vizsgálják felül a 3000 milliárd forint befagyasztásáról szóló döntést, mert Magyarország nagyobb előrelépést tett a korrupcióellenes intézkedések terén, mint amekkorát Brüsszel elismer. Ez a csoport a lap szerint úgy véli, hogy ha nem kerül sor egy új értékelésre, akkor a Tanácsban nem biztos, hogy minősített többsége lesz a pénzeszközök befagyasztásának.

Az uniós nagykövetek múlt heti találkozóján Franciaország és Németország nem értett egyet a Bizottsággal. Szerintük az Orbán-kormány teljesíti azt a 17 korrupcióellenes reformot, amelyet a források befagyasztásának elkerülése érdekében vállalt, és ezt a befagyasztás arányának csökkentésével kellene tükrözni, amely jelenleg a kohéziós alapok 65 százalékának felel meg. Arra kérik a Bizottságot, hogy november 19-nél későbbi határidővel végezzen új értékelést, hogy az tartalmazza azokat a reformokat is, amelyeket az Orbán-kormány azóta elfogadott. Egyelőre nem világos, hogy a Bizottság készít-e felülvizsgált értékelést.

PestiSracok facebook image

– mondta hétfőn Paolo Gentiloni, az EU gazdasági biztosa. Továbbra is vannak azonban, akik Magyarország ellen szólalnak fel a kérdésben. A Politico is idézett egy állítólag magas rangú diplomatát, akinek nem igazán tetszik, hogy a nyugat-európai vezetők nem támadnak ránk egységesen.

– mondta egy magas rangú uniós diplomata.

Forrás: Mandiner/Politico; Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.