Pesti Srácok

Macron kitart az oltatlanokról tett, vitatott kijelentése mellett

Macron kitart az oltatlanokról tett, vitatott kijelentése mellett

Emmanuel Macron francia államfő pénteken megerősítette, hogy "teljesen vállalja" a három nappal ezelőtti vitatott kijelentését azokról, akik nem vették fel a koronavírus elleni oltást.

– mondta a köztársasági elnök Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével közösen tartott sajtótájékoztatóján Párizsban, amelyet abból az alkalomból rendeztek, hogy Franciaország január elején fél évre átvette az Európai Unió soros elnöki tisztét.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott Emmanuel Macron.

– jelentette ki még kedden a köztársasági elnök a Le Parisien című napilapnak adott interjúban az oltási igazolásról szóló törvénytervezet parlamenti vitája kapcsán.

– fogalmazott. Az államfő pénteken megerősítette, hogy a kormány a koronavírus elleni stratégiáját az oltásra építi. Emmanuel Macron szerint "ez egy teljesen európai folyamat, amely azok számára szigorít, akik nem kaptak oltást".

– mondta a francia elnök.

A védettségi igazolást a tervek szerint január 15-én felváltó oltási igazolással a kormány célja, hogy a koronavírus gyorsan terjedő omikron variánsa miatt nyomást gyakoroljon arra a csaknem 5 millió emberre – az oltásra jogosultak 9 százalékára –, aki még nem kérte a koronavírus elleni vakcinát.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.