Pesti Srácok

Maduro elleni merényletre készülőket tartóztattak le Kolumbiában

Maduro elleni merényletre készülőket tartóztattak le Kolumbiában

Kolumbiában letartóztattak négy venezuelai állampolgárt, akik a gyanú szerint arra készültek, hogy elrabolják Nicolás Maduro venezuelai elnököt – jelentette csütörtökön a kolumbiai média.

A négy venezuelait – köztük egy nőt – a fővárosban, Bogotában és az észak-kolumbiai Barranquillában tartóztatták le, az El Tiempo című napilap szerint részben az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) információi alapján. A beszámolók szerint a gyanúsítottak között vannak olyan kiképzők, akik részt vettek a Maduro elleni májusi, elvetélt puccskísérletben, továbbá fegyvereket és egyenruhákat biztosítottak a művelethez. A letartóztatottak egyikét azzal is gyanúsítják, hogy hozzájárult annak a 2018. augusztusi támadásnak a megszervezéséhez, amelyben két, robbanószerrel felszerelt drónt reptettek Maduro felé egy katonai parádén, és felrobbantották őket. Az államfő nem sebesült meg.

Egy venezuelai bíróság augusztusban 24 év börtönre ítélt tizenöt lázadó venezuelai katonát azért az elvetélt partraszállási kísérletért, amelyet két volt amerikai kommandós részvételével hajtottak végre, hogy elfogják Maduro elnököt és megdöntsék hatalmát. A két egykori zöldsapkás katonára, Luke Denmanra és Airan Berryre 20 évi börtönbüntetést szabtak ki. Caracas szerint a floridai székhelyű Silvercorp biztonsági cég alkalmazottja voltak, amelyet Jordan Goudreau amerikai zöldsapkás katona vezetett. Az inváziós alakulatot a szomszédos Kolumbiában készítették fel, a venezuelai elnök ügynökei azonban neszét vették a készülő akciónak, és a partraszállás helyszínén már várták a fegyvereseket. Caracas azzal vádolta Donald Trump amerikai elnököt, hogy közvetlen felelősség terheli az akcióért, amelyben – venezuelai közlás szerint – nyolc támadót megöltek. Washington és Bogotá egyaránt tagadták, hogy közük lett volna az inváziós kísérlethez.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?