Pesti Srácok

Magyar Péter még mindig hallgat a Bajnaiékhoz köthető adatvédelmi tájékoztatójukról (Videó!)

Magyar Péter még mindig hallgat a Bajnaiékhoz köthető adatvédelmi tájékoztatójukról (Videó!)

Magyar Péter szombaton sem adott választ arra a kérdésre, hogy honnan származik a talpramagyarok.hu adatvédelmi tájékoztatója. A Tisza Párt alelnökének honlapján a napokban tűnt fel két olyan szervezet is, amely köthető a Bajnai Gordon-féle DatAdathoz. Az ügyben felmerülő aggályokra már a Szuverenitásvédelmi Hivatal és az Adatvédelmi Hatóság is felhívta a figyelmet.

– így fogalmazott pénteken, vidéki országjárásán Magyar Péter a Célpont stábjának, miután kiderült, hogy honlapjuk adatvédelmi tájékoztatójában két olyan cég is feltűnt, amely köthető a Bajnai Gordon-féle Datadathoz. Az információt a Magyar Nemzet hozta nyilvánosságra; cikkük után eljárást kezdeményezett a Szuverenitásvédelmi Hivatal, Magyar Péterék pedig eltüntették a honlapjukról a Bajnaiékhoz köthető két cég nevét.

Magyar Péter pénteki nyilatkozata után azonban aggályokra hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság is. Péterfalvi Attila, a hatóság elnöke az üggyel kapcsolatban úgy fogalmazott: az is kérdéses, hogy az említett cégeken kívül van-e más olyan információ, amely nem felel meg a tényeknek Magyar Péterék honlapján.

PestiSracok facebook image

Magyar Pétert szombaton, aláírásgyűjtésükön a Célpont stábja kérdezte.

A Bajnai Gordon nevével fémjelzett Datadat egyébként a baloldali kampányok visszatérő szereplője: lényegében a cég bonyolította le a baloldal kampányát a 2022-es országgyűlési választás idején. A cégcsoport volt a legnagyobb haszonélvezője a guruló dollároknak, közvetetten és közvetlenül több mint 1,8 milliárd forintnyi dollárt zsebeltek be.

Forrás: Hír TV; Fotó: képkivágás

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.