Száznegyven éve, 1879. november 1-jén született gróf Teleki Pál miniszterelnök, földrajztudós, akadémikus, a múlt század egyik legellentmondásosabb megítélésű magyar politikusa. Darányi Kálmán, aki 1936 és 1938 között töltötte be a miniszterelnöki tisztséget, nyolcvan éve, 1939. november 1-jén hunyt el.
Teleki Pál
Széki Teleki Pál gróf erdélyi arisztokrata családból származott, egyik őse erdélyi kancellár, apja rövid ideig belügyminiszter volt. Jogi tanulmányai mellett geológiát és földrajzot is hallgatott, és a geográfia lett élete nagy szenvedélye. Közéleti pályáját 1904-ben Szatmár vármegyei szolgabíróként kezdte, a következő évben alkotmánypárti programmal országgyűlési képviselővé választották. Több külföldi tanulmányutat tett, járt Szudánban és az Egyesült Államokban is. 1909-ben nevezték ki a Földrajztudományi Intézet igazgatójának, 1913-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja lett. Az első világháborúban önkéntes főhadnagyként szolgált a szerb és az olasz fronton, az összeomlás után, 1919-ben részt vett a tanácskormány ellen szerveződő szegedi ellenkormányban. 1920-ban a trianoni békeszerződésről tárgyaló küldöttség tagja volt, de a néprajzi viszonyokat híven tükröző, híres “vörös térképével” sem tudta elérni, hogy a győztes hatalmak Magyarország megcsonkításakor figyelembe vegyék az általuk is deklarált etnikai elvet.
1920 márciusától külügyminiszter, majd júliustól 1921 áprilisáig kormányfő volt, és a sors fintoraként neki kellett a parlamenttel ratifikáltatnia a trianoni békediktátumot. Fellépett a fehérterror tiszti különítményesei ellen, kisebb földreformot hajtott végre, ugyanakkor bevezette a botbüntetést és Európa első “faji” jogszabályát, a numerus clausust, amelyben ugyan nem szerepelt a zsidó szó, de kimondva-kimondatlanul ellenük irányult. Tisztségéről az első királypuccs után lelkiismereti okokból mondott le, miután királypártiként kiéleződött viszonya Horthy Miklós kormányzóval. Továbbra is képviselő maradt, neve felmerült az 1925-ben kirobbant frankhamisítási botrány kapcsán is, mert a hamis bankjegyeket az általa vezetett térképészeti intézetben nyomtatták. Főcserkészként vezette a hazai cserkészmozgalmat, folytatta tudományos munkásságát is, tanszékvezető és egyetemi rektor, az Eötvös Kollégium kurátora, az értelmiségi elitképzés irányítója volt, 1925-ben akadémikus lett. Több tudományos intézetet hozott létre, és a revíziót igyekezett tudományos érvekkel alátámasztani.
Az angolbarátságáról ismert Telekit 1938-ban ismét országgyűlési képviselővé választották, 1939 februárjában Horthy Miklós kormányzó a németekkel szimpatizáló Imrédy Béla helyére őt nevezte ki miniszterelnökké. A parlament három hónappal később fogadta el a még Imrédy által benyújtott, de Teleki által sem ellenzett második zsidótörvényt, amely már faji alapon állt, és megkezdődött a harmadik zsidótörvény előkészítése. Teleki elfojtotta a baloldali mozgolódásokat, de betiltotta Szálasi szélsőjobboldali Hungarista Pártját is. Kormányzása alatt – német támogatással – folytatódott a területi revízió, visszakerült Kárpátalja, a második bécsi döntés után Észak-Erdély is, ezért engedményekre kényszerült Hitlerrel szemben, de az ország szuverenitását igyekezett megőrizni. A második világháború 1939. szeptember 1-jei kitörése előtt elutasította, hogy a Lengyelországot lerohanó német hadsereg szerelvényei keresztülhaladjanak az országon, a lengyel vereség után a közös határon át több tízezer lengyel menekültet fogadott be. Külpolitikai lehetőségei azonban – miután Magyarország 1940 novemberében csatlakozott a német-olasz-japán háromhatalmi egyezményhez – egyre szűkültek.
Teleki a fegyveres semlegesség elvét vallotta (azaz az országnak fel kell fegyverkeznie, de nem szabad belépnie a háborúba), és próbált más irányú kapcsolatokat kiépíteni. 1940 decemberében örökbarátsági szerződést kötött Jugoszláviával, de amikor 1941 márciusában Belgrádban németellenes fordulat történt, súlyos dilemma elé került. A Jugoszlávia lerohanására készülő Hitler azt követelte, a magyar hadsereg is vegyen részt a hadműveletben, a nyugati hatalmak viszont közölték, hogy a magyar részvételt háborús oknak tekintenék. A személyes életében is súlyos csapásokat elszenvedő Teleki nem látván kiutat, április 3-án éjjel főbe lőtte magát. Horthynak címzett búcsúlevelében így írt: “Szószegők lettünk – gyávaságból… A gazemberek oldalára álltunk (…) Hullarablók leszünk! a legpocsékabb nemzet. Nem tartottalak vissza. Bűnös vagyok.”
A történészek többsége egyetért abban, hogy a kilátástalan helyzetbe került Teleki öngyilkosságot követett el, így akarva megmenteni a maga és a nemzet becsületét; ezt erősíti az idén nyilvánosságra került, titkárának és barátjának, Incze Péternek írt búcsúlevele is. Már a kortársak közül is sokan voltak azonban, akik gyilkosságra gyanakodtak, és ezek az elméletek még ma is tartják magukat.
Teleki megítélése mindmáig ellentmondásos. Tudósként, tudományszervezőként érdemei elévülhetetlenek, politikusként azonban korántsem volt sikeres. Döntő pillanatokban a legtöbbször rosszul választott (igaz, valóban jó döntéseket nem is hozhatott volna), irányvonala végső soron tévútnak bizonyult, és olyan feloldhatatlan dilemma elé került, amelyet mindvégig el akart kerülni. Halála után a Kerepesi temetőben temették el, hamvait 1947-ben a Gödöllő melletti Máriabesnyő temetőjébe helyezték át. Néhány éve felmerült, hogy szobrot állítsanak neki, de élénk vita után az emlékművet nem a budai Várban, hanem Balatonbogláron, a lengyel menekültek városában állították fel.
Darányi Kálmán
1886. március 22-én született Budapesten, nagybátyja Darányi Ignác földművelésügyi miniszter, unokatestvére a történész, később vallás- és közoktatási miniszter Hóman Bálint volt. A budapesti egyetemen 1909-ben szerzett államtudományi doktorátust, ezután közigazgatási gyakornok, majd a Belügyminisztériumban segédfogalmazó lett. 1910-től az erdélyi Fogaras vármegye főszolgabírója volt, az első világháborúban az orosz és román frontra vezényelték.
Hazatérve 1917-ben – Tisza István miniszterelnök lemondása után – a felvidéki Zólyom vármegye főispánjává nevezték ki. Tisztségéről az 1918-as őszirózsás forradalom kitörésekor lemondott, és a közélettől visszavonulva Veszprém vármegyei birtokán gazdálkodott. 1920 elején Komárom és Győr vármegyék kormánybiztosa, majd főispánja lett, a második királypuccs alatt betegsége miatt nem kényszerült állásfoglalásra. 1922-től Moson vármegye főispánjának is kinevezték, tevékeny szerepet játszott a református egyház világi vezetésében is.
A Trianon utáni stabilizációt végrehajtó Bethlen István kormányfő híveként 1927-ben a kormányzó Egységes Párt színeiben országgyűlési képviselővé választották Mosonmagyaróváron. A következő évben Bethlen a miniszterelnökség politikai államtitkárává nevezte ki; ezt a tisztséget megtarthatta Bethlen 1931. évi lemondása után Károlyi Gyula, majd az 1932-ben hivatalba lépett Gömbös Gyula kabinetjében is. Darányi egyre szorosabb politikai és személyes kapcsolatba került Gömbössel, és amikor az 1935 elején nyíltan szakított Bethlennel, Darányit földművelésügyi miniszterré nevezte ki. Nevéhez fűződött az új erdőtörvény és a cselédtörvény megalkotása, valamint a hitbizományok reformjáról szóló törvénycikkek elfogadása.
A betegeskedő Gömbös helyett 1936. május 14-től ő látta el a miniszterelnöki teendőket, a kormányfő halála után, október 10-én Horthy Miklós kormányzó őt nevezte ki a kormány élére. A Gömbös által folytatott, kudarcos tekintélyuralmi kormányzás helyett visszatért a konzervatív politikához. Kiszorította a kormánypártból a radikálisokat, keményen fellépett a szélsőjobboldallal szemben, betiltotta Szálasi Ferenc pártját, akit bíróság elé állított és börtönbe juttatott, de a nyilas párt ennek ellenére más néven többször is újraalakult. Elfogadtatta a kormányzó és a felsőház jogkörének kiterjesztését, az egyre súlyosabb társadalmi feszültségek enyhítése érdekében szociális reformokat vezetett be.
A külpolitikában – a Gömbös-féle egyoldalú német orientációt túl veszélyesnek tartva – eleinte igyekezett Londonhoz és Párizshoz is közeledni, nyitottabb politikát hirdetett a kisantant felé. Németország azonban egyre nagyobb teret nyert a térségben, Nagy-Britannia pedig a megbékéltetési politika jegyében jelezte, hogy ez ellen nem kíván semmit tenni. Darányi 1937 novemberében Németországban Hitlerrel tárgyalt, kormánya ezután egyre jobbra tolódott, aminek újabb lendületet adott az 1938. márciusi Anschluss, Ausztria bekebelezése a náci Harmadik Birodalomba. A kormányba németbarát politikusokat emelt be, titkos tárgyalásokba bocsátkozott a szélsőjobboldallal. Darányi, aki maga is fajvédő eszméket vallott, 1938 áprilisában terjesztette be az első zsidótörvényt, amellyel a szélsőséges antiszemita mozgalmak vitorlájából akarta kifogni a szelet. A törvény 20 százalékban maximálta a különböző foglalkozási ágak kamaráiban a zsidó származásúak arányát, akiket nem faji, hanem felekezeti alapon határoztak meg. A törvényt már lemondása után, május 28-án fogadták el, de a jogszabály – Darányi számításával ellentétben – heves vitákat váltott ki, és nem gyengítette, hanem erősítette a szélsőjobboldalt.
A magyar politika fő célkitűzésének számító revízió érdekében az akkor még önvédelemre sem képes, a környező országokéhoz képest rendkívül gyenge hadsereg fejlesztése érdekében 1938. március 5-én Győrben egymilliárd pengős fegyverkezési programot hirdetett meg. Az öt évre szánt összeget két év alatt felhasználták, aminek rendkívül jelentős gazdaságélénkítő hatása lett.
Horthy és a mögötte álló befolyásos konzervatív körök úgy vélték, hogy Darányi túl engedékeny a szélsőjobboldallal szemben; a miniszterelnök és a kormányzó kapcsolata megromlott, majd ellenségessé vált. Miután Horthy magához rendelte, és nyíltan kifejezte bizalomvesztését, Darányi 1938. május 14-én egészségi állapotára hivatkozva lemondott a miniszterelnöki hivatalról; helyét Imrédy Béla vette át. Rövid időre visszavonult, de 1938 októberében már a kormány megbízottjaként vett részt az első bécsi döntés előkészítésében; Hitlerrel, majd Ribbentrop külügyminiszterrel tárgyalt a jövőbeni szlovák-magyar határ ügyében. 1938. december 5-től a képviselőház elnöke volt, bemutatkozó beszédében már az első bécsi döntés után visszatért Felvidékről küldött képviselőket is üdvözölhette. Egészsége 1939 nyarán gyors romlásnak indult, súlyosbodott cukorbaja, és valószínűleg agydaganata is volt. Az év júliusában trombózissal kórházba került, és november 1-jén meghalt.
Darányi Kálmán komoly és józan, de nem nagyformátumú politikus volt. Határozatlan, nem vezetésre termett alkata miatt a jobbra tolódás folyamatát nem tudta megállítani, az egyre erősödő szélsőjobboldallal szemben gyengének bizonyult.
Forrás: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS