Emmanuel Macron francia elnök azt állította, az uniós tagság része, hogy vannak bizonyos korlátok, és egyetlen tagállamnak sem szabad olyan lépéseket tennie, amelyek gyengítik a blokkot – írja a Magyar Nemzet. Macront egyáltalán nem sokkolta a találkozó, és kiemelte, hogy a későbbiekben még hasznos lehet az Orbán–Putyin találkozó. A magyar miniszterelnök telefonon tájékoztatta Jens Stoltenberg NATO-főtitkárt és Charles Michelt, az Európai Tanács elnökét a közelgő megbeszéléséről az orosz elnökkel.
Egyáltalán nem kell megtiltani egy állam- vagy kormányfőnek, hogy egyik vagy másik irányba menjen. Amit én kérek, tiszteletből és lojalitásból, az az, hogy egy ilyen találkozó előtt és után is egyeztessünk. Ne használjuk fel ezeket a kétoldalú kapcsolatokat arra, hogy olyan dolgokról tárgyaljunk, amelyek gyengítenék az egységünket. Úgy gondolom, hogy az ukrajnai háború kezdete óta az volt az erősségünk, hogy egységesek voltunk, gyorsak voltunk, és tartottuk a frontvonalat
– mondta Macron a találkozóval kapcsolatban, majd hozzátette, hogy Magyarország szuverén döntést hozott arról, hogy csatlakozik az európai közösséghez, aminek köszönhetően a magyar embereknek sokkal jobb az életük. Ugyanakkor a francia elnök szerint távol áll tőle, hogy erkölcsileg kioktassa a magyar miniszterelnököt, ugyanis a tagállamok kormányai több irányba is gond nélkül politizálhatnak. Mi több, Macron szerint az, hogy Orbán Viktor az európai vezetőkhöz képest jó kapcsolatokat ápol az orosz elnökkel, egy ponton még jól is jöhet majd – célozhatott itt esetleges béketárgyalásokra.
Könnyű azt mondani, hogy ez Európa. De ha egy szuverén döntést összekeverünk egy katonai beavatkozással, akkor súlyos ellentmondásba ütközünk. Különböző érzékenységi szinteken állunk, amit minden állam- és kormányfő ki is fejez, de valójában ez nem befolyásolja a fellépésünk folytonosságát. Úgy gondolom, hogy tiszteletben kell tartanunk mások érzékenységét, ha meg akarjuk őrizni az egységet
– jelentette ki a francia elnök, majd megjegyezte, hogy egyáltalán nem sokkolta a találkozó, és kiemelte, hogy a későbbiekben még hasznos lehet az Orbán–Putyin találkozó.
Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher
TalEle
2023-10-28 at 16:12
Orbán abban különbözik az EU-s sorosista f@szopóktól, hogy kb. 10 évre előre látja a várható világpolitikai folyamatokat…
Vízöntő
2023-10-28 at 09:01
Macron irigy, fontoskodva lekezelő szemétkedése olcsó provokáció is. Láttuk a találkozóról szóló felvételeket. Putyin, Orbán, és a TV stábokon kívül még vagy tízen a két oldalon összesen!
Orbán Viktor előre jelezte a találkozót, aki meg beszámolóra vágyik nézze meg a TV felvételeket, de be nem számoltathat!
Akinek fárasztó volt odautazni, mert le akarja győzni Kínát, az a bukottak csoportjában fog később kunyerálgatni, ha nem kergetik el addig!
Ezek szerint
2023-10-28 at 08:52
Minden ellenkező híresztelésel szemben létezik a világnak egy másik fele, amelyről nem akarunk tudni, de mégis számításba kell venni. Erre gondolt Macron, hogy jó lenne, ha valaki elmondaná, hogy mi folyik ott?
Nahát
2023-10-28 at 08:02
Macron egy értelmes vezető, kár, hogy Soros fogja a nyakát. (Van erre egy vulgárisabb kifejezés is.)
Füge
2023-10-28 at 07:22
Ez a valódi unyijó! Csak azzal és azt beszélhetsz amit ők egyeztetnek (engednek) neked. Ha vagy olyan hülye és engedsz nekik!
Egységről prédikál, de mikor is kérdeztek ők meg bennünket bármiről is az “egység” iránya kérdésében…. soha,
Roglalkozzon inkább az uborka görbületével!
Angie
2023-10-28 at 07:14
Sunyi kis tetű ez a pali! Ott támad hátba minket, ahol csak tud, a Momentum meg lelkes csicskása!
na4
2023-10-28 at 05:30
Próbál jópofizni McDonald’s Napoleon. Érzi a vesztét.
pm
2023-10-28 at 04:21
Nem kell egyből hasra esni egy támogatónak tűnó vélemény miatt. Elég sokféle lábon áll az eus politika, bármilyen ügyhöz lehet legalább egy olyat találni mindig aki az ellenkezőjét mondja mint a többi. A tett és a vélemény között is különbség van..Mondani bármit lehet, holnap akár meg is gondolhatja magát. szóval egy ilyen kijelentés megfelelően nem jelent még semmit.
Édi
2023-10-27 at 23:02
Magyarország egyeztessen, jelentsen, hogy kivel mit beszélt, de a magallamoknak ezt nem kell, elvégre ők a főnökök, hogy néz az ki, hogy a jelentéstevoknek a tartotisztjuk bármit is az orrára köt.
moliere
2023-10-27 at 22:08
Mondjuk én Putyin helyében azt üzenném Macronnak, hogy ha az ukrán háborút elveszítő nyugat kudarcából “arcvesztés nélkül” akar kikecmeregni Franciaország, akkor inkább tőle vegye VILÁGPIACI ÁRON az uránt, ne pedig azoktól az ausztráloktól, akik a tengeralattjáró-biznisz során a franciák szájába szartak, amerikai utasításra.
Sas
2023-10-27 at 22:07
kettős játékot játszik a genya francia-OV-t “küldik” előre.
moliere
2023-10-27 at 21:56
Szerintem valami olyan ajánlattal készül Macron Putyin felé, hogy ő (“Ő!”) majd segít kikecmeregni Oroszországnak a háborúból “arcvesztés nélkül”, de cserébe kéne neki egy dollárért urán a 200 dollár helyett… És persze ténylegesen ezt rajtunk keresztül tervezi elérni. Kifelé meg még majd úgy csinál, hogy még mi is legyünk neki hálásak. Hálánk jeléül például kapjanak még több megbízást a Paks II kapcsán. Mondjuk.
Nincs ezzel gond. Helyezzék ide a Dacia összes leendő elektromos modelljének termelését és fejlesztését Budapestre, “Csepel” márkanév alatt! Például. Aki kapni szeret, szeressen adni is! 🙂 Ja, nehogy elfelejtsem, az Auchan és egyébként az itt jelen sem lévő Carrefour forgalmazzon 70%-ban magyar élelmiszert, beleértve a cukrot, növényolajat, húst, lisztet!
Attól most frankofil hajlamaim miatt eltekintenék, hogy végül hajoljon le, egészen a lába közé és nyalja ki a saját seggét. De a minket kifosztó és még a komcsikkal és libsikkel jól meg is alázó és sakkba szorító nyugatiak közé tartoztak.
Mekkelek
2023-10-27 at 21:54
A franciák nêmetek vagy az usa százszor akkora üzleteket bonyolít az oroszokkal, mint a mi gázunk?
moliere
2023-10-27 at 21:50
Lefordítom emberi beszédre:
“Macron számára még hasznos lehet egy ember, aki hajlandó vele is és az oroszokkal is, és akár a türk népekkel is tárgyalni, most, hogy a franciák elestek az INGYENES nigeri urántól, tekintettel arra a két apró tényre, hogy a világ urántermelésének több, mint felét Kazahsztán és Oroszország villantja, és hogy a francia lakossági fogyasztás és ipar áramellátásának több, mint 60%-át az eddig INGYENES nigeri uránra épült atomipar biztosította. A kínai autóipar folyamatban lévő európai áttörése a francia gazdaságot két-három év alatt olyan szinten küldi a padlóra, hogy ebben a formában a Renault és a PSA megsemmisül (esetleg Kína megveheti a brandeket… habár minek?) Ilyen formában a teljesen kibillenő francia költségvetés hónapokon belül megérlel egy szociális-civilizációs polgárháborút. Nem vicc, rohadtul rövid időn belül kurva világ lesz ott. (Amit sajnálok, de az idiotizmus, a polkorrektség és beszariság lezúzta az eredetileg a szellemre, a bátorságra és a szókimondásra épült francia kultúrát. Ennyike.)
2 ÉNAKI
2023-10-27 at 21:28
Macron mint politikus jó,az eszét tudja hasznàlni,igyekszik a kapcsolatot mindenkivel fenntartani,még akkor is,ha nézeteik elcsúsznak egymás felett. Rendkivüli az alkalmazkodási készsége,ami erőt is jelent egy bizonyos szintig.
Orientál
2023-10-27 at 20:39
Macron vedd mér észre hogy Orbán Miniszterelnök Úr azt mondta hogy nagyon kemény fárasztó tehát szerintem vitái voltak Putyin Miniszterelnök Úrral. Én tudom hogy a francia elődeid mint az I. Károlyotok na meg a trianonotok amit csináltak velünk magyarokkal. Ja és a románjaitok mára rengeteg év nem akarják megadni az erdélyi magyarság autonómiáját na ti miattatok. Egyszer sem harcoltál a covid helyreállítási milliárdjaink megkapásunkért.
HUXIT
2023-10-27 at 20:31
Macron még mindig normálisabb a többinél, és kicsit távlatosabban is bír gondolkodni, mint ők.
Azt viszont nem tudom, mit kell az alatt érteni, hogy “az ukrajnai háború kezdete óta az volt az erősségünk, hogy egységesek voltunk, gyorsak voltunk, és tartottuk a frontvonalat”. Ez a fajta egységesség, gyorsaság, amivel kismillió szankciót egységesen bevezettek, sz*rt sem ér. Gyorsak voltak: gyorsan kicsinálták Európát. Tartották a frontvonalat: semmit nem jelentő nagyotmondás.