Pesti Srácok

Magyar Nemzet: Így lett Gyurcsány bizalmi embere Tordai Csaba, a "dollárzsonglőr"

Magyar Nemzet: Így lett Gyurcsány bizalmi embere Tordai Csaba, a "dollárzsonglőr"

Tordai Csaba régóta bizalmi embere a baloldal vezérének, Gyurcsány Ferencnek, amit számos tény, és korábbi esemény igazol. Karácsony Gergely főpolgármester jogi főtanácsadója a Gyurcsány-kormányok idején több fontos pozíciót is betöltött - írja a Magyar Nemzet.

Tordai az Igazságügyi Minisztérium főosztályvezetője volt, majd 2007-ben a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) államtitkára lett és maradt Gyurcsány Ferenc lemondását követően is, a 2009 tavaszán alakult Bajnai-kormány alatt. Korábbi sajtóhírek szerint Tordai annyira erős embernek számított a baloldalon, hogy egyes esetekben ő vezette a kormányülést Gyurcsány távollétében.

A lap cikke felidézi: Gyurcsányék bizalmi embere ráadásul még a kormányváltás előtt több hajmeresztő akciónak is főszereplője volt. Az Origo 2009-ben számolt be arról, hogy üres papírokat kaptak a Miniszterelnöki Hivataltól, amikor a 2006-os zavargások idején tartott kormányülések összefoglalóit kikérték. Bár jogerős bírósági ítélet mondta ki, hogy a dokumentumot nem lehet teljesen titkosítani, a MeH úgy vélte, hogy teljesítette a törvény előírásait, még úgy is, hogy minden szót kitörölt a szövegből. Az illetékes államtitkár, azaz Tordai Csaba a megváltoztathatatlan, sötét múltra és nehezen meghatározható fogalmakra hivatkozott – írta cikkében az Origó.

A portál a 2006. szeptember 1-jétől november 15-ig terjedő időszak (az őszödi beszéd nyilvánosságra hozatalának ideje) és a 2008. szeptember 1-jétől 2009. január 20-ig terjedő időszak (a globális hitelválság és a többször újratervezett költségvetés ideje) alatt megtartott kormányülések összefoglalóit és mellékleteit kérte ki a MeH-től. Azt remélték, ezekből a dokumentumokból többet megtudatnak arról, hogy az adott időszakokban hogyan reagált a kormány, milyen módon értékelte a kialakult helyzetet, milyen javaslatok merültek fel a miniszterek heti rendszerességgel tartott munkamegbeszélésein.

PestiSracok facebook image

A hivatal azonban üres papírokkal, teljesen kitakart, fehér lapokkal tudta le az adatkérést, pedig jogerős bírósági ítélet mondta ki, hogy a dokumentumokat nem lehet teljes egészében visszatartani. Kiderült, hogy a MeH egységesen államtitokként kezelte a 2008 előtti kormányüléseken történteket.

Szintén Tordai nevéhez fűződik, hogy az 1989 és 2010 közötti kormányülések hangfelvételeinek gondozását kiszervezték egy magáncégnek. Ezt a Magyar Nemzet adta hírül a 2010-es kormányváltás után. A lap beszámolója szerint a második Gyurcsány-kormány első ülése csak tíz percig volt nyilvános. A megbeszélésen elhangzottakat azonban szó szerint rögzítették, a kormányülések rejtjelezett hangfelvételeit a Miniszterelnöki Hivatalon belül működő titkos ügyiratkezelési iroda vette fel és tárolta. Az 1989 és 2010 közötti kormányülések hangfelvételeinek digitalizálását és visszakódolását azonban a MeH már egy magáncégre, a Rádió Recorder Kft.-re bízta.

Figyelemre méltó a történet annak tükrében is, amit egy hónappal a Magyar Nemzetben megjelent cikk után, 2010 júliusában a Magyar Országos Levéltár főigazgató-helyettese nyilatkozott a Múlt-kor nevű történelmi magazinnak. Szabó Csaba azt mondta: a kormányülések hanganyagai korábban titkos minősítésűek voltak, ezért a hanganyagok csak a minősítés lejárta után kerültek volna levéltárba. Szabó Csaba azt mondta: arról semmit sem tudtak, hogy a szocialista kormányzás vége felé Tordai Csaba államtitkár felülvizsgálta a kormányülések anyagát, feloldotta a titkos minősítést és kiadták egy magáncégnek a hangfelvételek kezelését, konvertálását. Erről a levéltárat nem tájékoztatták, a sajtóból értesültek a hírről.

(Magyar Nemzet / Kiemelt kép: Horváth Péter Gyula)

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.