Nagy a zavar Márki -Zay fejében, aki Pécsett az ’56-os magyar forradalomhoz hasonlította az orosz–ukrán konfliktust. Azt mondta: nem szabad magára hagyni a szomszédos, „testvéri népet”, mint ahogy annak idején bennünket, magyarokat. Miközben a baloldali jelölt egy hamis történelmi analógiát sulykolt, elhallgatta, hogy Ukrajna több európai országtól is kap fegyverszállítmányokat, Oroszországot pedig az Európai Unió és az Egyesült Államok is szankciókkal sújtja – írja az Origo.
Hamis történelmi párhuzammal érvelt a háború mellett Márki-Zay Péter, aki szerdai pécsi kampányzáró rendezvényén már azt állította, hogy Ukrajna most Magyarország háborúját vívja. Az orosz–ukrán háborút az 1956-os magyar forradalommal vetette össze, miközben a magyarok akkor a Rákosi-diktatúra ellen léptek fel, de a szabadságharcot a szovjet hadsereg a magyar kommunista vezetőkkel együttműködve fojtotta vérbe. Márki-Zay abban sem mondott igazat, hogy Ukrajna egyedül küzd, hiszen Zelenszkij elnök folyamatosan élvezi az amerikai és európai támogatást. Arról is hallgatott a baloldal miniszterelnök-jelöltje, hogy a háború kitörése óta Oroszországot kemény szankciókkal sújtja az Európai Unió és az Egyesült Államok, Ukrajna pedig rendszeresen kap fegyverszállítmányt és más segítséget. Az Európai Bizottság február végén jelentette be, hogy 450 millió eurót (mintegy 164 milliárd forint) terveznek fegyverekre költeni Ukrajna számára, és további 50 millió eurót (18 milliárd forint) orvosi és egyéb felszerelésekre.
A kárpátaljai magyarokat is feláldozná külföldi érdekek mentén
Márki-Zay azzal is Ukrajna fegyverekkel való támogatása mellett agitált, hogy meg kell védeni a kárpátaljai magyarokat. Álláspontja teljesen szemben áll az Orbán-kormányéval, amely épp a kárpátaljai magyarok védelme érdekében nem szállít fegyvereket Ukrajnába, és nem is engedi át a szállítmányokat Magyarország területén. A baloldal miniszterelnök-jelöltje beszédében 1848-as és 1956-os példán keresztül vezette le, hogy a szabadságért mindig a fiatalság harcolt, akár véráldozat árán is. Szerinte Orbán Viktor ezt elfelejtette. A fiatalok viszont ma is érzik, ahogy Márki-Zay fogalmazott:
igen, a fiataloknak a vér fontosabb, mint az olaj. Nagyon szomorú, hogy vannak, akik megöregedve ezt elfelejtik.
Gyurcsány jelöltje ezzel megint kiállt a háború mellett, ahogy azt a teljes baloldal teszi. A baloldali miniszterelnök-jelölt megint a külföldnek akart megfelelni. Szinte szó szerint idézte a háborúpárti cseh védelmi minisztert, aki azzal a kijelentésével mondta le a budapesti V4-találkozót, hogy:
Mindig támogattam a V4-et, és nagyon sajnálom, hogy az olcsó orosz olaj most fontosabb a magyar politikusoknak, mint az ukrán vér.
Márki-Zay erre a mondatra utalva folytatta azt a baloldali háborús uszítást, amelyet még jóval az ukrajnai orosz invázió megkezdése előtt indított el. Gyurcsány Ferenc jelöltje február 13-án a baloldali aktivista, Gulyás Márton internetes műsorában arra a kérdésre, hogy ha kirobban a konfliktus, miniszterelnökként biztosítana-e katonai segítséget, azt felelte:
Hát hogyha a NATO úgy dönt, akkor akár katonait is.
Már tíz nappal a háború kirobbanása előtt bele akarta sodorni hazánkat a fegyveres konfliktusba. Aztán az ATV Egyenes beszéd című műsorában is háború párti nézeteket hangoztatott.
Tehát, hogyha a NATO úgy dönt, hogy akár fegyverekkel is támogatja Ukrajnát, akkor természetesen ezt mi is támogatni fogjuk.
Később még abszurdabb kijelentésekre ragadtatta magát, február 27-én közzétett szokásos heti Facebook-videójában azt állította:
Orbán Viktor egy személyben felelős azért, hogy Ukrajnában háború van és emberek halnak meg
– idézi fel a hírportál.
Egy nappal később azt hazudta közösségi oldalán, hogy
Orbán Viktor letagadja a magyar katonai részvételt, miközben áldozatot és kockázatvállalást kér a magyar katonáktól. Mindezt egy olyan célért, egy olyan idegen hatalom érdekében, amit nemzete és szövetségesei elárulásával, propagandával, kémbankkal és számos más módon is támogat.
Fentieket rögtön cáfolta Kovács Zoltán, nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár úgy reagált: fake news, hogy magyar katonai repülő szállítana fegyvereket Ukrajnába.
Magyar személyzettel, magyar területről, magyar területen keresztül, magyar repülőgép nem szállított fegyvereket Ukrajnáb
– hangsúlyozta az államtitkár. Hozzátette: egy, a NATO keretei közötti, többnemzeti együttműködés keretében három magyar felségjelű gép lát el ezzel kapcsolatos feladatokat.
Forrás: Origo; Fotó: Horváth Péter Gyula/PS
Ezek szerint
2022-04-01 at 18:11
Mivel a régi tanácsköztársasági recept szerint a vér mindent tisztára mos, Felícia asszony csakis abban mosogat.
Fogytán a fiatal vér (az idős nem jó) pótolni kell.
időgyógyász
2022-04-01 at 17:44
Ezt a pózt, már láttuk, az az ember is csunyán végezte., de egy megfelelő zárt helység szakképzett ápolókkal biztos menedéket nyujtana számára. Éljen vele !
Ezek
2022-04-01 at 17:39
Az már egyszer volt, hogy nem kell félni a vértől, mert az a Proletár diktatúra tanácsállamában mindent tisztára mosott a népbiztosok szerint.
Rajta hát Zaj márki, mutasd meg a sajatjaidon, hogy milyen fontos vér spriccel ki belőlük a csatatéren a kövezetre aztán majd beszélgetünk arról, hogy belőlünk mégis inkább az Országos Vérellátó Szolgálat szívja ki.
vonuljonvisszabelebetegedett
2022-04-01 at 17:12
A thumbnailen elég furcsán áll. Valami nincs rendben vele. Elfogyott az ereje? Öregnek látszik a videókon. Pár nap alatt beleőszült a kampányba. Ki van készülve, nem való miniszterelnöknek, de vezető beosztásba se. Menjen haza, foglalkozzon a családjával, nem bírja a terhelést. Nem neki való. Élje azt az életet, amit megtanult amerikában. Amishok között. Legyen puritán, vonuljon el a világ nagy dolgai elől. Hagyja meg azoknak, akiknek megy. Kapcsoltassa ki a villanyt, a gázt, a vizet. A fűtést pedig úgy oldja meg, hogy ne szennyezze a környezetet. Mutassa meg, hogy kell azt a kiváló rezsicsökkentést csinálni. Abban talán még jó. De, amíg nem teszi, addig ne várja el másoktól. Csak lenne már hétfő, és jelentené be, hogy elvonul a világtól… Mindenkinek az lenne a legjobb, neki is.
Tények
2022-04-01 at 15:40
TÉGED MÁRKI ZAY, MEG ÚGY FELAKASZTANI (LÁBÁNÁL FOGVA) AZ EPERFÁRA, MINT AHOGY A MISKOLCIAK TETTÉK 56-BAN RADULY JÓZSEF ÁVÓSSAL A 65-ÖSÖK UTCÁJÁBAN.
KÁR, HOGY NEM LEHET KÉPET BEMELLÉKELNI.
ENNEK A MOCSOKNAK NEM KIVÁNOK MÁST.
khm
2022-04-01 at 14:57
A lengyel az valóban testvéri nép.
ezek,pedig nem!
MZP úgy feszít, mint a lámpavason szoltak
2022-04-01 at 14:22
Makiszar a borítóképen úgy feszít, ahogyan végezni fogja. Várhatóan csúnya halott lesz.
Királytigris
2022-04-01 at 14:17
https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20220401-amerikabol-jottem
Orientál
2022-04-01 at 14:16
Megérne több 100 autóbuszt az ilyenekkel mint Márki-Zayékkal Gyurcsányékkal Szabó Tímeáékkal Fekete-Győrékkel Jakabékkal Niedermüllerékkel Potocskánéékat és a többi háborús párti balliberális zöld elvtársaikkal megtölteni és ajándékba kivinni ezeket Zelenszkijéknek ,egyből vessék is őket be a harcok tűzvonalába. Mer ezek csak pofáznak ,másokat küldenének a halálba.
Sico
2022-04-01 at 14:11
EZ A SÖTÉTAGYÚ KANCIGÁNY A SAJÁT -ÉS CSALÁDJA VÉRÉVEL KUFÁRKODJON, KÖZÜNK NINCS AZ UK HÁBORÚHOZ,KINEK TESTVÉRE AZ UKRÁN…..
Királytigris
2022-04-01 at 14:09
Ez a sorosi samesz balf.. Makiszar menjen harcolni az orosz-ukrán frontra a “testvéri” ukrán népért, ha annyira odavan értük.
Senki nem akadályozza meg ebben. Ne mások farkát verje a csalánba, hanem a sajátját, meg azokét akik őt tolják az előtérbe és támogatják!
Uncle Ment
2022-04-01 at 13:52
Én hiszek abban, hogy a magyar nép többsége,
a magyar emberek
nem hülyék.
makimajom
2022-04-01 at 13:45
Menjél, add a véred, bzi! Hülye vagy, csak nem forogsz. Testvéri nép…. ccc… idióta, meg aki beveszi a szövegét, az is. Ostoba fsz.
Akárki
2022-04-01 at 13:41
Na, akkor add gyermekeid vérét, TE HAZAÁRULÓ BAROM!!!
BZ
2022-04-01 at 13:41
Ez a Marky hūlye. Nem tudja,hogy mit beszèl. Szègyen hogy az ūtődött fejèvel a Zselinszkij ès az Usa àltal kirobbantott háborùt 1956 hoz hasnlìtja. Zajos Marky nem mindegy,hogy azt mondjàk neked idd ki,vagy vidd ki. Ugye èrted elvtàrs?
api01
2022-04-01 at 13:25
Ez egy idióta