Pesti Srácok

A nemzet karvalya Recskre küldené kényszermunkára az egyházakat

A nemzet karvalya Recskre küldené kényszermunkára az egyházakat

Aki szerint rég villant meg Tóta W. Árpád, annak ajánlunk egy olyan videót, amely miatt egy normális világban még a baloldal is keményen felháborodna és elhatárolódna. De a nemzet karvalya simán uszíthat, az árulást mesterfokra emelő Stumpf András pedig csak mosolyog mellette és egyetért.

Most kezdésként fordítsuk meg ezt a szituációt. Ha bármelyik nemzeti oldalon tevékenykedő publicista, influenszer, újságíró vagy bárki olyat mondana, hogy kényszermunkatáborba kéne zárni a baloldaliakat, egészen Brüsszelig csapnának a lángnyelvek. Áldozatpóz, jóemberkedés és bár tudjuk, milyen álságos alakok ezek, még igazuk is lenne a felháborodóknak, mert ilyet nem mondunk, nem gondolunk. Csak diktatúrákban fordul ilyesmi elő, ahogy ez meg is történt, amiben szerintük most éppen nyakig benne vagyunk. De ez a Tóta W. Árpád néven lézengő véglény most ismét belerúgott egyet az egyházakba, nem is akárhogyan. Tudjuk, hogy gyűlöli a magyarokat, a keresztényeket, a zsigeri sátán jön ki belőle, de ez a senkiházi most éppen azt mondta, hogy Recsken kéne újranyitni a keresztény egyházaknak a munkatábort és még viccelődött is ezen. Ott volt a nemzet karvalya mellett Stumpf András is, aki elvileg nagy keresztény, de tudjuk jól, aki eladja a lelkét, nem csak politikai oldalt vált, hanem akár vallást is. Egy szava nem volt ehhez a gusztustalan aljassághoz, csak nevetgélt és hebegett-habogott. Talán furcsa volt, hogy valami nem RÓLA szólt. 

A nemzet karvalya büszkén küldené a papokat újra Recskre kényszermunkatáborba.
A nemzet karvalya büszkén küldené a papokat újra Recskre kényszermunkatáborba.

Szabadon repked a karvaly

Ha csak legyintünk egyet, hogy a szokásos, az itt nem elég. Az ilyen velejéig romlott hazátlanok óriási károkat okoznak, és ha érzik, hogy nincs kontroll, a határ a pokol legmélyebb bugyra számukra, mert nekik ez nem zsold kérdése. Persze, nem árt a külföldi lóvé, de ez szívből jön, a rothadt, gonosz szívükből. És ha már Recsknél tartunk, ezzel a röhögcsélős szemétkedésével belerúg azokba az emberekbe, akik válogatott kínzásokat szenvedtek el ártatlanul Recsken, azokba, akik étlen-szomjan vágták a követ és izgultak, hogy este ne kelljen a három fokos vízben térdig állniuk órákat, vagy ne kössék gúzsba a tűz mellett, hogy amikor kiengedik a köteleket, akkor még jobban fájjon az égési sérülés. Ezen röhög a rohadék Tóta W. Árpád, ilyen kínzásokat kíván az Egyházaknak. Ha már Recsket említette, akkor jó helyen jár, mert a hasonlóan aljas elvtársai pont a nemzeti oldal és az Egyházak ellen indították az ötvenes évek elején azt a terrort, amin most jókat nevet és hasonlókat kíván. A minta egyértelmű, de lesz-e ennek a néhány gondolatnak következménye?

Tóta W. még azt is elmondja, hogy Kiss-Rigó László püspöknek egyedül egy egész hegyet ki kéne fejtenie. És van pofája ilyeneket hörögni az éterbe. Tóta W. elvtárs, ha annyira ki akarod nyitni Recsket, hát tessék, de legyen egy feltétel. Ha át akarod élni a szenvedéseket, kezdd magadon, biztos lennének olyanok, akik segítenének neked ebben, de még szádra ne vedd a magyarokat és az Egyházakat. Elég volt. Vagy, ha ilyen rossz itt, és úgysem köt ide semmi a magyargyűlöleteden kívül, menjél Bezzegromániába és élj ott. Biztos jobb, mint Recsk. Ebben talán még Stumpf András is egyetért.