Napok óta Magyar Péter és Menczer Tamás összecsapása a téma a sajtóban. Dióhéjban a baloldal szerint Orbán Viktornak emiatt minimum le kellene mondania és örök száműzetésbe vonulnia. A jobboldali szavazók körében viszonylag konszenzus van. Persze van, akinek nem szimpatikus ez a szokatlan retorika, de tény, hogy ideje volt már beleverni Magyar Péter orrát a saját piszkába. Egy korábbi írásunkban már beszéltünk arról, hogy a baloldal azért ítéli el Menczert, amiért Magyar Pétert rajongják. Kérdés azonban, hogy ki okozott nagyobb kárt ezzel a másiknak? A Fidesz vagy Magyar Péter jött ki ebből rosszabbul?
Ahhoz, hogy megtudjuk, történt-e károkozás, definiálnunk kell, hogy mit is tekintünk károkozásnak, ehhez pedig először a siker fogalmát kell megértenünk. Magyar Péter és Menczer Tamás esetében a kettő nem azonos.
Magyar Péter sikere
Az újdonsült Messiás esetében fel kell tennünk magunknak a kérdést: mi Magyar Péter politikai terméke? Mit árul (a hazáján kívül)? Az eddigi tapasztalat azt mutatja, hogy a gyurcsányi baloldal és a Tisza ígéretei között nincs túl sok különbség. Ha lecsupaszítjuk a kommunikációjukat, csak annyit hallunk, hogy:
“Azt csináljuk majd, amit Orbán Viktor, csak jobban, többet, szebbet, nagyobbat stb. A hogyant most hagyjuk, de eskü, megoldjuk!”
A politikai realitások talaján mozgó szavazó az ilyen lózungnak természetesen nem dől be. Ezt az elmúlt 14 év is bizonyítja. Magyar Péter azonban abban különbözik a klasszikus ellenzéki politikusoktól, hogy az ő stábja (megbízója) rájött, az üres ígérgetés itt nem elég a szektaépítéshez. Nem csak Messiássá, de HITELES Messiássá kell válni ahhoz, hogy az emberek kövessék. Ehhez pedig kell egy rendíthetetlen karakter is.
Magyar Péter sikerének titka pedig nem az ígéreteiben rejlik, hanem a karakterében. A rendíthetetlen, látszólag stabil, magabiztosságot sugalló karakter azonban csak egy jól felépített álca. Ettől függetlenül tény, hogy ezzel kívánják hitelessé tenni – eladni, ha úgy tetszik – Magyar Pétert. Menczer Tamás most ebbe rúgott bele. Ezt a hamis képet törte darabokra. Mert nincs annál kiábrándítóbb, mint egy reszkető, remegő, elcsukló hangon börtöndalt éneklő messiás.
Menczer Tamás sikere
Annak ellenére, hogy Menczer Tamás a Fidesz kommunikációs igazgatója, a közbeszéd nem vele azonosítja a Fideszt. Míg Magyar Péter a pártja arca, addig Menczer Tamásról ugyanez már nem mondható el. Teljesen más lenne a közhangulat, ha Menczer Tamás helyett Orbán Viktor, Szijjártó Péter vagy Gulyás Gergely mosta volna ki Magyar Péter száját.
Menczer Tamás ezzel két dolgot vitt véghez: megmutatta, hogy a mini-marsall mennyire sebezhető, ha ráolvassák a bűneit, és görbe tükröt mutatott a Tisza szavazóinak azáltal, hogy úgy viselkedett, mint Magyar Péter. Mert amíg Pétertől elfogadják az újságírók vegzálását, az agresszív, erőszakos kirohanásokat, addig Menczer Tamás esetében már nem ilyen elnézőek, sőt! Egyenesen a fejét követelik azért, amit Magyar Péter esetében ünnepelnek.
Történt-e károkozás?
Ezt így nem lehet egyértelműen kijelenteni, de tény, hogy a Tisza komplett hadosztályokat mozgósított a Mester egójának védelme érdekében. Az összes létező (és kamu) online fiókjukat aktiválták, és gőzerővel “röhögőfejeznek” be minden Menczer Tamást támogató bejegyzést.
Emellett megjelentek a “Fideszes vagyok/nem szeretem Magyar Pétert, de nem értek egyet Menczerrel” típusú kommentek. Megjelentek a Menczer Tamás személyét kritizáló posztok, ezek együttese pedig arra utal, hogy komoly rés lehet a pajzson, ha a Tisza ilyen mozgósításba kezdett. A kamuprofilok azonban nem tudnak szavazni. Ezt azért érdemes észben tartani…
Orbán Viktor reagált
Idő közben a miniszterelnök egy Facebook-bejegyzésben fejtette ki álláspontját Menczer Tamás akciójával kapcsolatban.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS